Kolontár és L’Aquila

Elindulok. Egy gyönyörű szép nagyszoba van, ami nekünk nappali lesz. Gyönyörű szép teraszajtóval, ablakokkal, parkettával, mert ezt úgy választhattuk. Képzelje el, egy boltíves konyhaablakom van. Ez olyan gyönyörű, hogy én azzal nem tudok betelni – ezt a Kossuth rádió (igen, Kossuth rádió) tegnapi Déli Krónikájának mondta a boldogságtól nevetve Molnárné Varga Éva, aki családjával Kolontáron a tavalyi halálos vörösiszap-katasztrófa sodrában összedőlt háza helyett a most átadott házak egyikébe költözhetett. A károsultak 15 típustervből választhattak, amelyeket Magyarország világszerte legismertebb építésze, Makovecz Imre tervezett. A beköltözők olyan nagy ingatlant kaptak, mint amekkorát a Mal Zrt. tönkretett („mal” franciául rosszat, bajt és irodalmunkban híresen meghonosodva romlást jelent). A házakat tegnaptól adják át új tulajdonosainak.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap zúdult ki. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak és több mint százhúszan megsérültek. A szörnyű katasztrófa után a kolontári visszaköltözés szinte mesebelien szép történet. Joggal boldogok a falu lakói és minden velük együtt érző, ép szívű és gondolkodású ember. Hogy olvasóink megtudják, mi jut eszükbe ugyanerről az e körön kívül esőknek, forduljanak bizalommal kedvelt sajtótermékeikhez. Azt pedig, hogy mi történt volna Kolontáron egy fél év alatt, ha a csapás a korábbi kormány idején történik, a fantáziánkra van bízva, amelyet mindenki saját maga engedhet szabadjára.
Amit Kolontáron fél év alatt véghezvittek, rendkívüli teljesítmény. Hogy ezt egy ellenpéldán érzékeltessük, vessünk egy pillantást arra, hol tart ma L’Aquila olasz város helyreállítása azután, hogy azt 2009. április 6-án borzalmas földrengés sújtotta. Egyértelmű, hogy egy falut és egy 70 ezres várost nem lehet összehasonlítani, de Magyarország és a közel 60 milliós Olaszország erőforrásait sem. Berlusconi 45 műemlék épületet mutatott be a világnak azon a 2009. júliusi G8-csúcson, amit ott rendezett, szolidaritást ébresztve az áldozatok iránt. Az olasz miniszterelnök arra kérte a külföldi kormányokat, hogy fogadják örökbe e romépületeket. Vagyis a világ fogott össze azért, hogy restaurálják a 45 műemléket. A munkálatokat e napig csak egyetlenegy helyen fejezték be: a Szent Kelemen-apátságban. Hála a Világörökség Alapítványnak.
Eközben L’Aquila és környékének életkedvüket vesztett, kétségbeesett lakói máig nem tudtak visszaköltözni összeomlott házaikba. Az idő vitákkal telik a helyi önkormányzatok és Róma között, bürokratikus zsákutcákkal és a szerződések kiadása körüli botrányok tucatjaival tarkítva. Pierluigi Properzi – Makovecz Imre ottani megfelelője – nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy „ha a várost öt év alatt nem építik újjá, az emberek csomagolnak és elmennek”.
A múlt hónapban történt viszont valami Olaszországban, ami bennünket tesz sárgává az irigységtől. Ekkor gondatlanságból okozott emberölés vádjával bűnösnek találták annak az olasz bizottságnak 7 tagját, amelynek feladata természeti katasztrófák előrejelzése. Őket nem azért ítélték el, mert nem teljesítették a lehetetlent, azaz nem jósolták meg a földrengést. Hanem azért, mert nem tájékoztatták megfelelően Abruzzo térség lakosságát arról a veszélyről, amelynek ki vannak téve és így azok nem tehették meg a szükséges óvintézkedéseket. Nálunk Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. – amely Gyurcsány cégével is üzletelt – vezetője a halálos áldozatokat követelő katasztrófa után kijelentette, „az sem biztos, hogy van hibás”. Sokan más véleményen vannak. A kétharmadnál is többen.