Vinícius elküldte a fenébe Xabi Alonsót, áll a bál Madridban a Barcelona elleni siker után

A Real Madrid 2-1-s győzelmet aratott a Barcelona ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában vasárnap délután. A győzelmet azonban beárnyékolta Vinícius Júnior viselkedése – mutatjuk, miért akadt ki a brazil támadó.

2025. 10. 26. 21:18
Vínícius Júnior nem volt elragadtatva, amikor Xabi Alonso a lecserélése mellett döntött a Real Madrid-Barcelona mérkőzésen. Forrás: OSCAR DEL POZO/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Real Madrid drámai küzdelemben 2-1-re nyert az ősi rivális Barcelona ellen. A találkozón minden volt, mint a búcsúban: piros lap, tizenegyes, meg nem adott gól, sőt Vinícius Júnior még a sajátjainak is majdnem nekiment. Nem kétséges, hogy az idény első klasszikusáról még sokáig fognak beszélni. 

Vinícius Júnior még Lamine Yamallal is összeszólalkozott az el Clásico végén.
Vinícius Júnior még Lamine Yamallal is összeszólalkozott az el Clásico végén (Fotó: OSCAR DEL POZO/AFP)

Vinícius Júniornál elszakadt a cérna

Hiába született három gól is az összecsapáson, a derbi legmegdöbbentőbb jelenete a 72. percben történt, amikor Xabi Alonso lekapta Vinícius Júniort a pályáról. A brazil támadó a mérkőzés egyik legjobbja volt, a második gól a villámléptű szélső beadása után született. Azonban Xabi Alonso úgy ítélte meg, hogy elöl szükség van egy kis vérfrissítésre, így Vinícius helyére Rodrygót küldte fel a pályára. Vini azonban nem viselte túl jól, hogy idő előtt el kellett hagynia a pályát, nagyon mondta a magáét a kispad felé.

– Én! Én! Én?! – ismételgette Vinicius, miután a negyedik játékvezető felmutatta a mezszámát, majd beszólt Xabi Alonsónak is:

Menj a fenébe!

Ráadásul a brazil szélső le sem ült a kispadra, hanem duzzogva beviharzott az öltözőbe.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Xabi Alonso sem ment el Vinícius Júnior viselkedése mellett:

– Sok jó dolgot látok Vini játékában. Nem akarom, hogy lekerüljön a fókuszt a legfontosabbról: Vini rengeteget hozzáadott a mai sikerhez, akárcsak a többi játékos. Megérdemeltük a győzelmet, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki a találkozón. Úgy érzem, a mai siker erőt adhat nekünk, és újra versenyképesek leszünk a nagy meccseken. A többit majd megbeszéljük Vinivel. Mindenkinek más a személyisége, és ezt mindenkinek meg kell értenie. Most élvezzük a sikert, és utána beszélni fogok vele természetesen – zárta le a Vinícius témát diplomatikusan a Real Madrid vezetőedzője.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vinícius csaknem 20 perc után megnyugodott, Luis Llopisnak, a Real Madrid kapusedzőjének sikerült megnyugtatnia az öltözőben, így a 25 éves támadó a találkozó utolsó perceit már Xabi Alonso mögött töltötte a kispadon.

Vinícius nyugalma azonban nem tartott sokáig, ugyanis a találkozó utolsó percében Pedri kiállítása után kisebb lökdösődés alakult ki a kispadoknál, amiben a nemrég visszatért brazil is részt vett. A felvételek tanúsága szerint Vini több Barcelona-játékosnak, többek között Ferran Torresnek és Lamine Yamalnak is neki akart menni, úgy kellett visszafogni.

Vinicius Junior left winger of Real Madrid and Brazil and Ferran Torres left winger of Barcelona and Spain discuss during the La Liga EA Sports match between Real Madrid CF and FC Barcelona at Estadio Santiago Bernabeu on October 26, 2025 in Madrid, Spain. (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto) (Photo by Jose Breton / NurPhoto via AFP)
Vinícius Júnior megfeledkezett magáról a lefújás pillanataiban. Fotó: JOSE BRETON/NurPhoto

Xabi Alonso Vinícius után kitért a két csapat közötti rivalizálásra is:

– Nem tudom, hogy Lamine miatt történt-e mindez, de a csapat végig motivált volt. Tudtuk, mit jelentene a győzelem. Nagyon örülök a srácoknak, mert szükségük volt rá, hogy megízleljék a győzelem ízét egy ilyen nagy mérkőzésen is. Kis összezördülések mindig előfordulnak a mérkőzéseken, nem szabad félni ettől az egészséges rivalizálástól, és én így tekintek rá – húzta alá.

Bellingham volt a Real Madrid nyerőembere

Végül a győztes gólt szerző Jude Bellingham is szóba került, aki nemrég épült fel vállsérüléséből:

– Jude három nagyon jó meccset játszott a visszatérése óta. Tudtuk, hogy időre van szüksége, hogy felpörögjön és visszanyerje a régi formáját. Jude-nak nagyon jól szokott menni a játék, ha formába lendül, és ezzel nemcsak a saját játékának padlóját tudja megemelni, hanem a társait is inspirálja – zárta gondolatait Xabi Alonso

Kollégája, az eltiltott Hansi Flicket helyettesítő Marcus Sorg elismerte a Real Madrid jó teljesítményét a mérkőzést követő sajtótájékoztatón:

– Rengeteg hibát követtünk el. Nem tudtunk helyzeteket teremteni és nem tudtuk megnyerni az egy az egy elleni párharcokat. Mindent megpróbáltunk. A végén már csak két védővel játszottunk, hogy több helyzetet teremtsünk, de nem sikerült a második gólt megszereznünk – értékelte a mérkőzést a Barcelona másodedzője, aki ezután kitért Lamine Yamal játékára is:

Nem volt könnyű mérkőzése. A szünetben beszéltünk vele, elmondtuk, hogy szükségünk van rá az egy az egy elleni játékban, de a Real Madrid jól védekezett ellene, mindent megtettek, hogy megállítsák, ezt el kell fogadnunk. Jól játszott, de súlyosabb sérülésből tért vissza, és több meccsre van szüksége, hogy a legmagasabb szinten tudjon teljesíteni. Időt kell adni neki, és mindenkinek segítenie kell, hogy visszanyerje legjobb formáját. Fiatal, fejlődnie kell, és mi segíteni fogunk neki.

– tette hozzá Sorg.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.