A Miskolc előszobájában egykor szürke port pöfékelő hejőcsabai cementgyárat a környezetszennyezés szimbólumaként emlegették. A harmincöt éve épült vállalat már a kezdetekkor törekedett az emisszió csökkentésére, csakhogy az akkori elektrosztatikus porleválasztási technológia nem mérsékelte kielégítően a kibocsátást. Később, már a Holcim-korszakban kapott új szűrőberendezéseket az üzem, azóta a lakossági panaszok megszűntek. Mára a város körbenőtte az egykor lakott területen kívül épült gyártelepet.
Az úgynevezett száraztechnológiás üzem műszaki értelemben még ma is korszerűnek minősül, szemben például a másik magyarországi Holcim gyárral, a nedves technológiájú, ezért drágábban termelő lábatlanival. A gyár az alapanyagot biztosító közeli mészkő- és márgabányával elválaszthatatlan egységet alkot úgy, hogy a bányákból lábakon álló futószalag szállítja a nyersanyagot. A mészkövet és a márgát – néhány adalékanyaggal – hatalmas malmokban őrlik meg és keverik össze, majd továbbítják az égetőkemencébe. Itt minden óriási; az épületek és a szörnyű lármával működő gigászi gépmonstrumok mellett az emberek hangyaként törpülnek el. A kemence nagyjából száz méter hosszú henger, amely a saját tengelye körül forog. A belül szigetelt, több méter átmérőjű acélcső végén óriási gázfúvókák ontják a meleget, így hevítve fel 1400 Celsius-fokos hőmérsékletre a zúzalékot.
Veszteglő gépmonstrumok
A gyár munka-előkészítőjétől, Kiss Bélánétól tudtuk meg, hogy a felhevítés jelenti a legnagyobb költséget, emiatt folyamatosan célszerű tartani a hőmérsékletet. Ezt azonban gáz helyett már olcsóbb szénnel és a szelektíven gyűjtött műanyag hulladék aprítékának elégetésével oldják meg.
A harminckét éve e gépóriások közt dolgozó törékeny asszony elérzékenyülve beszél a némán veszteglő monstrumokról. Aggódik a december óta szokatlanul hosszúra nyúlt leállás miatt, mert nem lehet tudni, hogy az újbóli felfűtés során milyen műszaki problémák jelentkeznek majd a hőszigetelésben. Van valami valószerűtlen abban a féltő szeretetben, ahogy ő is, és az általunk véletlenszerűen megszólított munkások emlegetik ezeket a kedvesnek vagy szépnek aligha nevezhető vas és beton gigászokat. A kemence után egy piramisszerű építmény előtt haladunk el.
A kiégetett alapanyag, a klinker apró, barna kavicsmilliárdok formájában kerül át a kemencéből a ferdefalú tárolóhangárba, majd kihűlés után a klinkerőrlőkbe – magyarázzák. Ez utóbbiak egy zárt csarnokban dübörögnek. Szintén hengeres, rozsdaszínű testek, akárcsak a kemence, de jóval kisebbek: nagyjából egy kamion méretéhez hasonlíthatók. E forgó hengerekben vasgolyók őrlik lisztté a klin-
kert. Minél kisebbek a golyók, annál finomabb lesz az őrlemény. A gyártás végén a cementet átszitálják, majd a megfelelő szemcseméretű port csomagolják, vagy közúti, illetve vasúti kocsikba töltik.
