Már hivatalos, hogy Londonba jutottak

2011. 05. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a múlt kedden sejthettük, szerdán biztosra vehettük, tegnap pedig hivatalos is lett, hogy a sportlövő Sidi Péter és a kalapácsvető Pars Krisztián után két asztaliteniszezőnk, Tóth Krisztina és Póta Georgina is kvótát szerzett a jövő évi olimpiára. A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) a vasárnap véget ért rotterdami vb után nyilvánosságra hozta a legfrissebb világranglistát, s egyúttal azt a módosított rangsort is nemzetenként két fővel, amely a férfiaknál és a nőknél huszonnyolc versenyzőt máris Londonba röpített. A nőknél Tóth a 19., Póta a 22. helyen kvalifikálta magát, akik a komplett világranglistán a 35. és 40. helyet foglalják el. Lovas Petra az 51., második számú magyarként ő is kvótás lenne, harmadikként viszont majd a luxemburgi európai olimpiai selejtezőről, vagy a katari világselejtezőről juthat ki az ötkarikás játékokra.
Londonban az egyéni mellett csapatversenyt is rendeznek 16-16 együttes részvételével, s igen jók az esélyeink. Emlékezetes, hogy Peking előtt az első körben csak húszan szereztek kvótát, Tóth akkor is az elitben volt, a selejtezőkön azonban Póta és Lovas is elvérzett. S bár amikor „feltöltötték” a mezőnyt, ők is kijutottak az olimpiára, de csak egyéniben indulhattak, így az előző évben Európa-bajnok együttesünk nagy szívfájdalmunkra nem állhatott össze. Miközben hét csapat indult kontinensünkről…
Londonban a hat földrész legjobbja a 2012-es csapat vb-n nyújtott teljesítmény alapján a rendező Nagy-Britannia, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt. De adott esetben két versenyző akár már „vihet” magával egy harmadikat. (Amenynyiben kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat vb-n kialakult rangsor dönt.) Jelen állás szerint a nőknél Kína, Szingapúr, Japán, a Koreai Köztársaság, Hongkong, Hollandia, Románia, Németország és Magyarország, vagyis éppen kilenc ország áll két kvótával. Az öt ázsiai a maga kontinensselejtezőjén borítékolhatóan megszerzi a harmadik helyet is, de egyikükkel – mint legjobb ázsiai – nem kell számolnunk. Gyakorlatilag Európának is van egy plusz helye, vagyis kontinensünkről – amennyiben Tajvan vagy a Koreai NDK nem zavar be – hat ország indíthat csapatot, s még akkor is közöttük kell lennünk, ha a spanyolok és a lengyelek a meglévő egy egyéni kvótájukhoz még kettőt szereznek. A papírforma szerint azonban ők a selejtezőkön csak egyre pályázhatnak, s még a románok és a hollandok számára is kemény diónak tűnik a harmadik kvóta begyűjtése. Luxemburgban tizenegy, Katarban alap esetben két helyet töltenek be, és ezekért nagyon nagy tülekedés lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.