Egy, az 1956-os magyar forradalom, illetve Nobel-díjáról 1958-ban kényszerűségből lemondó Borisz Paszternak orosz író melletti kiállás is elég volt a KGB-nek, hogy eltegye láb alól Albert Camus francia írót – tételezi fel naplójában az 1984-ben elhunyt cseh író, műfordító. Jan Zabrana egy névtelen forrásra hivatkozva arról írt, hogy a Nobel-díjas francia halálában Dmitrij Sepilov volt szovjet külügyminiszter is igen aktív szerepet játszott, s egy őt kritizáló cikk, valamint Paszternak melletti kiállása miatt speciális egységet küldött Camus-ra, hogy végezzenek vele. A naplórészletre Giovannai Catelli olasz költő és akadémikus lett figyelmes. Zabrana most előkerült, erősen összeesküvéselmélet-ízű írása szerint a KGB kémei rongálták meg annak a járműnek a kerekeit, amellyel Camus és barátja, a kiadó Michel Gallimart útnak indult Provence-ból Párizs felé, és a csúszós úton egy fának ütközött Villeblevin közelében.
Camus halálának most előkerült új fejleményeivel kapcsolatban Olivier Todd, a BBC egykori párizsi tudósítója – aki többek között életrajzi könyvet írt Camus-ről – elmondta, moszkvai kutatásai során nem talált olyan bizonyítékokat a KGB meglévő archívumaiban, amelyek mindezt a feltételezést alátámasztották volna. Szerinte inkább arról lehet szó, hogy épp Zabranát dezinformálhatta a KGB, aki mindezt lejegyezte naplójába.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni