Egymást tapossák a szlovák szőlőfelvásárlók Tokaj-Hegyalján, kétszeres árat ajánlanak az áruért, azonnal fizetnek, és már viszik is. (Egyszerű az ügymenet, vámellenőrzés nincs, szabadon jöhetnek-mehetnek a magyar áruval megrakott kamionok, óriási a forgalom.) A borosgazda persze legtöbbször tipródik, akkor most a biztos nyereséget válassza-e, vagy jó magyarként az itthoni felvásárlóhoz vigye a termést feleannyiért. Leegyszerűsítve: élelmes legyen-e vagy hazafi… Az egyik borász azt mondja: ha nem gondolkodik üzletember módjára, egyszerűen nem képes megmaradni a piacon; a másik úgy véli, bárhogyan van is, nem lehet, hogy idegenek vigyék el a szőlőnket.
Nagy dilemma.
Persze adódik a kérdés, ha a határon túliaknak ennyire megéri, nekünk miért nem. Főleg azok után, hogy több éve zajlik az adok-kapok Szlovákiával a Tokaji márkanév tulajdonáért. Hogy most mégis miért Szlovákiának fontosabb a hegy leve, nem pedig nekünk, arra nézve idehaza még nem született meggyőző magyarázat. (Nem is hiszem, hogy lenne…) Mellesleg a helyiek úgy látják, a felvásárlók semmi tisztességtelen dolgot nem művelnek, nem szedik rá a termelőt, nem trükköznek – megalkusznak az árban, fizetnek, és már viszik is. Semmi kivetnivalót nem lehet találni a vásárlásban. Mindkét fél jól jár „Tokaj szőlővesszején”, bár az egyiknek ilyenkor egy kicsit megsajdul a szíve – de hát ez már nem üzleti kategória.
origo.hu
Itt vannak Orbán Viktor legújabb bejelentései - élőben a rádióinterjú
