A névpárt

Félek, hogy mindmáig nem kapta meg a súlyának, jelentőségének megfelelő közfigyelmet és publicitást a Demokrata Párt, amelyik minden jel szerint stílszerűen Budapest vörös hadsereg általi megszállásának (nekik felszabadulás) ötvenhatodik évfordulóján alakult, s csak a győzelem napjának ötvenhatodik évfordulója után két nappal került a hazai sajtó látókörébe. Igaz, mi a címlapra is érdemesnek tartottuk a jeles társulatot, de ez nem jelenti azt, hogy valódi értékének minden fontos aspektusát kellő mértékben hangsúlyoztuk volna.
„Gyurcsány új pártja” – írtuk, és ezt a leszűkített megközelítést vette át az egész magyar sajtó, az írott és elektronikus egyaránt. (Már amelyik említésre méltónak minősítette az eseményt.) Azóta Gyurcsány is meg a pártja is tagadta, hogy bármi köze lenne a másikhoz. Azon kívül, hogy nyilvánvalóan és átlátszó módon hazudnak, más okunk alig van, hogy ne higgyünk nekik. Különben is, a Demokrata Párt létrejöttében nem az a fontos, hogy Gyurcsány új pártjaként színesíti (maszatolja tovább) a magyar pártpalettát, hanem az, hogy teljesen újszerű, egyedülálló organizáció a pártok világában, és a világ párttörténetében. Mert sokféle párttípus volt ismeretes eddig a társadalomtudományok rigorózus tananyagában és laza gyakorlatában, de a Demokrata Párttal igazi kuriózum jelent meg. Ismertünk vagy csak emlegettünk néppártot, tömegpártot, gyűjtőpártot, választási pártot, világnézeti pártot, szatellitpártot, sőt szalámipártot is, de névpártot még soha.
A névpárt arról ismerszik meg, hogy kizárólag csak a saját (másoktól vett) nevével rendelkezik, s csupán a név jeleníti meg egész politikai létezését. A névpártnak nincs programja, ideológiája, tagsága, bázisa, befolyása, stratégiája. Még néven nevezhető céljai sincsenek, egyes-egyedül a nevével vesz részt a közéletben. Ugyanis a világtörténelemben még soha, sehol nem látott napvilágot olyan párt, amelyik csak azért alakult, hogy beolvadhasson egy másik pártba, illetve magába olvassza a másik pártból lemorzsolódókat. A beolvadás vagy beolvasztás csak azon múlik, hogy a másik párt felveszi-e a Demokrata Párt nevet. Mert közgyűlésen döntötték el, ha az MSZP egyszer véletlenül, duhaj kedvében arra az elhatározásra jut, hogy magára aggatja a Demokrata Párt elnevezést, akkor a jelenlegi Demokrata Párt, meghatva a nagy tisztességtől, egyesül a szocialista párttal, s nemcsak tizenkét alapítójának (tagsága nincs) dolgos karjait, mozgalomban megedzett szívét, baloldali elszántságát és haladó szellemű buzgalmát ajánlja fel, hanem nevének jogszerű használatáról is lemond a nagy testvér javára. Viszont ha úgy fordul a helyzet, hogy az MSZP megtartja régi titulusát és a névváltoztatást ambicionáló tagjait kirugdosná, akkor a Demokrata Párt tárt karokkal fogadná be a kibukottakat. Lenyűgöző elképzelés ez, függetlenül attól, hogy Gyurcsánynak van vagy nincs köze az egészhez.
Különösen figyelemre méltó az a kifinomult stílusérzék, amelyik nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a nevet adó, névteleneket befogadó akarat csak az MSZP esetében lehet végbevihető és hiteles. A Fidesz feleslegesen kísérletezne azzal a csalárdsággal, hogy felveszi a Demokrata Párt nevet, a Demokrata Párt tagjai nem csatlakoznának hozzá, és a névhasználatot is megtiltanák. Hasonlóképpen, a Jobbikból, a Torgyán-féle kisgazdapártból vagy éppen a Magyar Érdek Pártjából hiába dobnák ki a liberális, polgári demokrácia elkötelezett híveit, a Demokrata Párt fityiszt (bányászjelvényt) mutatna felvételi, csatlakozási, beolvadási kérelmükre. Vagy az MSZP egésze, vagy csak egy része, de mások nem lehetnek méltók a demokrata párti tagságra!
Örvendezzünk vagy búslakodjunk, hogy a névpárt nem az utolsó formáció a magyar pártok típuskatalógusában? Bajnai Gordon alapítványpártot hozott létre a minap, pedig ahhoz állítólag Gyurcsánynak már tényleg nincs közvetlenül köze. Legfeljebb annyi, mint a Demokrata Pártnak a demokráciához.