Csukcs expedíciók a fekete nőkért

Minden viccnek megvan a maga alapja. Egyes történetek nagyon is történelmiek. A jellegzetes orosz anekdotahősök közül Csapajev például valóban harcolt a polgárháborúban, de a csukcsokról szóló viccek sem teljesen légből kapottak. Sőt, a történetek, amelyekből az anekdoták születtek, nem egy esetben érdekesebbek, mint maguk a csukcs viccek.

Ló és Packard. Szintén a politikai „olvadás” idején, a ’60-as évektől kezdtek virágozni a Csapajevről szóló viccek. A vörös hadsereg egyik első hadvezérének alakját valójában a Dmitrij Furmanov regényéből 1934-ben készült, a szovjet filmművészet klasszikusának számító, Csapajevet éles eszű, talpraesett, bátor népi hősnek ábrázoló film tette halhatatlanná. A kortársak szerint azonban Csapajev a valóságban sokkal kevésbé színes egyéniség, s a viccekkel ellentétben nem is volt oda annyira a lovakért. Főleg, hogy még az I. világháborúban megsérült a medencéje. Így jobban szerette a kényelmes autókat, így a Kolcsakéktól konfiskált Packardot, a harcban pedig többre értékelte a lovas hadseregnél a gépesített egységeket és a páncélosokat. (S. G.)

Az „együgyű ember” típusát jelenítik meg a csukcsokról szóló viccek. A múlt század 60-as éveitől divatba jött anekdoták főszereplője jellegzetes, tört oroszsága, a városi élettől való idegensége és naivitása miatt vált a humor célpontjává. Az ország legkeletibb csücskében, a Csukcs-félszigeten élő, alig néhány tízezer főt számláló népnek azonban önmagában érdekes az anekdotavilágba is átszűrődő történelme.
„A csukcs követ hadat üzen Kínának. Az okmányt átvevő pekingi vezető értetlenül hallgatja a fenyegetőzéseket.
– Egyáltalában hányan vannak maguk, csukcsok?
– Sokan. Ötszáz harcost is ki tudunk állítani!
– De hát mi másfél milliárdan vagyunk!
– Hűha!? Az nagy probléma! Hogy fogunk ennyi embert eltemetni?”
Mindez nem is olyan nevetséges, ha előbányásszuk az orosz szenátus 1765-ből származó egyik határozatát. Az Argumenti i fakti című hetilap megtette, s meglepődve olvashatjuk az ukázt, miszerint „a csapatokat ki kell vonni Anadirból, olyan vadak, hogy velük a háború értelmetlen és elhúzódó”. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a „tundra szamurájaitól” más szomszédos népek, mint a korjakok vagy az eszkimók is úgy féltek, mint a tűztől. Mégpedig elsősorban azért, mert a csukcsok különösen kegyetlenül bántak a hadifoglyokkal, akiknek élve vágták le a fejüket. De furcsa módon még a félelmet nem ismerő szovjet hatalom is kesztyűs kézzel bánt a csukcsokkal. Így például a második világháborúban, kis létszámú nép lévén, nem vitték őket a frontra. A csukcsok ezt úgy „hálálták meg”, hogy amikor Moszkva már a Németország és Japán felett a nyugati szövetségesekkel együtt aratott győzelmet ünnepelte, háborút indítottak az amerikai eszkimók ellen. A csukcsok természetesen ebből is, mint általában a háborúikból, győztesen kerültek ki.
Mint ez az 1947-es háború is érzékelteti, a szomszédos Amerikához mindig is sajátos viszony fűzte a csukcsokat. Erre utal a következő két vicc is.
„Elsőként a csukcsok fedezték fel Amerikát. S ezer éven át hallgattak erről.”
„A csukcs vesz egy tükröt, belenéz, s azt mondja a feleségének:
– Nézd, nézd, végre hazajött a testvérem!
Odamegy a feleség, s nézi:
– Bizony! S méghozzá milyen nőt hozott magával!”
Az amerikai népekkel a csuk-csok már régóta harcoltak, előszeretettel rabolták ki őket. Ebben a Bering-szoros sem akadályozta meg őket. A legértékesebb trófeának a szőrme, a fegyver, a puskapor és a rabok számítottak. Mindennél nagyobb kincs volt azonban a fekete nő, akikért a csukcsok külön expedíciókat indítottak. Visszatérve a Csukcs-félszigetre, az immár kétszeresen is rab fekete nők a fiatal harcosokat vezették be a nemi életbe. A csukcs nők nem voltak féltékenyek már csak azért sem, mert a szex egy néger nővel nem számított többnek egyfajta sportnál.
„A geológus eltéved a tundrán, s kétségbeesetten kiabál:
– Emberek, Em-bee-reek!!!
A bucka mögött ott ül a csukcs, s maga elé mormog:
– Persze, mikor Moszkvában vagyunk, akkor csukcs, amikor meg a tundrán, akkor emberek!”
Mindennek megértéséhez tudni kell, hogy a csukcsok önelnevezése lefordítva annyit jelent, mint „igazi ember”. A többi népet lényegében nem tartják embernek, s e tekintetben vagy ezer évvel megelőzték Goebbelst. Más kérdés, hogy az oroszokat úgy-ahogy magukkal egyenlőkként ismerik el, amelyben minden bizonnyal segített a történelmi tapasztalat. Az erőből értő nép lévén ugyanis az oroszokról kész „szörnytörténeteket” mesélnek, amelyben a ruhájuk vasból van, a bajuszuk mint a rozmáré, a tekintetük szúrós, s harcra hívnak.