A túlélésnek számtalan útja van. Fettik Lajos asztalos az osztrák határtól négy kilométerre, Jánossomorján él. Jól megérteti magát Burgenlandban, ahol a neve szinte márkanévvé vált. Ő „Herr Fettik, der ungarische Tischler”. A vállalkozó először közvetlenül a vasfüggöny lebontása előtt ment át Ausztriába. A közeli Gols nevű faluban, egy asztalosmester műhelyében kapott állást. Hét évig dolgozott ott, mégpedig az idehaza megkereshető fizetés többszöröséért. Mint meséli, két dolgot is megtanult a „sógorok” között: az egyik, hogy az osztrák vevő pontosan fizet, de csak az első osztályú minőséget hajlandó elfogadni. A másik, hogy magyar ember Ausztriában csak akkor jut munkához, ha minimum 20-30 százalékkal olcsóbban vállalja a helyieknél. Ez azért van – mondja –, mert a burgenlandi kis közösségeken belül rossz szemmel nézik, ha valaki nem a szomszéd osztrák mestert bízza meg. Közmegegyezés van arról, hogy a földi az első, a magyar csak akkor jöhet szóba, ha visszautasíthatatlanul olcsóbb. Bécsben persze más a helyzet. Ott nincsenek érzelmek, a kőkemény piac diktál, de a minőségi munka ott is alapkövetelmény.
Fettik Lajos számára 2001-ben jött el az önállóság ideje. Hazatért Jánossomorjára, kiváltotta az iparengedélyt, összegyűjtött pénzén házat, mellé pedig – részben a Széchenyi-terv keretében elnyert támogatásból – takaros asztalosüzemet épített családi vállalkozása számára. Felesége tárgyal a megrendelőkkel, tervezi az egyedi bútorokat, ő pedig a kisebbik fiával, az asztalostanulóival és négy-öt alkalmazottjával legyártja, kiszállítja és beszereli Ausztriában a megrendelt „Individuell Massmöbel”-t. Ha lépcsőre, nyílászáróra kap megrendelést, bevon a gyártásba egy ezekre szakosodott másik magyar mesterembert. Minden ügyfél hoz átlag két újabb megrendelőt, úgyhogy leginkább az a gondja, hogy időnként várólista alakul ki. Ausztriában nemigen érezni, hogy válság volna – mondja.
Nagy Attila bádogos és tetőfedő szintén önálló vállalkozó, de más utat járt be, mire eljutott az osztrák piacig. Nosztalgiával szól a 2001–2002-es időszakról, amikor pörgött az építőipar Magyarországon. Nemcsak az volt a gond odahaza – emlékszik vissza egy guntramsdorfi építkezésen –, hogy egyre kevesebb lett a megrendelő, hanem hogy az üzleti morál is elviselhetetlenül rosszá vált. A nagyobb építkezéseken fő- és alvállalkozók „táskás cégeiből” álló láncolat alakult ki, mindenki le akarta venni a sápot a semmiért, lánctartozás alakult ki, és aki a sor végén volt, aki a tényleges munkát elvégezte, végül futhatott a pénze után. Elege lett ebből, és úgy döntött, kiváltja az osztrák iparengedélyt. Guntramsdorfban most egy román vállalkozó épülő panziójának tetőszerkezetén dolgozik. Itt mintha a Bábel tornya épülne: ottjártunkkor nyelvek kavalkádját hallottuk. Osztrák a tervező és a kőművesek, német az építésvezető, felvidéki magyarok végzik az ácsmunkát, magyarországiak a bádogosok és a tetőfedők.
Nagy Attila is a minőségi munkával, illetve alacsonyabb árral tartja magát versenyben. Persze tény az is, hogy komoly szakmunkáshiány van Ausztriában. Bár a hazait előnyben részesíti a megrendelő, a magyaroknak is van keresnivalójuk itt, feltéve, hogy 30–50 százalékkal alákínálnak a helybeli versenytársnak – állítja. Az osztrákok pontosan tudják, mi a helyzet Magyarországon, mennyire nincs munka, és eszerint alkusznak.
Ez nem könnyű dolog, mivel az osztrák hatóságok a bérszint védelmében precízen, szakmákra lebontva határozzák meg a minimálbért: egy építésvezető minimum bruttó 13,15 eurót keres óránként (ami most nagyjából 3600 forint), egy bádogos szakmunkás 10,45– 11,65-öt a szakmai tapasztalat függvényében, egy segédmunkás 8-9 eurót minden órában. Az ebből levonandó adók és járulékok nagyjából megegyeznek a magyarországi elvonások mértékével. Nagy Attila becslése szerint ha egy magyar szakmunkás végigdolgozta az osztrák bérskála szerint a hónapot, nettó 360 ezer forintot vihet haza a levonások után. Persze előfordulhat, hogy a vállalkozó elcsalja a dolgozók pénzét: nyolc órát fizet ki előírásszerűen, de tizenkét órát dolgoztat érte. Nagy Attila tapasztalata szerint a született osztrák többnyire korrekt üzleti partner, aki időre fizet, de a bevándorlók nem azok. Például a délszláv, török vagy arab megrendelővel üzletelni akkor is hatalmas kockázat, ha a cége elvileg osztrák társaság. Az osztrák államot dicséri ugyanakkor, hogy nem engedi meg, hogy valaki csak úgy felszámolja a vállalkozását, elpárologjon, majd új céget alapítson kifizetetlen számlákat hagyva maga után – fűzi hozzá a bádogos vállalkozó.
Tavaly márciustól elvileg már magyarországi székhelyű cég is könnyen vállalhat munkát Ausztriában, de rá is vonatkozik, hogy osztrák bért kell fizetnie. Egy neve elhallgatását kérő győri vállalkozó két év óta kivitelezőként dolgozik odaát. Munkához kapcsolatokon keresztül jut, de nehezíti az életét, hogy az osztrák fővállalkozók igen sok papírt, igazolást követelnek meg tőle, néha önkényesen is. Szerinte kizárt, hogy új alapítású cég labdába rúgjon, mint ahogy tökéletes nyelvtudás nélkül sem ildomos vállalkozni Ausztriában. A túlszabályozottság előnye viszont, hogy az osztrák állam nem tűri az alvállalkozói láncolatok kialakulását. Előírják, hogy a munkát elnyerő cégnek saját bejelentett alkalmazottaival kell elvégeznie a feladatot.
Rengeteg magyar építőipari cég tevékenykedik Ausztriában, különösen Bécsben. A győri cégvezető is az osztrák építőipar szabályozottságát, a partnerek korrektségét dicséri. Eddig négy fővállalkozónak dolgoztak, de csak egy akadt, aki megpróbálta őket becsapni: az illető magyar származású volt.
origo.hu
Látványos légi felvételek, így lép ki a medréből az áradó Duna - galéria
