Az a bizonyos jellegzetes magyar íz

Éljen a magyar realista próza! – összegez az olvasó Grecsó Krisztián új regényét lapozgatva. Grecsó a móriczi hagyományt követi, a modern kor elvárásaihoz igazodva történettel, nyelvvel, a témát és problémát érintetlenül hagyva: mi ez a megfoghatatlan, jellegzetesen magyar ízű, végvidéki létezés? Mi a lényege, a titka?

Horváth László Imre
2011. 08. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szórakoztató, miközben olykor a végtelenségig tragikus Grecsó Krisztián regénye, a hatást plasztikus és emberi leírásokkal, jelenetekkel éri el, kimerevített pillanatokkal, a mondatokba terelt, örvénylő idővel, amelyben évek zuhognak el. A narrátor, a főhős, a család harmadik generációjának Pestre szakadt, de a fő helyszínként szolgáló telepre lélekben és testben vissza-visszatérő hőse bőven mesélve szálldos idősíkok és helyszínek között, így a szöveg a végére méhpempőhöz hasonlóan alakul szerves kaptárrá, homogén egésszé.
Azaz mégsem. A három generáció lényege a változás, főleg Magyarországon, a változás iránya pedig a cselekmény szerint negatív, még ha a nagyszülők háború és kommunizmus sújtotta sorsa derűt és hatalmas tartást hordoz is. Családregényről lévén szó, óhatatlanul felmerül az olvasóban a Száz év magány című Marquez-opusszal való párhuzam: a magány a közös szál. Ügyes írói fogás, hogy a nagyszülők egyike árva, nem ismertek tehát a korábbi ősök, és mivel az öröklődés nagyon fontos kapocs a generációk között, az egyik nagyszülő árvasága misztikumot kölcsönöz a regénynek: honnan erednek a pusztító hajlamok, a betegségek, az őrület, a kiszolgáltatottság, nyugtalanság magjai, amelyek ellenállhatatlanul meghatározzák a hősök életútját a jelenben.
Grecsó regénye nem hazudik: az élet nem vidám pamflet. Világépítése, mondatai pontossága, irgalmatlan realizmusa lenyűgöző. A szöveg „kortárs” modernitásával olykor meg kell ugyan birkózni, de megéri. Realizmus nélkül nem is lenne olyan átélhető a megszólaló karakterek mélysége, s nem értenénk, miért olyan közönségesek. Grecsó nem rejti véka alá, hogy a népi lelemény, a szellemi fürgeség és az egyszerű mélység mellett olykor óhatatlanul alpári is. Talán csak két problémakör kifejtése hathat polgárpukkasztónak. A narrátor prostituáltakkal való városi kalandjai (ezek kissé naturálisra sikeredtek, furcsán hat, hogy a mesélő ilyen helyzetbe kerül, még ha, ami történik, nem is lóg ki a korrajzból), és a szerelem, amely a családregény második generációjának két férfi tagja között szövődik, és életük végéig elkíséri őket. Utóbbi esetben az író bölcsen kerül mindenféle naturalizmust, és inkább csak irodalmi kísérletként ábrázolja ezt a sorsvariációt: aligha lenne hihető, hogy az ilyesmi a harmincas évek Magyarországán a vidéki élet szerves része volt. Írói témának azonban kiváló a férfiak között szövődő szerelem motívuma, a karakterábrázolás próbatétele.
Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című családregénye nem tör teljességre, s ez talán a legnagyobb erénye. Nem kényszerít ki válaszokat a karakterekből, inkább csak vázlatot fest róluk, s általuk az emberről, a családról, a különböző generációkról, végső soron rólunk, a bennünk és körülöttünk munkáló magyar jellegről.
(Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz, Magvető kiadó, 2011.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.