Gazdaságpolitikai fordulat: de merre?

Jó terápiát csak korrekt diagnózis után lehet készíteni. Mellár Tamás szerint az előző kormánytól megörökölt problémák és a világgazdasági válság újabb szakasza nem magyarázza jelenlegi gazdasági megtorpanásunkat. Az utóbbival egyetértek, az előzővel nem. Nézzük a tényeket! Az előző kormányok időszaka, 2002–2010 között az államadósság 53 százalékról 80 százalék fölé emelkedett. Ma minden 10 forint befizetett személyi jövedelemadóból legalább 7 forint adósságtörlesztésként kifolyik az országból. A jelenlegi kormány egyik legnagyobb gondja ennek az óriási adósságtehernek a kezelése.
A költségvetési hiány 2005, 2006 és 2007-ben is messze túlhaladta a 3 százalékos határt: 8, 9, 7 százalék körül alakult. Ennek az okait a növekvő adósságállomány terheiben, a rossz gazdaságpolitikai döntésekben, közöttük a költségvetésnek indokolatlanul sokba kerülő, és – ahogyan a vizsgálatok egymás után kiderítik – a pénzszivattyúként működtetett PPP-beruházásokban, az állami cégek adósságának ismételt rendezésében, a túlzottan drága út- és metróépítésben, továbbá a mindent elborító korrupcióban és bürokráciában kell keresnünk. A felduzzadt államháztartási hiány leszorítására egymást érték a megszorítócsomagok, amelyek már a 2008-as válság kitörése előtt leállították, majd gyors zuhanásba fordították a bruttó hazai termék termelését. A válság a már csökkenő pályára állt, gyengülő teljesítményű gazdaságot érte el. Ezért a költségvetés bevételei is gyorsan csökkentek, így – a hiány további mérséklése érdekében – a Bajnai-kormány még durvább megszorításokba kezdett, amelyekkel valóban elérte a hiány mérséklődését, azonban a gazdaságot is végleg a padlóra küldte. A romló gazdasági teljesítmény következtében csökkent a foglalkoztatottak aránya és nőtt a munkanélküliség.
A nemzetközi versenyképességi elemzések szerint a nemzetek listáján 2002-ben még a harmincadik helyen voltunk. 2010-re viszont a negyvenedik helyre csúsztunk le. Ez 8 év alatt 10 helynyi pozícióvesztés. Legrosszabb eredményt pedig éppen a kormányzati munka minőségében értünk el. E tekintetben a 2002 évi 27. helyről 2010-re az 51. helyre kerültünk. Ez példátlan, 24 helynyi lecsúszás. (IMD, Versenyképességi tanulmányok) Egy nyolcéves időtartam alatt elkövetett hibasorozat következményeinek tényleg nem lenne már hatása a gazdaságra a kormányváltás után másfél évvel?
A világgazdasági válság újabb szakasza viszont valóban egyike volt azon lehetséges forgatókönyveknek, amelyeket az elemzők előre vetítettek, ezért erre fel lehetett volna készülni. A gond az, hogy a kormány a külföldi tőke támogatásától túl sokat várt, nem véve figyelembe azt, hogy a külföldi cégek exportja által vezérelt gazdasági növekedés nagy bizonytalanságot jelent. Ha ugyanis csökken a világgazdaság növekedése, akkor csökkennek az exportálási lehetőségek is. Magyarországon most éppen ez történik: a gazdasági növekedést kissé beindító külföldi export megtorpanni látszik, és ez azonnal érződik az egyébként sem túl nagy GDP-nk növekedésében. Ezt a helyzetet azonban ki lehetett volna védeni azzal, ha a gazdaság dinamizálására a leginkább képes, a legtöbb új munkahelyet létrehozni tudó hazai kkv-szektor az új kormány munkájának első percétől fogva – az ígéreteknek megfelelően – jobb lehetőséghez jutott volna a közbeszerzéseknél, az EU-pályázatoknál és az új Széchenyi-terv kiírásainál egyaránt. Különösen nagy gond a hazai építőipar fokozódó agonizálása. Egy több mint 2000 cég megkérdezésével készült felmérés alapján már 2011 elején felhívtuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy a körbetartozások és a fővállalkozók által ki nem fizetett számlák, amelyek után azonban az áfát be kell fizetni, csődbe kergetik a kisebb építőipari cégeket.
Ezek a folyamatok azóta felgyorsultak, és a megoldások még nem látszanak. Ezen cégek többsége számára ma már munka sincs. Ennek ellenére megtörténhet, hogy az Audi magyar állam által támogatott bővítésénél az egyik új csarnok (G60) generálkivitelezését egy horvát cég (MB Technobeton Kft.) és nem egy magyar vállalkozás végezheti el. A hazai vállalkozások megerősödése nélkül nem erősödhet meg a magyar gazdaság, és nem javulhat versenyképessége sem. Sőt a válságoknak való kitettsége sem javulhat. A sok sikeres hazai kkv ugyanis színezné, diverzifikáltabbá tenné a gazdaságot, csökkentené a szerkezeti aránytalanságokat, megpezsdítené az ellankadt innovációt és – aminek fontosságára Mellár Tamás is utal – erősítené a középosztályt. A német H. Simon Rejtett bajnokok című könyvében azt bizonyítja, hogy a német gazdaság sikeréhez nagymértékben járul hozzá az eredményes kkv-szektor.
