Harmadik a dél-koreai igazság

Harmadik nekifutásra Pjongcsang végül mégiscsak célba ért. A mindössze 45 ezer fős lakosságú dél-koreai város a 2010-es és a 2014-es téli olimpia rendezéséről is hajszállal maradt le, a 2018-as versenyfutásban viszont lekörözte riválisait. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 123., durbani ülésszakán tegnap már a szavazás első körében minden eldőlt: Pjongcsang hatvanhárom voksot kapott, míg München huszonötöt, Annecy pedig csak hetet.

2011. 07. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár előzetesen több város, így Genf vagy éppen Kínából Harbin is eljátszott a gondolattal, hogy szívesen megrendezné a 2018-as téli olimpiát, végül csupán Pjongcsang, München és Annecy adott be pályázatot, ami első körben leegyszerűsítette a NOB dolgát. Ezúttal senkit sem kellett kirostálni, s mivel a nevezettek egyaránt korrekt anyagot tettek le az asztalra, be is jutottak a durbani „döntőbe”. A kandidálók májusban, Lausanne-ban bemutatkoztak a NOB-tagok előtt, akik akkor már képben lehettek, mert a szervezet kiértékelőbizottsága, miután februárban és márciusban felkereste a helyszíneket, 115 oldalas jelentést tárt eléjük.
Tegnap elsőként a németek veselkedhettek neki még egyszer, hogy meggyőzzék a döntéshozókat, s igencsak nagy neveket vetettek be. Csatasorba állt Christian Wulff köztársasági elnök, Katarina Witt és Maria Höfl-Riesch (az alpesi síző csillag áprilisban férjhez ment a menedzseréhez) az érvek mellé csábos mosolyt villantott, Franz Beckenbauer pedig arra is emlékeztetett, hogy ő már sikerre vitte Németország pályázatát a 2006-os futball-vb-re is. Természetesen elhangzott, hogy München, az 1972-es nyári olimpia házigazdája lenne az első város, amelyik elmondhatná, hogy nyári és téli ötkarikás játékoknak is otthont adott. S bevonná a rendezésbe az 1936-os téli olimpia helyszínét, a kevesebb mint száz kilométerre fekvő Garmisch-Partenkirchent, valamint a környék másik nagy télisport-központját, Königseet is.
München után az előzetesen esélytelennek tartott Annecy bemutatkozása következett, és akár jelzésértékűnek is tekinthettük, hogy Nicolas Sarkozy államfő nem utazott el Dél-Afrikába, „csak” Francois Fillon miniszterelnök. Olimpiai bajnokok persze itt is akadtak, Jean-Claude Killy egymaga három címet is nyert annak idején, az pedig, hogy a pályázati bizottság alelnökeként a svéd (!) Pernilla Wiberg szólt, kétségkívül kuriózumként hatott. A francia kapocs hozzá többek között az, hogy 1992-ben a szomszédban, az albertville-i olimpián lett aranyérmes óriás-műlesiklásban. Annecy esélyeit kétségkívül rontotta, hogy a pályázati munkája nem volt éppen zökkenőmentes, decemberben a szervezőbizottság élén is kényszerű változás történt, s a NOB és a helyi olimpiai bizottság részéről is kritikák hangzottak el. A prezentáció viszont jól leplezte a problémákat, az pedig, hogy az Alpokban, a hegyek szívében, a Mont Blanc lábánál rendeznének olimpiát, tagadhatatlanul jól hangzott. Miként az érzelmekre apellálás is, miszerint az első, 1924-es téli olimpia helyszínén, az Annecytől háromnegyedóra autóútra levő Chamonix-ban 2018-ban is lennének versenyek.
Dél-Koreának, Pjongcsangnak nincs ilyen múltja – Szöul mindenesetre 1988-ban nyári olimpiát már rendezett –, és Ottavio Cinquanta, a Nemzetközi Korcsolyázószövetség olasz elnöke némi kétséggel a hangjában arra is rákérdezett, hogy hó biztosan lesz-e. Az „Új horizontok” szlogennel kampányoló, főleg a korcsolyasportokban erős koreaiak igyekeztek megnyugtató választ adni, eszerint a régióban februárban mínusz négy Celsius-fok a hőmérséklet, és hóágyúk sora is rendelkezésre áll. Azt nem firtatta senki, hogy az észak-koreai határtól alig több mint száz kilométerre, az ottani demilitarizált zóna mögött mi a helyzet az ágyúkkal, holott sajnos ez is napi probléma… Megtudhattuk, hogy a közlekedéssel nem lesz gond, az incshoni repülőtérről szuperexpressz visz az olimpiai falukba, az impozáns sportlétesítményeket pedig Kim Ju Na, a női műkorcsolyázás regnáló olimpiai bajnoka vetítette elénk csicseregve. Li Mjung Bak államfő is igyekezett hatni a NOB-tagokra, akik aligha tudták magukat függetleníteni a 2010-es és a 2014-es téli olimpia odaítélésénél lezajlott szavazásoktól. Tudniillik az első körben mind a két alkalommal Pjongcsang kapta a legtöbb szavazatot, ám Salzburg kiesése után Vancouvertől 56-53-ra, Szocsitól pedig 51-47-re kikapott.
A 2014-es, oroszországi olimpia után, ha figyelembe vesszük a rotációs elvet, 2018-ra nem Európának állt a zászló, és ez be is bizonyosodott. Jacques Rogge NOB-elnök ugyanis már a szavazás első fordulója után bejelenthette, hogy a XXIII. téli játékoknak Pjongcsang adhat otthont. A dél-koreaiak rögtön megszerezték az abszolút többséget: a 95-ből 63 voksot kaptak, míg München 25, Annecy pedig 7 szavazattal zárt. „Ez az egyik legszebb nap országunk és nemzetünk számára” – rebegte Cso Jang Hoa, a pjongcsangi pályázati bizottság vezetője az eredményhirdetést követően, melyet a dél-koreai delegáció, hangos „Korea, Korea” rigmussal fogadott. A franciákra, németekre rátelepedett a csönd, és Beckenbauer szokatlan érzéssel ismerkedhetett…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.