A győzelem tudománya

Helyenként remekül futballozott, három gólt szerzett, mindvégig eltökélten, sőt, az általános magyar állapotokat tekintve már-már hősiesen küzdött a nyilvánvaló tizenegyestől megfosztott Videoton a Bajnokok Ligája második selejtező körének tegnapi visszavágóján az osztrák Sturm Grazcal szemben.
Csak éppen kiesett. Mint ahogyan ma ugyanez megtörténhet a Ferencvárossal az Európa-ligában a norvég Aalesund ellenében, pedig egy hete egyértelműnek tűnt, hogy a Fradi erősebb a vetélytársánál, és a 2-1-nél jóval tetemesebb előnyt érdemelt volna. Nem beszélve a Kecskemétről, amely letámadásaival kezdetben az őrületbe kergette a kazah Aktobét, vezetett is ellene 1-0-ra, mégis be kellett érnie végül az
1-1-gyel. Az „odavágók” alapján az sem lett volna lehetetlen, hogy mind a négy kupacsapatunk továbbjusson.
Ezzel szemben könnyen előfordulhat, hogy mind a négy búcsúzik.
Mert ami a mai magyar labdarúgásból talán a leginkább hiányzik, az a győzelem tudománya. E képesség valahol a mentális, a lelki és a sportszakmai fölény kereszteződésében rejlik, hogy pontosan hol, az meghatározhatatlan. A megjelenési formája viszont nagyon is meghatározható.
A jelenlegi szereplőknél maradva, a Ferencváros 1975 tavaszán úgy került be a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe, hogy a Liverpoolnál és a Crvena zvezdánál sem volt jobb. Csakhogy Angliában Máté a 92. percben egyenlített, Belgrádban pedig Megyesi tizenegyese a 83. percben, 0-2-nél, százezer néző előtt hozta meg a sikert. A Videoton az 1984/85-ös szezonban úgy hatolt el az UEFA-kupa fináléjáig, hogy a Dukla Praha, a Manchester United és a Zseljeznicsar egy hajszállal sem látszott gyengébbnek nála, ám a döntő momentumokban mindig a magyarok kerekedtek felül, Szarajevóban például Csuhay a 88. percben, a sírból hozta vissza az esélyt.
Bizonyára nem véletlen, hogy Grazban a Videoton a 92. percben nem rúgta, hanem kapta a gólt. Bár még azt sem állítjuk, hogy törvényszerű; ma három helyről is érkezhet a cáfolat.
Vagy a megerősítés.