Reménytelen átképzés
A Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése után, novemberben állt le a szállítószalag, amely a mészkövet hozza a bányából – emlékszik vissza a Holcim-szakszervezet vezetője, Zsámba Péter. A termelés az év végéig – amíg a készletek kitartottak – normális rendben zajlott. Januártól kellett leállítani a kemencét, utána már csak az addig elkészült klinkert dolgozták fel. Az embereket kényszerszabadságra küldték, de a cég az állásidőben is teljes alapbért fizet – mondja a szakszervezet vezetője. Mivel azonban a műszakpótlékok és túlóradíjak elmaradnak, ez 30-40 százalékos keresetcsökkenést jelent. A fizikai dolgozók keresete a borsodi átlaggal megegyezik: nettó 100-120 ezer forint pótlékok nélkül, amit kiegészít a tizenharmadik havi bér és évente összesen 360 ezer forint kafetéria (étkezési és üdülési csekk). További juttatás, hogy a Holcim ötszázezer–egymillió forint kamatmentes kölcsönt ad annak, aki építkezik. Mindez együtt Zsámba Péter szerint Borsodban méltányosnak mondható, de hozzáteszi: a legtöbb dolgozó még „békeidőben” is hónapról hónapra él e nyilvánvalóan alacsony jövedelemből. Ennek ellenére féltik az állásukat. Nincs sok mozgásterük, hiszen aki a cementgyárban dolgozik, egészen speciális, máshol nem hasznosítható szaktudással rendelkezik. Magas átlagéletkoruk miatt az átképzés éppúgy nem jelent számukra reális perspektívát, mint az elköltözés.
A szakszervezet fő célja most az, hogy elősegítse a termelés újraindítását. Ennek érdekében levélben fordultak a Magyar Cement Kft. ügyvezetőjéhez, Kálmán Jánoshoz, aki biztosította a dolgozókat arról, hogy együtt érez velük, és fenn kívánja tartani a gyár további működését. Levelet fogalmaztak Miskolc fideszes polgármesterének, Kriza Ákosnak is, azt kérve, hogy vesse latba politikai kapcsolatait a válsághelyzet megoldásáért. Ez alighanem közös érdek, hiszen a Holcim évente 170 millió forint adót fizet a város kasszájába iparűzési és építményadó formájában.
Megmakacsolt álláspontok
Az érdekeltek több mint másfél évtizedes pereskedésen vannak túl, ám a részvényeket érintő további per még folyamatban van. A dokumentumokból és indulatoktól sem mentes közleményekből és ellenközleményekből ktűnik, hogy a történet 1989-ben, egy szabályszerű privatizációs tranzakcióval indult, amely során a magyar állam képviselői a részvények 33,34 százalékát eladták egy, a svájci Holcim cégcsoport érdekeltségi körébe tartozó németországi társaságnak. A többségi tulajdonos a magyar állam maradt.
A privatizáció második lépése 1994-ben történt meg. Az állami vagyonkezelő pályázatot írt ki a fennmaradó többségi részvénycsomag értékesítésére. A nyertesek a kétmilliárd forintot kifizető, Kálmán János nevével fémjelzett Magyar Cement Kft. (56,99 százalék), illetve jogelődei lettek. A magyar befektetői társaság részben bankhitelből, részben más vállalkozásaikból származó pénzből finanszírozta a részvényvásárlást. A Holcim azóta a gyártóberendezések tulajdonosaként üzemelteti a céget, az MC pedig a gyárhoz és a bányákhoz tartozó telkek és a rajtuk lévő épületek jelentős részének birtokában formál igényt az üzemeltetői jogok gyakorlására. Értesülésünk szerint a Holcim az elmúlt tizenhat év során egyetlen fillért sem fizetett ki semmilyen formában a többségi tulajdonosnak, noha annak vagyonát használta.
A tulajdonrészek elhatárolása a Holcim szerint nem egyértelmű. Zavarosságát jól példázza a gyár leállását előidéző szállítószalag: a földtulajdon egy része, a betonpillérek, a konzolok az MC, a görgők, a motorok és a gumiszalag, valamint a föld másik része – a Holcim álláspontja szerint – a Holcim Hungária Zrt. tulajdonát képezik. Kálmán János szerint azonban ez utóbbiak is a Magyar Cement Kft. tulajdonába tartoznak, mert az általa birtokolt ingatlan és építmény tartozékai, amit a Fővárosi Ítélőtábla 2010. április 9-i jogerős részítéletére alapoz.
