Hallgattam a Hír TV-ben Müller János bankvezér urat, és arra gondoltam: vissza kellene kérnem az iskolapénzt. Müller úr ugyanis kifejtette, hogy az „alacsony kamatú” svájcifrank-hitellel végül is az emberek még mindig jobban jártak, mint ha forintban adósodtak volna el. A forintnak ugyanis „magasabb a kamata”. Az teljesen természetes és érthető, hogy míg a svájci jegybank a kamatlábat egy százalék alatt tartotta, a bank 4,5 százalékra ad hitelt. Ez se kevés, de hitelnél elfogadható. Lenne, ha igaz lenne! Nem kell azonban matematikai zseninek lenni ahhoz, hogy egy kis utánagondolással rájöjjünk: az a svájci frank, ami a hitelfelvételkor 160 forint volt, az ma 240 körül lebeg (a héten 270 felett is volt). Erre jön rá a 4,5 százalék kamatláb – ami már nem is 4,5, hanem 6,75 százalék – az eredeti kölcsöni állapothoz képest. Szabályos uzsora ez, magyarázhatja akárhogy akármelyik bankvezér. Az uzsorásokat egyébként jogállamban büntetni szokták. Ezt is csak Magyarországon tudják megcsinálni a bankok? Egyébként szívből sajnálom szegény bankokat. Sírnak: kevés a profit, megvágja őket a kormány. Ehhez képest ha valaki végigmegy például Budaörs főutcáján, kilenc bankot talál. Ebből nyolc külföldi bank, egy magyar hitelintézet. A város lakossága 28 ezer fő, tehát körülbelül háromezer lakosra jut egy bank. Nem sok ez egy kicsit? Főleg, ha azt nézzük, hogy a devizakölcsönös szipolyozásokon kívül mennyi kölcsönt adnak a gazdaság fejlődéséhez, munkahelyteremtéshez. Ideje lenne alaposabban a bankok körmére nézni! Én magam egyébként nem vagyok érdekelt, mert éreztem a svájcifrank-kölcsönben rejlő buktatókat.
Egy ismerősöm négy éve vett fel svájcifrank-alapú hitelt. Azóta törleszt, egyre emelkedő összeget, és ma több az adóssága, mint a felvett hitel. Árverés esetén a polgár még mindig évekig adósa a banknak, holott már addig is szép summát fizetett részletekben. Mindez szöges ellentétben áll a Ptk. vonatkozó részeivel.
Radvánszky Sándor
Budapest
origo.hu
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert
