időjárás 16°C Vencel 2022. szeptember 28.
logo

Szeptember elején

Sebeők János
2011.09.26. 22:00

E n c i k l o p é d i a   é n e z e r <br />

Némelyek szerint rendkívüli ember vagyok. Különleges. Eredeti. Vád ez, vagy dicséret? Igaz-e, vagy sem? Ki tudja… Egy bizonyos: az eredetiség dilemmája érint annyira, hogy folyamatosan foglalkoztassa fantáziámat. Ami eredeti, az különböző, de attól, hogy valami megkülönböztethető a másiktól, még nem feltétlenül értékes is. A lektűr és a spanyolviasznál csak hajszálnyival eredetibb találmány egyaránt szerzői jogvédelem alatt áll, hisz ilyenre még senki sem gondolt – ám ez még messze nem a remekmű garanciája. Az eredetiségből, a megkülönböztethetőségből, a szokatlanságból nem következik automatikusan érték. Jézus Krisztus nem eltörölni, hanem betölteni jött a törvényt, és a legnagyobb klasszikus zeneszerzők is inkább tökéletességgel töltötték be a zene örök törvényeit, semmint kósza és vad innovációkkal. Az eredetiség valóságos dilemmája tehát az előbb elmondottak nyomán nem más, mint az eredetiség és az érték közti viszony, illetve a kettő közti arány.
Az eredetiség vélelme mindemellett a huszadik században komoly identitásképző erővé nőtte ki magát. Szinte minden modern szubkultúra önmagáról először azt gondolja, hogy eredeti. Más, mint a többi. Nem olyan, mint az átlag. A szürke tömeg. Nem olyan, hanem kiemelkedő. Igen ám, de ha sokan emelkednek ki egyszerre, mind elsüllyednek, csak nem veszik észre. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. A Szigetet megtöltő totális „tetovális” forradalmárok is úgy gondolják, hogy eredetiek, a fősodortól különbözők, miközben észrevétlenül egyszerre lépnek. Az eredetiség rituáléi, a „buli van, vau!” hangulat rituáléi legalább annyira kötöttek, mint az operabál dresszkódja. „Bál van az operaházban.” A piercing, az egyenlazaság bizony szintén szigorú dresszkód, a különbség csak annyi, hogy az operabálban a közönség ezt kötöttségként éli meg, a Szigeten pedig a szabadság illúziójaként.
Zsenit és átlagembert időről időre megpróbáló kérdés: mikor és miként vagy inkább önmagad? Akkor, ha ellenállsz a csatlakozás, a belépés, a beolvadás kísértésének, vagy akkor, ha eggyé válsz valamivel, mondjuk hazáddal, vagy valakivel, mondjuk szerelmeddel. Szent István egy nagy antré, egy nagy belépési gesztus által lelt rá lelki békéjére és a magyar nemzet jövőjére, őt ezért tiszteljük meg óvó emlékezetünkkel; Esterházy Jánost pedig azért, mert kívül tudott maradni egy korszellemen, egyedüliként szavazva nemmel a zsidótörvényekre a szlovák országgyűlésben. Ő így maradt emberként egész és a magyar köztudat része.
Mindig, minden pillanatban dönteni kell. Eldönteni, hol állsz. Azonosulsz vagy különbözöl. Tudomásul veszel bizonyos dolgokat, esetleg tendenciákat, hangulatokat, és azok szerint élsz, vagy megpróbálsz ezekről tudomást sem venni. Elvonulhatsz a civilizáció elől a saját kis Krisna-völgyedbe, elvonulhatsz a vágóhíd elől a salátabárba, és a valóságshow helyett elvileg szabadon bámulhatod a Discovery Channelt.
James Joyce példának okáért úgy döntött, hogy nincs első világháború, világháború kizárva, helyette Ulysses lesz. Megrázó élmény észrevenni, hogy ez a regény az első világháború alatt született, az író 1914 és l918 közt alkotta meg, ám a regényen belül szinte semmi jele a történelemnek. Az irodalmi Nobel-díjas Winston Churchill a történelem és a politika epicentrumában volt a leghitelesebb, az irodalmi Nobel-díjig Lev Tolsztojjal együtt el nem jutó James Joyce pedig a történelemtől távol, a szabad asszociáció és a psziché világában talált igazán magára.
Én vajon melyik archetípus vagyok? A churchilli vagy a joyce-i attitűd jellemez-e jobban? Regényeimben, szó se róla, nem sok nyoma van a kortárs magyar valóságnak, így akár a válasz Joyce is lehetne, mindennek ellenére világesemény idején leküzdhetetlen tévéhíradó-ingerenciám támad, és szaladnom kell a hírlapárushoz friss újságért. Futball-világbajnokság idején sem vagyok képes átkapcsolni egy természetfilmre csak úgy dacból. Ez a típusú függetlenség, látszatfüggetlenség, ne nevezzük szellemi autonómiának, nincs meg bennem, ekként értelmezve nem vagyok eredeti. Amit a világ egyértelmű vezető hírként megél, én azt szeretem megélni. Együtt lélegezni a „lead”-del. Ha megtámadták Afganisztánt, akkor Afganisztánban a lelkem helye, Afganisztán a szívem csücske, és újévkor sem vagyok képes azt mondani, hogy ez csak puszta számmisztika, miért maradnék fenn éjfélig pont most.
Mindeme gondolatok pedig azért kerítettek hatalmukba, mert képtelen voltam eldönteni, 2011. 09. 11. után nem sokkal miről is szóljon esedékes tárcám a Magyar Nemzetben. Legyek James Joyce, és elmélkedjek a harcos és dacos autonómia jegyében, az eredetiség tanúbizonyságaként a cserebogarak halhatatlanságáról, vagy adjam be a derekam, s hódoljak az idő szava előtt, mely kimondja: valamirevaló újságíró 2011. 09. 11. környékén csak és kizárólag 2001. 09. 11. kapcsán nyilatkozhat meg. Végül is Winston Chruchill bizonyult erősebbnek bennem, már csak azért is, mert neki se volt ínyére a testmozgás. Képtelen vagyok megjátszani, hogy másra gondolok most, mint az egész világ.
Eredeti egyéniségnek tartanak sokan. Átlagon felülinek, aki nem hajlandó a szürkék – ufóként a kis szürkék – hegedűse lenni. Nem hajlandó belesimulni az átlagba. Ki tudja, hogy igazuk van-e, hisz azt érzem, amit most mindenki, százmilliók bolygószerte. Együtt érzek az áldozatok hozzátartozóival. Kivételként eszem ágában sincs erősíteni a szabályt. Semmi eredeti, csak rám jellemző, úgymond „sebeőkös” nem jut eszembe szeptember 11-éről. Talán túl nagy, fenyegetően nagy irodalma van a témának, agyonnyom a súlyával, nem engedi meg, hogy hozzáfűzzem a magamét. Mindent megírtak már, és az ellenkezőjét is, az összeesküvés-elméletek szöveges falvédőként sorjáznak a falon.
Szerintem egyébként szeptember 11. tartalékai nem csupán bennem merültek ki. Az Al-Kaidát a Vörös Hadsereg Frakció és a Baader–Meinhof-csoport sorsa fogja utolérni. Az euroterrorizmus Aldo Moro elrablásával és meggyilkolásával, az iszlám terrorizmus az ikertornyok elleni terrortámadással tetőzött. Európában az euroterrorizmus fénykorához képest azóta szó szerint falrengető változások történtek. Európa ma már alkalmatlan a terrorista megoldás társadalmi befogadására. Az iszlám világ, függetlenül az arab tavasz vitatható jelentőségétől, ugyancsak túljutott egy állapoton. A terrorizmus mint össztársadalmi gyógyír ma már kevésbé közkedvelt, kevésbé vonzó. Egyéb alternatívák is kínálkoznak. Akkor most, mindent összevéve írtam-e szeptember 11-éről, vagy sem? Ha „nem” a válasz, akkor meglehet, mégiscsak eredeti személyiség vagyok.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.