Annak, hogy 2011 II. negyedévében a tervezett 2,5 százalékos helyett csak 1,5 százalékos lett a gazdasági növekedés, a kkv-szektor vergődése is oka. De annak is betudható, hogy a Széll Kálmán-terv megszorításai részben kioltják a Széchenyi-terv gazdaságélénkítő hatásait. Mellár Tamás viszont egyedül a Széll Kálmán-tervről van jó véleménnyel: jó irányba tett korrekciós lépésnek tekinti. Viszont helyteleníti a felsőoktatásból való pénzkivonást, és több pénzt adna a kutatás-fejlesztésnek. Ám ezeket az elvonásokat éppen a dicsért Széll Kálmán-terv tartalmazza. A versenyképesség javításához a kutatás-fejlesztésen túl az innovációt is támogatni kellene!
Az oktatásból és az innovációból való pénzkivonással egyébként én sem értek egyet. Ez ugyanis annak a humán tőkének a további leértékelését jelenti, amely hosszabb távon versenyképesség- növelésünk legfontosabb forrása lehetne. Ezért javasolnám, hogy a hosszú távú fejlődés feltételeit a Mellár Tamás által említett „tőke, munka és technológia” mellett egészítsük ki a tudással és az innovációval!
Persze, tudom, hogy a gond megint égető, és rövid távú megoldásért kiált. Hiszen lassul a gazdasági növekedés, miközben 2012–14-ben hiteleink járnak le (közöttük az IMF- és az EU-hitel is), és a nagy kérdés, hogy miből fogjuk ezeket úgy törleszteni, hogy közben az államháztartási hiánycélt is tartani tudjuk. Óvnék azonban attól, hogy azonnal a szokásos megszorításokért kiáltsunk! Ezek ugyanis soha nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, miközben óriási társadalmi károkat okoztak. Emlékezzünk arra, mennyire megnőtt például a népességfogyás a Bokros-csomag után!
Mellár Tamás az összes jelenlegi gondot elsősorban az egykulcsos adóban, a gondok megoldását pedig a többsávos adózási rendszer visszahozásában és új adók bevezetésében látja. Ez a mai, nem túl rózsás társadalmi hangulatban, amelyet a devizahitelesek problémái – amelyeket szintén az előző kormányoktól örököltünk – súlyosbítanak, jól hangzó, valószínűleg népszerű ötlet is lehet. Azonban szeretném megemlíteni, hogy a korábbi többkulcsos adórendszer magasabb adóbevételei mellett is sikerült az előző kormányoknak jelentős államháztartási hiányt és adósságállományt felhalmozni. Vagyis a több adót is el lehet pocsékolni és a kevesebbel is lehet jól gazdálkodni. Az egykulcsos adórendszer egyébként jól szolgálja azt a célt, amelyet Mellár Tamás is fontosnak tart: az előző években egzisztenciálisan megroggyant középosztály erősítését.
Az új adó, a vagyonadó bevezetése, vagyis az ismerősen csengő „fizessenek a gazdagok” gondolat is zene lehet sokak fülének. Ezzel csak az a baj, hogy a valódi gazdagoknak számtalan lehetőségük van arra, hogy az ilyen adók alól kivonják magukat. Egy ilyen adó ezért csak a látható és leadózott jövedelmű családokat terhelné. Összességében ezért nem gondolom, hogy az adórendszer változtatása lenne a legjobb módszer gazdasági gondjaink megoldására. Azzal természetesen egyetértek, hogy a szegények és a valódi gazdagok közötti szakadék növekedését meg kell állítani. Egy új adót azért el tudnék képzelni: egy környezetterhelési adót. Ugyanis ez összhangban lenne a fenntartható fejlődési céllal: vagyis azzal, hogy vegyük komolyabban milyen természeti környezetet hagyunk az utódainkra. A gazdaságpolitikai fordulatot azonban máshol keresném: a valódi problémákhoz keresnék hatékony terápiát. Ezért javasolnám az adósságcsökkentési cél felülvizsgálatát. Hiszen ha a körülmények változnak, akkor a jó stratéga a céljait is módosíthatja. A lassuló gazdasági növekedés, és a 2012–14. évi növekvő törlesztési terhek mellett éppen elég nehéz lesz az aktuális törlesztési igényeknek is megfelelni. Ezért az intenzív adósságcsökkentési célt el kellene halasztani.
A gazdaság szerkezeti egyensúlytalanságának csökkentésére minden lehetséges forrásnál a hazai kkv-kat kellene helyzetbe hozni, különös tekintettel az értékteremtő építőipari vállalkozásokra. A bürokráciát és a korrupciót radikálisan kellene csökkenteni, tovább lehetne javítani, ésszerűsíteni az államigazgatást és az önkormányzati munkát egyaránt: takarékosabbá, polgárbaráttá, rugalmasabbá téve a működést, megszüntetve a párhuzamosságokat. Át kellene gondolni néhány állami beruházást is, amelyek megvalósítása nem igazán fontos a gazdaság fejlesztése, versenyképességének növelése szempontjából.
Az oktatásból és az egészségügyből szerintem sem szabad további erőforrásokat kivonni. Hiszen ezek a gazdasági növekedés és a versenyképesség- javítás forrásai. Egyetértek Mellár Tamással a mezőgazdaság újraélesztésének és a kistermelői együttműködés támogatásának fontosságában is. Ez azonban nem fog menni, ha legalább annyira nem védjük meg piacainkat, mint amennyire azt a többi EU-ország teszi. Továbbá a magas hozzáadott értéket teremtő gazdasági vertikumok, értékláncok létrehozásához tudás és pénz is kell. Az EU-forrásokat kellene erre a területre átcsoportosítani, valamint a takarékszövetkezeteken keresztül, illetve helyi pénzrendszerek működtetésével kellene forrásokat teremteni. A szükséges tudás megszerzését a kormány a felsőoktatási intézményekben indítandó programok támogatásával segíthetné. Ezek a lépések tényleg növelhetnék a gazdasági aktivitást szerte az országban. Hiszen végül is adóemeléssel és megszorítással még senkinek sem sikerült a gazdaságot lendületbe hozni.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár