Merénylet készül Basescu ellen?
A bankokhoz hasonlóan a gyógyszertárakban is táblával vagy a padlóra festett vonallal kellene jelezni, hogy hol várakozzon a vevő, amíg a sorban előtte állót kiszolgálják – javasolja az adatvédelmi biztos. Jelenleg ugyanis nem kezelhetők diszkréten
Feloldotta a palesztinokkal folytatott béketárgyalások 12 nappal ezelőtt elrendelt felfüggesztését Ariel Saron izraeli kormányfő. Saron és Mahmúd Abbász a tervek szerint a közeljövőben találkozni fognak.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap délután „európai megújulást” sürgetett egy gazdasági hanyatlástól fenyegetett kontinensen, amikor meghirdette „partneri programját az európai megújulásra, felvirágzásra, szoli
Egyedül Magyarországnak és Görögországnak kell költségvetési problémákkal szembenéznie az Európai Unió 25 tagállama közül – derül ki az Európai Bizottság ma megjelenő anyagából, amely szerint hazánkban lesz az idén a legnagyobb a GDP-arányos államhá
A lengyel Oswiecim körüli három koncentrációs táborban 1940 és 1945 között mintegy másfél millió embert pusztított el a nemzetiszocialista diktatúra. A náci lágerekben becslések szerint együttesen 13 millió embert öltek meg, köztük hatmillió zsidót, 3,3 m
Ismét nélkülünk kezdődött meg a Világgazdasági Fórum tegnap. Emlékezetes, sem a tavalyi, sem pedig a 2003-as rendezvényen nem képviselte hazánkat a kormány. S hivatalos reprezentáció nélkül maradtunk a 2004-es bécsi Euromoney konferencián is.
Külső forrásokból valósulnak meg az autópálya-építések; a kormány arról hozhat döntést, hogy teljes egészében magánbefektetőket vonnak be, vagy állami érdekeltségben maradnak továbbra is a fejlesztések. A törvények módosítására szükség lesz.
A (sport)élet megy tovább. Az egyik legsekélyesebb közhelyet annyival ki kell egészítenünk: legalábbis az élők számára, méghozzá könyörtelenül gyorsan. Szombaton, másfél héttel Kulcsár Anita halála és négy nappal temetése után a Dunaferr női kézilabdacsap
Túl van első űrsétáján a Nemzetközi Űrállomás legutolsó legénysége. Az űrhajósok konténerbe zárt mikroorganizmusokat zártak ki az állomásról, ezek a tudósok reményei szerint nem élik majd túl a mostoha körülményeket.
Az ENSZ közgyűlésének megemlékező ülésén New Yorkban Joschka Fischer német külügyminiszter a nácik népirtását barbár tettnek, a német történelem erkölcsi mélypontjának nevezte. A holokauszt tragédiájának részleteivel számtalan tudományos kutatás és irodal
Az Oktatási Minisztériumba látogatott tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő szerint ez a tárca a bölcsője az elmúlt évek egyik legfontosabb programjának, a felsőoktatási reformnak.
Most sírjunk vagy nevessünk? És örömünkben vagy kínunkban tegyük? A kormány előbb financiálisan lehetetlen helyzetbe hozza a magyar sportot, majd hatalmas kegyet gyakorolva megmenti az éhenhalástól. Ez történt a 2005-ös költségvetés novemberi parlamenti v
Újabb régi bizalmas szolgálatait jutalmazta meg tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Most Toller László, Pécs polgármestere, a kormányfő önkormányzati tanácsadói testületének vezetője kapott miniszterelnöki megbízotti címet. Gyurcsánynak Toller a másod
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.