Utcára vitt MSZP

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. De mit csináljunk az olyan hazug emberekkel, akiknek hiába mutatunk rá a hazugságaira, újra és újra elismétlik, függetlenül attól, hogy mindenki előtt nyilvánvaló: gyűlölik az igazmondást? Az MSZP valahogy így jár az utcai politizálással. Amikor ők vannak hatalmon, maga a megtestesült antidemokratikus szélsőség, ha pár járókelő a nyílt utcán összehajol és bírálni merészeli a kormányt. Ha ellenben – mint most – ellenzékben vannak, hirtelen felpezsdülnek, állandóan az utcán tanyáznának, és erre biztatnak boldog-boldogtalant – csak minél dühösebben szidja a jobbközép kabinetet. Ezt teszi az MSZP, amikor a szakszervezeti demonstrációkon való részvételre buzdít. Az egész, libikókaszerűen vissza-visszatérő pálfordulás olyan nevetségesen unalmas, hogy szinte röstelljük szóvá tenni. Mert a szocialisták utólag már egyáltalán nem hajlandók emlékezni, hogy ők bármikor is tűzzel-vassal, de legfőképpen gumibottal és gumilövedékkel üldöztek mindennemű utcai politizálást.
Idézzük csak fel, milyen elborzasztó színben tüntették fel ezelőtt pár esztendővel, ha odáig vetemedtek a polgárok, hogy köztereinken gyakorolják a gyülekezési és szólásszabadság alapjogát, méghozzá törvényszerűen bejelentett formában! Természetesen nincs rá elegendő tér, hogy minden megnyilvánulást felemlegessünk, hisz az egész lapszámot mégsem lenne kellemes az MSZP–SZDSZ kirohanásaival megtölteni. Ugye, emlékszünk, amikor Lendvai Ildikó korabeli frakcióvezető és Hiller István hajdani pártelnök egymással versengve jajveszékelte tele a médiát azzal, hogy „Utcára viszi a politikát a Fidesz!”, és a háttérből bujtogatja az úgymond randalírozókat, rendbontókat, növelve ezzel a ribilliót? Utóbbi leszögezte: „A párt elutasítja az utcai politizálást a kampányidőszakon kívül.” Megjegyzendő: kampányidőszakban is mindent kitaláltak, nehogy nagygyűlést tarthasson a Fidesz. A fő fasisztaveszély-szimatoló, Gyurcsány Ferenc meg már 2004-ben sulykolta: „Orbán Viktor azzal, hogy utcára vitte a politikát, aláássa a parlamentáris demokráciát annak érdekében, hogy visszaszerezze 2002-ben elvesztett hatalmát.”
Nem volt nagy változás a frazeológiát, vádakat illetően azt követően sem, hogy 2006. október 23-án, a forradalom 50. évfordulóján karhatalommal verette-lövette szét az ünneplő tömeget olyan penetráns buzgalommal, hogy nem tudni, a bolsevik vagy a fasiszta jelzőt érdemelné ki inkább az eljárás. Dühkitörését az október 24-i parlamenti ülésen azért is érdemes most megidézni, mert friss Facebook-bejegyzése szerint napjainkban „szabadságkorlátozó jobboldali ellenforradalom dühöng”. A T. Házban úgy fogalmazott a saját mindenhatóságában vakon bízó ember: „Jöttek politikusok, akik azt mondták, hogy az embereknek nemcsak joguk, de kötelességük is, hogy szembeforduljanak a kormánnyal, hogy eljött az ideje a radikális fellépésnek.” Nem, kérem, nem most, 2011-ben írta le ezt a mondatot saját magát dicsérőleg az őszödi választás- és államadósság-szédelgő. Nem az Országgyűlésben 2006 őszén dörögte iméntieket, az akkori ellenzéknek és a lakosságnak címezve a fenyegetést. Mondott persze más zöldeket is. Olyanokat, hogy „az ellenzék vezére” nem meri a Házban elmondani a véleményét, csak az utcán nagyon határozott és bátor. Meg hogy „az utcát választotta inkább, nem pedig parlamentáris demokratikus politikushoz méltó helyet, a magyar parlament plenáris ülését”. Egy örökzöld ínyenceknek: „Radikális szavakból radikális tettek lettek. Az ellenzék vezére ideológiát adott az utcai rendbontáshoz.” De a legmegkapóbb és mára valóban aktuálissá vált mondata mégis ez volt: „Ne játsszanak velünk! Ne akarják velünk elhitetni, hogy Magyarország rendbetételének egyébként sem könnyű, helyenként kifejezetten fájdalmas, nehéz terhei viszik utcára az embereket.” Hoppá! Ha nem ismernénk Gyurcsány Ferenc önnön hazugságaihoz hű lelkületét, még az a kalandos gondolatunk támadhatna, hogy a szakszervezeti és más művileg balhésított tüntetésektől óvja övéit megjuhászodott lelkülettel – a mában.
