Kern Józsefhez, a szocialista holdudvar tagjaként számon tartott üzletemberhez köthető, labordiagnosztikai feladatokat is ellátó cég, a Corden Kft. nyert azon a közbeszerzési pályázaton, amelyet a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórháza írt ki laboratóriumi vizsgálatok elvégzésére. A pályázaton kizárólag a Corden indult. Ennek az lehet az oka, hogy a kiírásban olyan feltételeket szabott a kiíró intézmény, amelyeknek csak ez a Kern-féle cég tudott megfelelni. Vezető orvos szakértőink szerint ugyanis fölösleges és érthetetlen például az, hogy miért kell egy laboratóriumnak tbc-szűréssel foglalkoznia akkor, ha a Szent Imre Kórházban nincs se tüdőosztály, se tüdőgyógyászati szakrendelés. A kórház főigazgatója, László Imre ezt azzal magyarázta lapunknak, hogy abban az esetben, ha tbc gyanúja lép fel valamelyik betegnél, csak akkor küldhetik át az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetbe, ha előtte egy teszttel ellenőrzik a feltételezett betegséget. Az intézményvezető kijelentését megerősítette Karátson Annamária gazdasági igazgató is, aki szerint ez az általános eljárás a kórházaknál. Ellenőrzésünk során azonban kiderült: a kórházak orvosi vizsgálattal ellenőrzik az ilyen betegeket, s nem tartanak igényt laboratóriumi tbc-szűrésre. Vagyis a tbc-szűrés gyakorlata nem általános követelmény egy kórházi laboratórium működésénél, ezért a pályázati kiírásnál alapvető követelményként mindezt meghatározni – legalábbis gyanús.
Laboratóriuma működtetésére maga a Korányi-kórház is közbeszerzést írt ki, amelyben szintén érintett a korábbi kormányfő, Gyurcsány Ferenc üzleti köréhez sorolt Kern doktor. A kórház laborját az utóbbi években ugyancsak a Corden Kft. üzemeltette, s a kórház most igencsak hosszú távra, tíz teljes esztendőre kíván szerződni, ami súlyos közpénzmilliárdok elköltését takarja. A kiírásban – hasonlóan az előzőhöz – olyan feltételek szerepelnek minimumkövetelményként, amelynek a Corden biztosan meg fog felelni más, a lényegi feladatok ellátására egyébként szintén alkalmas cégekkel szemben. Ráadásul a Corden azon az alapon is számíthat pluszpontokra, hogy eddig is ő végezte a szolgáltatást a Korányiban. Előnyt élvez ugyanis az a cég a pályázat során, amelyik a meglévő általános laboratóriumi információs rendszerhez a működőképes online kapcsolódást a leghamarabb építi ki. Ugyan ebben az eljárásban eredmény még nincs, ám belátható, hogy ilyen versenyben a helyszínen működő Cordent senki sem tudja megelőzni.
Kern József neve korábban többször felbukkant kétes tisztességű közbeszerzések ügyében. 2008 júliusában például az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) az Európában leggyakrabban használatos, Abbott elnevezésű amerikai cég vírusszűrő tesztjének beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást. A tét nem kevés közpénz, 3,2 milliárd forint elnyerése volt. Az eljárás különös körülményét jelentette, hogy a Magyarországon is bejegyzett Abbott Kft. saját érdekei ellen harcolt: ennek ellenére nem pályázott a saját termékére kiírt, hatalmas összegű közbeszerzési eljáráson, hogy azt biztosan megnyerhette volna. Az eljárást kiíró OVSZ-nek jól értesült igazgatója, Miskovits Eszter azzal indokolta lapunknak az Abbott távolmaradását, hogy az amerikai óriáscégnek „nincs kiskereskedelmi engedélye hazánkban”, aminek megszerzése körülbelül fél órát vesz igénybe a cégbíróságon. Az Abbott Kft. ügyvezetője, Vámos Sándor akkor elmenekült, és azóta is bujkál kérdéseink elől. Az erőfeszítéseknek mindenesetre meglett az eredménye. Az Abbott háttérbe húzódásával Kern egyedüliként elindult cége, a Diagon Kft. nyerhette meg a pályázatot. A tesztvásárlás körülményeiről később azonban az is kiderült, hogy Kernnel ellentétben a magyar állampolgárok vesztettek a bolton. Cége jóvoltából, illetve a közpénzmilliárdok ellenére ugyanis sokkal drágábban jutottunk itthon a tesztekhez, mint például a nálunk sokkal gazdagabb osztrákok, pedig – uniós beszerzési eljárás lévén – az OVSZ-nek is lehetősége lett volna uniós országból olcsóbb teszt beszerzése. Akkori érdeklődésünkre, hogy miért nem az olcsóbb beszerzést választotta az OVSZ, Miskovits Eszter főigazgató értékelhető válaszok helyett inkább sértegetni kezdte lapunkat, illetve az egész eljárást körülvevő alapos gyanú ellenére büntetőeljárás nem indult az ügyben.
A ma már több saját érdekeltséggel rendelkező Kern József a H1N1 influenza elleni piacra is be kívánt törni. Azt híresztelte el a médiában, hogy elsőként Magyarországon olyan diagnosztikai rendszerrel rendelkezik, amellyel két órán belül kimutatható a H1N1 vírus. A dolog szépséghibája azonban, hogy a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumnak (NIRL) már két héttel az új sertésinfluenza megjelenését követően, azaz Kernék előtt jóval korábban birtokában volt vírusteszt. Az üzletember arra számíthatott, hogy a járvány hazai betörése esetén több százezer darabot gyárthatna az állam megbízásából – busás haszonra szert téve –, ám az állam nem rendelt tőle egy darabot sem.
Nem véletlen: az ÁNTSZ egyik intézete megállapítja, hogy a Diagon Kft., azaz Kernék tesztje „nem használható önálló diagnosztikai eljárásra”, további fejlesztést tartanak szükségesnek. Mindezek ellenére Kernék nem állnak meg a megtévesztéssel. Működtetik a www.h1n1teszt.com internetes oldalt, ahol arra biztatják az embereket, hogy végeztessék el magukon velük a vírus szűrését. A vizsgálatot a Corden az általa működtetett, az állami szervezethez megtévesztésig hasonló nevű „Mycobacteriológiai Nemzeti Referencia Laboratóriumban” végzi Budapesten, áll a honlapon, ami – mit ad isten – a Korányi-kórházban található. A többi Corden-labor pedig a Kern József cégei által jelenleg még működtetett kórházakban, Körmenden és Tapolcán.
Eltűnt négy tinilány Budapesten a XVII. kerületből, a rendőrség keresi őket