El a kezekkel Magyarországtól!

2011. 08. 14. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egyesült Államok szuperhatalmi státusának hanyatlásáról könyvtárnyi irodalmat írtak. Több országban – így Franciaországban is – egy újabb keletű közvélemény-kutatáson megkérdezettek jelentős többsége már úgy véli, hogy Kína erősebb az Egyesült Államoknál. Márpedig a téves benyomások is jelentősen befolyásolják a valódi életet.
Hogy Amerika hanyatlása milyen ütemű, arra lapunknak is van egy lélektani bizonyítéka. Pont három éve e hasábokon Amerikai nagykövetségek: Magyarország különleges „kezelése” címmel számos térségbeli amerikai nagykövetség internetes portálját összehasonlítva arra a furcsa következtetésre jutottunk, hogy a budapesti amerikai nagykövetség volt az egyetlen, amely kitett anyagaival beavatkozott a belpolitikába. Hogy mely politikai erő oldalán, az olvasóink nagyobb részének nem titok.
Azt megszoktuk a 1990 óta eltelt időkben, hogy amerikai hivatalos tényezők Budapesten és Washingtonban akkor veszik elő Magyarországot, amikor jobboldali politikusokon kellett az ostort csattogtatni. Ugyanazok, akiket az akkor és ma is ténylegesen létező, magyarellenes szlovák vagy román sovinizmus – hogy csak két esetet említsünk – soha nem késztetett nyilvános megszólalásra. Még két év sem telt el, de az említett írás e témában az akkori terjedelemben nagyon kevés olvasóra találna azon egyszerű oknál fogva, hogy ma nemigen izgat már fel senkit, mit plakátol ki a budapesti amerikai nagykövetség honlapja.
Az elmúlt két évtizedben a jobboldali sajtó bőségesen foglalkozott azzal is, hogy a Budapestre akkreditált amerikai nagykövetek nemcsak megengedhetetlenül avatkoztak be a magyar belügyekbe, de azt minden esetben a volt kommunisták és a szabad demokraták oldalán tették. Legyen az hangsúlyos nagyköveti vágta gratulációra egy-egy balliberális választási siker után az MSZP és az SZDSZ székházához; nagyköveti meghívás a nagykövetségi rezidenciára kizárólag balliberális újságíróknak, hogy a nagykövettel együtt izgulják végig a választási eredmények kihirdetését, vagy egy alig Budapestre érkezett amerikai nagykövet megdöbbentő kijelentése „a magyar politikai élet páratlan antiszemitizmusáról” az MTA Harvard-klubjában.
A jobboldali sajtó nemegyszer figyelmeztette jószándékúan az amerikai külügyminisztériumot, hogy ez a politikája – amely olyanynyira ellene megy mindannak, amit a magyar jobboldalon nagyra értékelt Reagan elnök szellemi hagyatéka – hosszú távon vissza fog ütni. Meglehetős prófétai módon már a kilencvenes évek elején azt is előre vetítette, hogy a jövendő világhatalmi versenyben nem mindegy, hogy akár egy kis országban is a volt antikommunista családok és sarjaik, a stabil jobboldali választók nem fognak Amerika pártjára állni. Márpedig a lelki hangoltság – tudjuk nagyon jól – potens materiális erő.
