Adósságtörlesztés Richter-papírokkal
Rendkívüli módon sérül Romániában a sajtó- és véleményszabadság, amelyet a novemberi parlamenti választások közeledtével mindinkább korlátozni próbál a politika. A napokban az ország két legtekintélyesebb napilapjának újságírói lázadtak fel a külföldi tul
Több mint nyolcmilliárd forinttal lépte túl a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) tavalyi költségvetése az előirányzott 21,6 milliárd forintot.
Búcsú és ismerkedés – leginkább ez jellemezte Gerhard Schröder tegnapi budapesti tárgyalásait, hiszen a német kancellár Medgyessy Péter távozó kormányfővel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölttel is találkozott. A vizit belpolitikailag meglehet
Három új környezetvédelmi tárgyú rendeletet fogadott el tegnapi ülésén a kormány – mondta el Persányi Miklós, a szaktárca vezetője. A kabinet azt javasolta az Országgyűlésnek: erősítse meg a szerb–magyar kisebbségvédelmi egyezményt.
Kísérleti jelleggel ősszel is lesz viharjelzés a Balatonnál és a Velencei-tónál. A huszonöt balatoni és a két velencei „fénytorony”, valamint a négy balatoni mobil viharjelző készülék november végéig figyelmezteti a horgászokat és a vízi sport
Vélhetőleg bűncselekményt akartak elkövetni azokkal a csaknem egymillió forint értékű fegyverekkel, amelyeket augusztus 4-én Szerbiából hozott be az a hat magyar és két szerb gyanúsítottból álló csoport, amely ellen fegyvercsempészet miatt indított eljárá
A MÁV Rt. által meghirdetett elővárosi motorvonattenderen tegnap adhattak be részletes műszaki és pénzügyi ajánlatot az előminősített cégek. A társaság legnagyobb beruházásán fővállalkozóként kizárólag külföldi érdekeltségű járműgyártó nagyvállalatok jele
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az énekesnő a legfrissebb albumát mutatja be.
The Austrian Presidential Palace press office has done nothing for days but obstruct the work of independent journalists. Press freedom in Austria appears to be eroding away.
Meg akarják szüntetni az egyhangúság követelményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.