Felrúgott megállapodás
A termelőberendezések tulajdonosaként a gyárat üzemeltető Holcim Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója, Richard Skene lapunknak elmondta: mindent megtettek a gyár működésének fenntartásáért. Ajánlatot tettek a Magyar Cement tulajdonrészének megvásárlására és a perek lezárására, de a másik fél visszautasította a húszmilliárd forintos vételárat. Ezek után felajánlották, hogy bérbe veszik a MC tulajdonában lévő ingatlanokat, ám ismét visszautasítás volt a válasz. Legutóbb abban egyeztek meg Kálmán Jánossal, hogy közös vállalatot hoznak létre a további üzemeltetésre, de a magyar fél a közösen előkészített megállapodást végül felrúgta, mondván, nem a Holcim Hungáriát tartja illetékesnek a megállapodás aláírására, hanem annak tulajdonos anyacégét, a Holcim Auslandbeteiligungs GmbH-t. A konszern főrészvényese, Thomas Schmiedheiny azonban (Kálmán János szerint ismeretlen okból) elzárkózik ez elől. Richard Skene, a magyar Holcim vezetője szerint a cég mindvégig jóhiszeműen járt el. Most abban bízik, hogy sikerül találni egy olyan kölcsönösen elfogadható moderátort, akinek a közvetítésével az elakadt tárgyalások újrakezdődhetnek, s végül peren kívüli megegyezéssel zárulhatnak. Skene véleménye szerint Kálmán Jánost személyes indulatok motiválják, ezért hiúsít meg rendre minden megoldási kísérletet. Ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy Kálmán János egyetlen mögöttes célja, hogy minél több pénzt csikarjon ki a Holcimból, amiért a végsőkig kész elmenni, még ha ezzel emberek megélhetését veszélyezteti is.
Elszámolási viták
Megkérdeztük Kálmán Jánost is, hogy ezek után milyen megoldást tudna elképzelni. A Svájcban élő magyar üzletember lapunknak kifejtette, ő is a termelés újraindításában érdekelt, azonban ragaszkodik hozzá, hogy visszaálljon az eredeti tulajdoni állapot. Véleménye szerint mivel cége immár bírósági határozattal is igazolva 85 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik a gyár ingó és ingatlan vagyonában, jogos igénye, hogy ennek megfelelő szerepet kapjanak az üzemeltetésben. Ezenfelül elvárják, hogy a Holcim holding kifizesse számukra a 16 év során elmaradt járandóságot. Továbbá ragaszkodnak hozzá, hogy egy korábbi – általuk vitatott, és bíróságon megtámadott – részvényszerzési akció révén a Holcimhoz került (saját szóhasználatával: ellopott) részvények visszajussanak jogos tulajdonosukhoz, a Magyar Cementhez, mégpedig az időközben keletkezett javadalmakkal együtt.
E cél érdekében készek végigvinni a pereket, de hajlandók peren kívül is megegyezni a Holcim fő tulajdonosával, Thomas Schmiedheinyvel. Kölcsönösen elfogadható feltételek mellett hajlandók moderátort is igénybe venni, de – mint előrebocsátja – végső soron így is, úgy is tisztázni kell, hogy a Holcim miként fog elszámolni a gyár többségi tulajdonosával. Márpedig a Magyar Cement tulajdonosai ragaszkodnak a 16 évre visszamenő teljes és tételes elszámoláshoz. Ennek keretében készek megvásárolni a Holcim holding tulajdonrészét. Ezzel ismét magyar kézbe kerülne a gyár, ami a végső célt jelenti. A termelést a gyár birtokbavételét követően azonnal megindítják és a dolgozóknak ismét lesz munkájuk. Ez talán már nincs is nagyon messze – mondja bizakodva.
