Film, foci s a többi: snitt Sándor Pálról

Bohóc a falon, Régi idők focija, Ripacsok, Szerencsés Dániel: mára klasszikussá lett Sándor Pál-filmek a hatvanas–nyolcvanas évekből. Önmagukban is hitelesítenek egy életrajzi kötetet az idén 72 éves rendezőről, amely most Sándor Pál, a mozicsináló címmel jelent meg.

Filmes állomások, életszakaszok felidézésére tesz kísérletet a kötet, s hát alapanyag van bőven. Sándor Pál a hatvanas évek végén a Bohóc a falon című remek darabbal indult, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Herskó János osztályában végzett, egyéni látásmódjával mindig markáns irányvonalat képviselt a magyar film aranykorában. Számos szállóige született filmjei alapján: a „Kell egy csapat!” felkiáltásban például azóta is visszhangzik a Régi idők focija, s Ripacsokból tudjuk azt is, hogy „Egyedül nem megy”. Talán épp a Régi idők focija a legkiemelkedőbb összes filmje közül, amely Mándy Iván leleményes munkájának egészen rendkívüli adaptációja lett. Kivételes alakításokkal tűzdelt műfaji bravúr, kis magyar fociszociológia.
A Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány rendhagyó kötetet adott ki, egyszerre képes album és az életmű szöveges bemutatása. Ez a kettősség végig tetten érhető a kiadványon; többoldalas, élvezetes illusztrációcsokor idézi meg az egyes filmeket, az oldalakon gondosan elhelyezve láthatók az egyes játékfilmek korabeli plakátjai is. Az írott anyag zömében kortársak és alkotótársak bejegyzéseiből áll. A szerkesztő Kelecsényi László egy hosszabb – és talán nem kellőképpen szerkesztett – Sándor Pál- életút interjút helyezett el bevezetőnek, később olvasható még interjú Garas Dezsővel, „Palika” visszatérő színészével. Mások a saját gondolataikat vetetették papírra, közös élményekről, Sándor Pál munkamódszeréről. A filmesztéta Gelencsér Gábor, Bikácsy Gergely és Schubert Gusztáv rövid filmtörténeti nézőpontot is kínál az életműhöz és darabjaihoz. Kár, hogy az anyag nemcsak műfajilag egyenetlen, de a szövetéből néhány szöveg kilóg: ilyenek Sztevanovity Dusán a Ripacsok című filmhez írt dalának, az Egyedül nem megy… című slágernek a szövege, vagy a szerkesztőnek a már elhunyt Simó Sándor „nevében” írt bejegyzése. Helyettük jó lett volna még többet megtudni a filmek elkészültének körülményeiről, vagy többet olvasni az életmű emlékezetes darabjainak elemzéséről, filmtörténeti beágyazottságáról. A Sándor Pál, a mozicsináló képeskönyvként kiváló darab, monográfiaként informatív, de az életmű összetettségéhez képest sajnos nem kellően rendszerezett.
(Sándor Pál, a mozicsináló, szerkesztette Kelecsényi László, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, 2011.)