Röviden
Másodszor lopták el ugyanazt a két Markó-festményt egy idős magángyűjtő fővárosi lakásából. A tolvajok mindkét esetben megtévesztették a tulajdonost és a Magyar Nemzeti Galéria, illetve az Elmű munkatársainak adták ki magukat. Három éve Miskolcon találták
Az izraeli–palesztin béke érdekében véget kell vetni a palesztin területek izraeli megszállásának – jelentette ki tegnap George Bush Jeruzsálemben, izraeli és palesztin vezetőkkel folytatott tárgyalásai után. A megkérdezett izraeliek 77 százaléka kétségbe
Hodorog András moldvai hagyományőrző furulyás lesz a vendége a Fonó csángó farsangi báljának holnap este, mellette a táncházas muzsikát a Szigony és Zurgó együttes, valamint a dzsessz műfajában nemzetközi elismertséget szerzett, de az autentikus népzenébe
Miközben az Európai Unió tagállamaiba rekordméretű, 610 milliárd dolláros közvetlen külföldi tőke érkezett, addig hazánkból háromszázmillió dollárnyi tőkét vontak ki 2007-ben – derül ki az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának legfrissebb adat
Pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábort, a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatóját, és elmarasztalta a bank három másik vezetőjét is.
Valamikor a városfalnál, a sokáig ott állt Két pisztolyhoz címzett kétes hírű fogadónál kezdődött Pest városa, és a falakon kívül legfeljebb gyümölcsösök virágzottak a homokos talaj fölött. Mára a magyar kultúra egyik legfontosabb, legvonzóbb helyszínévé
Sokan tartanak a falkával, és már beletörődtek abba, hogy sodródnak, amit egyébként jó páran csak négyszemközt mernek bevallani nekem – hallhattuk Karsai József szocialista politikustól, aki vitatkozik Pesti Imre ellenzéki honatya azon állításával, miszer
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.