Azt kiabálta: kinyírlak – Poharak és üvegek is röpködtek
A Cozma-ügy hétfői tárgyalásán hét olyan védett tanút hallgatott meg a Veszprém Megyei Bíróság, akik közül egyik sem látta a Patrióta lokál előtti verekedést és Marian Cozma leszúrását.
A Cozma-ügy hétfői tárgyalásán hét olyan védett tanút hallgatott meg a Veszprém Megyei Bíróság, akik közül egyik sem látta a Patrióta lokál előtti verekedést és Marian Cozma leszúrását.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet novemberi felmérése szerint az idegenellenesek arányának kismértékű csökkenése tapasztalható az utóbbi időszakban; tíz magyarból három idegenellenes, egy idegenbarát, ugyanakkor hat mérlegel abban a tekintetben, hogy Mag
Családonként 150 ezer forintos egyszeri segélyt szavazott meg a kármentő bizottság a vörösiszap-katasztrófa devecseri és kolontári károsultjainak; a vállalkozások 200 ezer forintos támogatást kapnak – tudatta a kármentő bizottság elnöke hétfőn.

Szlovákia üdvözli, hogy a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc a magyar európai uniós elnökség kiemelt feladatai közé tartozik – jelentette ki Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter azt követően, hogy magyar kollégájával, Pintér Sándorral tárgyalt
Jelenleg is több százan dolgoznak az országban, hogy megvédjék a termőterületeket és a lakóházakat a lehulló csapadék okozta belvizektől. Békés megyében még mindig kritikus a helyzet, Tápiószecsőn pedig több ház alagsorában áll a víz.
A Fidesz a következő két hétben a számvevőszéki és költségvetési, valamint a gazdasági bizottságban egy-egy albizottság felállítását kezdeményezi – jelentette be Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólal
Magyarország Montenegróra mint jövőbeli NATO- és EU-tagra tekint – jelentette ki hétfőn Budapesten a magyar külügyminiszter, miután fogadta montenegrói kollégáját, Milan Rocent.
Egyhangúlag támogatta a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója Polt Péter legfőbb ügyésszé választását – közölte a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárti képviselőcsoport hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatóján, a parlamentben.
A háztulajdonos felelős azért, ha az épülete előtt húzódó járdán valaki azért szenved balesetet, mert elmulasztotta a síkosságmentesítést, de a ház előtt parkoló autóra lezúduló hó és jég okozta károkért is neki kell helytállnia – hívja fel a figyelmet a
A piaci elemzők szerint várható lépés volt Magyarország leminősítése a Moody’s részéről, azonban annak mértéke – a besorolás két fokozattal történő rontása – meglepte a piacot. • Leminősítette
Másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Krasznán; az árhullám várhatóan rövid időn belül levonul a folyón – közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese hétfőn. A következő napokban átlagosan 60
Vasárnap az utcán szülte meg gyermekét egy nő a főváros III. kerületében. Az asszonynak egy arra járó férfi segített világra hozni a babát a mentősök telefonos utasításai alapján. Mire a mentősök kiértek, már csak a köldökzsinór elvágásában segédkezhettek
A parlament tervezett napirendje szerint ma a határozathozatalok végén, várhatóan fél nyolckor kezdődik a legfőbb ügyész megválasztása. A jelöltről titkos szavazással döntenek a képviselők.• Hé
Az MSZP nem látja azokat a problémákat, amelyek ma az embereket foglalkoztatják, így az elmúlt nyolc évben teljesen félrekezelte vagy nem is kezelte a társadalmi kihívásokat – véli Szigetvári Viktor. Az MSZP volt kampányfőnöke, aki jó ideje segíti a párt
Szerves része a BKV-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló büntetőeljárásnak B. Gábor, a közlekedési cégtől csaknem 74 millió forintos végkielégítéssel távozott egykori főosztályvezető, jelenlegi szakszervezeti bizalmi ügye. A fővárosi vállalat az
Október 3-án elegendő jelölt hiányában elmaradt a voksolás, az időközi önkormányzati választáson azonban vasárnap sikerült megválasztani a négytagú képviselő-testületet a Győr-Moson-Sopron megyei Tápon.
Szülői felügyelet nélkül szánkózott az a két gyerek, akik autó elé csúsztak szombat délután a Nógrád megyei Bercelen. Sérüléseik életveszélyesek, a Hír TV úgy tudja, egyiküknél beállt az agyhalál. A feldühödött rokonok egy vétlen autóson álltak bosszút. A
A Legfelsőbb Bíróság elnöke nem vizsgálja ki, hogyan férhetett hozzá zárt periratokhoz az In-Kal Security az előző ciklusban. Az adatgyűjtési ügyet Papcsák Ferenc korábbi elszámoltatási kormánybiztos tárta fel két hónapja. A megfigyelt diplomata feljelent
Avar István színművész, Gyémánt László festőművész és Seregi László koreográfus vehette át a Táncsics Alapítvány életműdíjait vasárnap Budapesten. A kitüntetéseket Gyurcsány Ferenc, az alapítvány kuratóriumának elnöke, volt miniszterelnök adta át a Magyar
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták:
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.