Nehéz kielemezni, hogy mindennek mennyi szerepe volt abban, hogy lapunk – amelyet örömmel aposztrofálnak a Fidesz szócsövének oly „független” újságok, mint az MSZP-bulletinként működő offshore-Népszava vagy egy MSZP által létrehozott alapítvány résztulajdonában lévő Népszabadság –, évekkel messze megelőzve a Fidesz mintegy két évvel ezelőtti „keleti fordulatát”, a mai kormánypártot akkoriban igen erősen irritálva állt ki az ideológiamentes, azaz pragmatikus orosz és Kína-politika mellett. Tény viszont: annyi pofont, mint amennyit azok a magyar polgárok kaptak a hivatalos Amerikától 1990 óta, mint 1956 örökösei és azok, akik a Szabad Európát nem azért hallgatták, hogy ellenőrizzék, elég hatásos-e a frekvenciák zavarása, kevesen kaptak Washingtontól a térségben. Az igazságtalanság és a szelektivitás volt az különösen, amely a magyar jobboldali választók (és most nem a hűségesen Amerika-párti kormányról beszélek) nagyon nagy többségét az Egyesült Államok politikája ellenségévé tette. Nem értették, hogy míg az amerikaiak nálunk rendezvényekkel és foglalkozásokkal szinte naponta szenzibilizálták a magyarokat az egykori nemzetiszocialista bűnökre, miért nem tették ugyanezt legalább egyszer a kommunista bűnök esetében, így üzenetet is küldve az MSZP-nek. Nem értették, hogy miért vált ki éles kritikát a magyar jobboldal gyakran légből kapott okokból bírált magatartása akkor, amikor a magyar anyanyelvet betiltó szlovák nyelvtörvény vagy Ján Slota szlovák kormánypárti pártvezérnek az a fenyegetése, hogy Budapestet tankokkal teszi a földdel egyenlővé, még egy nyilvános suttogást sem váltott ki. És most e meglehetősen bő lére eresztett bevezető után térjünk rá e jegyzet indítékára. Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet augusztus 3-i, a magyar kormányt súlyosan bíráló cikkére. Az már a véletlen bohó játéka, hogy a 6. oldalon megjelent nagyköveti írás alatt egy másik cikk jelent meg ezzel a címmel: Megszűnt az amerikai állam szent tehén pozíciója.
Azt szögezzük le: a mostani az első amerikai nagykövet Magyarországon 21 éve, aki eddig nem mutatott semmiféle részrehajlást politikai pártok irányában. Sőt: az az ártatlan párhuzama, hogy Orbán Viktor Bill Clinton amerikai elnökhöz hasonlóan is nagy hiánnyal vette át a kormányzást, de ciklusa végére azt ledolgozhatja, akkora dühöt és döbbenetet váltott ki az eddig kizárólag a másik oldalnak keményen kedvező amerikai nagykövetekhez hozzászokott Bartus Lászlóból, a Gyurcsány-kormány idején furcsa adásvételi tranzakciókon keresztülment Amerikai Magyar Népszava főszerkesztőjéből, hogy azt írta, Kounalakist azonnal haza kellene rendelni.
A nagykövet asszonyt azonban a balliberális buzdítás ellenére sem rendelték haza. Sőt, 2010. október 14-én lapunkban ékesszólóan dicsérte az amerikai–magyar együttműködést Afganisztánban.
Egy amerikai nagykövet nem ragad gyakran tollat. Még kevésbé, hogy ugyanabban a lapban jelentesse meg írásait. Most viszont ez történt augusztus 3-i, második cikkével, amely a magyar kormányt demokráciára oktatja. Közvetlen és durva módon beavatkozva a magyar belügyekbe. Hogy erre mi adott indíttatást Eleni Tsakopoulos Kounalakisnak, sejteni lehet. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő twitteres bejegyzésére gondolok.
Az teljesen lényegtelen, hogy őt az a balliberális sajtó támadja, amely mélyen hallgatott, amikor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a magyar–szaúdi focimeccsen a magyarok az „arab terroristák” ellen játszottak. Szaúd-Arábia egyébként Amerika stratégiai partnere.
Az viszont nagy baj, hogy ismét itt állunk a kipécézés és szelektivitás előtt. Ha Amerika küldötte nem bírálta a Gyurcsány-kormányt, amiért rendőrsége félholtra veretett egy fideszes országgyűlési képviselőt; Olaszországot, amiért sajtóját a Freedom House részben szabadnak minősíti; Indiát nem oktatja ki arra, hogy ne lőjön le békés tüntetőket az általa megszállt Kasmírban; Szaúd-Arábiát arra, hogy ne végezze ki a homoszexuálisokat és ne szegregálja nemek szerint az esküvőket is, miközben a budapesti melegfesztivált támogatja; legfőbb szövetségesét, Izraelt pedig nem dorgálja meg azért, amiért Amerika NATO-beli szövetségesének, Törökországnak gázai segélyhajóján kilenc békeaktivistát ölt meg, köztük egy török–amerikai állampolgárt, és tart palesztin gyerekek ezreit börtönben vád nélkül, akkor hagyja békén Magyarországot. Azonnal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.