Mi motiválja egy forgatókönyvíró mesterkurzuson való részvételre?
– Szeretek segíteni az embereknek és magam is gazdagodom az ilyen műhelymunkák során. Természetes folyamat, hogy az írás egy idő után automatizmussá válik, de az efféle rendezvények mindig emlékeztetnek az írás szépségére és örömére. A közös munka során pedig mintha újratanulná az ember, amit már tud.
– Van-e különbség az amerikai és európai forgatókönyvírás és szemlélet között?
– Abban nem látok különbséget, ahogy írunk, a témaválasztásban érzékelhetőbb inkább eltérés. Ez viszont a filmkészítés eltérő nézőpontjából fakad. Az amerikai film kereskedelmi szórakoztatás – nagyüzemű gyártás eredménye. Az európai, így a magyar film is jobban be van ágyazva a kultúrába: az állam finanszírozza, a működését a kulturális miniszter felügyeli, ezért sokkal inkább értékalapú és kultúraközvetítő funkciójú filmezésről lehet ezek esetében beszélni. Mindkét elvárásnak kihívás megfelelni, de azt gondolom, szükség is van mindkettőre. Az amerikai film világszerte népszerű, a nézők igénylik és még többet akarnak látni belőle, az európainak pedig elvitathatatlan kulturális hozadéka van, az embereknek ablakot nyit más országok kultúrájára.
– Ha végignézünk eddigi karrierjén, erős női karakterek sorával találkozhatunk, mi több, számos, úgymond női filmnek a forgatókönyvét jegyezte. Ön mit gondol, létezik női nézőpont a forgatókönyvírásban?
– Ezt a kérdést már sokszor feltették nekem és a filmelméletben is vannak nemi teóriák, miszerint a kamera férfi nézőpont. Én nem értek egyet ezzel. Ha valaki egy szonettet vagy egy szimfóniát ír, az sem nemekről szól, hanem a művészetről. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy továbbra sincs túl sok női forgatókönyvíró Amerikában. A filmekben túlsúlyban vannak a férfi karakterek, a női szerepek pedig többnyire nem túl hízelgők, zömében pedig inkább vicces karakterek. Számomra még mindig nem teljesen világos, hogy kulturális okai vannak-e annak, hogy a filmek inkább a férfiak ízléséhez igazodnak. Az évek során igyekeztem olyan könyveket írni, amelyekben jó szerepei vannak a nőknek, de azt kellett látnom, hogy minden erőfeszítésem ellenére egy bármilyen jól megírt női főszereplővel sem lehet annyira eladni egy filmet, mint Sylvester Stallonéval. Amerikában pedig egy olyan piaci környezet uralkodik, amely csak a pénzre épít, a siker egyetlen fokmérője a minél magasabb bevétel. Emellett az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása nem lehet szempont. Ami azt illeti, nem csak férfi főszereplőkben is gondolkodom, ilyen munka volt például a Benjamin Button különös élete, amelynek első változatát én jegyeztem és idén két könyvet is írok, amelyek férfi karakterekre épülnek.
– Mi jellemzőbb: ön választ egy témát, vagy önt kéri fel valamely stúdió egy adott témára?
– Teljesen változó, nincs bevett gyakorlat. A Jane Austen Kisasszonyok című regényének adaptációjára például közvetlenül engem kértek fel, mert korábban már írtam egy Jane Austen-filmadaptációt. Szeretem a kihívásokat: különös kollaboráció ez a regényíróval. Nagyon nem szeretem például az olyan munkákat, amikor a téma közömbösen hagy. Amikor adaptálok valamit, az számomra nagyon személyes élmény, mintha valami újat írnék. Az Egy gésa emlékiratai adaptálása kapcsán sok időt töltöttem Japánban, hogy megismerjem az ottani kultúrát. Volt egy kevés fogalmam a történelméről és a vallásokról, a sintoizmusról és a buddhizmusról, de szinte semmit nem tudtam a gésákról. Ezért többel találkoztam az ott eltöltött idő alatt, független attól, hogy a regény adaptálásához erre nemigen volt szükség. De az írás során nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy a regény írója egy amerikai szerző, Arthur Golden és a víziója nem szükségszerűen illeszkedik a valósághoz.
– Van olyan könyv, amit szívesen látna viszont a vásznon?
– Egyszer szeretném adaptálni Jane Austen Mansfield park című regényét. Bár készült belőle nem is olyan régen egy mozi, de én merőben másképp látom a könyvet.
origo.hu
Árulkodó mémeken Karácsony Gergely nagy pillanatai