Szó sincs azonban ilyen eltévelyedésről. Gy. F. töretlenül nyomatja a poros-ásatag tudszocos-KISZ-es szövegeket ellenforradalomról meg jobboldalról – ez utóbbi a mozgalmi szótárban tudvalevőleg a fasiszta szinonimája. Innen csak egy lépés, és megérjük, hogy a szocialisták Grósz Károly után szabadon fehérterrorról fognak üvöltözni. Ez mindenesetre érthetőbbé tenné, miért nosztalgiázott Mesterházy Attila pártelnök, amikor a szakszervezetekbe való belépésre szólította fel elvtársait. A Be a szakszervezetbe! megszólalásig hasonlít a Be a vörös hadseregbe! című 1919-es tanácsköztársasági toborzóplakátra. Eszerint az övéké volt és lesz az igazi forradalom – a Fideszé az ellenforradalom. Vagy inkább – hogy igazodjunk kopott közhelyeikhez – csak amolyan fülke-ellenforradalom. Nem kell hozzá persze nagy munkásmozgalmi műveltség, hogy tudjuk, miként szoktak viszonyulni az ilyen jobboldali rezsimekhez. Az ellenforradalommal szemben minden eszközt be lehet vetni.
Talány: eme militarista, lőporfüstös álbaloldali demagógiával előrukkoló szocialista párt segítségét miként képesek elfogadni az érdekvédelmi szervezetek? Nem elegendő magyarázat, hogy a pártállam alatt már úgy összeolvadtak, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde, így a „bekéredzkedő” MSZP-nek nem mondhattak nemet. Hogyhogy nem kérik ki maguknak, hogy rájuk tehénkedjen egy népszerűtlen párt, hiteltelenítve a rendezvényeiket?
Az utódpárt segítsége öl, butít és nyomorba dönt. Az MSZP éppúgy meg fogja szállni a tüntetéseket, mint régebben az antifasiszta chartás, tarkamagyaros és más tiltakozásokat. Csupán gazdatestnek tekintik a szakszervezeteket és a baloldali álcivil mozgalmakat. Így próbálnak megint felkapaszkodni a középpárti polcra. Ez kell a szakszervezeteknek, amelyek papíron nem is politizálhatnának? Miért nem alakulnak párttá, ha ennyire nem bírnak meglenni politika nélkül? Mivel fogják viszonozni a szocibarátok kedveskedését? Ők meg az MSZP-be való belépésre beszélik rá a tagságukat, akár az MSZMP-s mézesévek alatt?
Legalább még nyilvánvalóbb, miért nemigen demonstráltak a szakszervezetek az MSZP–SZDSZ-koalíciók alatt a perverz, lakosságot zaklató intézkedések ellenére. Mert egészen más, ha – ahogy egy régi MSZP-s szakszervezeti vezető, Kósáné Kovács Magda mondta – haver a kormány. És most nem haver. Éppen az ellenkezőjének tartják. Már az sem számít, ha a legtöbb ember azt sem tudja, mi a bánatért kellene neki utcára vonulnia a parlament nyitányán, aztán hó végén. Tényleg, miért is tüntetnek? Az Mszp.hu-n a négy szakszervezet nevében kiadott kommüniké elárulja: ők sem nagyon tudják. Az olvasható benne: a kormány súlyos hátrányt okoz a munkavállalóknak „többek között a személyi jövedelemadó igazságtalanságot és aránytalanságot okozó bevezetésével”. Hmm. Már a személyi jövedelemadó eltörlése is a kívánságlistán szerepel? Ambiciózus követelés, de Eldorádó és Kánaán államokon kívül nehezen teljesíthető.
A szocialista tábor bukott bölcs vezetője 2007 márciusában kinyilatkoztatta: „Megbukott az utcai politizálás.” Akkor most miért próbálkoznak a feltámasztásával?