Omega-koncert segíti a bátaszéki templomot
Jótékonysági koncerttel segíti Kóbor János és az Omega együttes a bátaszéki Nagyboldogasszony-templom helyreállítását.
Jótékonysági koncerttel segíti Kóbor János és az Omega együttes a bátaszéki Nagyboldogasszony-templom helyreállítását.
A hatóság július 1-jétől indít eljárást azok ellen, akik elmulasztják a parlagfű-mentesítést – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön közleményben.
Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Jótékonysági koncerttel segíti Kóbor János és az Omega együttes a bátaszéki Nagyboldogasszony-templom helyreállítását.
A hatóság július 1-jétől indít eljárást azok ellen, akik elmulasztják a parlagfű-mentesítést – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön közleményben.
Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Mindszenty József sorsa kulcs a magyar XX. század megértéséhez és iránytű a magyar jövő építéséhez – mondta az Országgyűlés elnöke a bíboros XII. kerületi szobrának avatásán.
A nyári időszakra ismét szolgálatba álltak a motoros és robogós mentők Magyarországon – közölte az Országos Mentőszolgálat csütörtökön az MTI-vel.
Huszonötmilliárd forintos többlettámogatáshoz juthatnak az egészségügyi ellátórendszerek 2015. december 31-éig, a pénzt infrastruktúrafejlesztésre használhatják fel.
A Fidesz szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Bajnai Gordon „nyakig benne volt a Hajdú-Bét-ügyben”.
Már folyik az árvíz utáni helyreállítási munka a budapesti Batthyány téren, a Bem rakparton, a Margit-szigeten és a hidak pesti hídfőinél is.
Jogszabály-változtatásokat, a többi között bírósági létszámbővítést és az illetékességi, hatásköri szabályok módosítását kezdeményezte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere korábban arra panaszkodott, az illetékesek nem vonták be eléggé az árvízi védekezési folyamatokba. A Hír TV birtokába került videofelvétel cáfolja a városvezetőt.
Hoffmann Rózsa szerint a most záruló tanév a szokásos rendben, a diákokra „gondosan ügyelve” zajlott, és semmi kirívó esemény nem jellemezte az eltelt időszakot.
Örömmel jöttem ide önök közé, de amikor elvállaltam ezt a meghívást, éreztem, hogy nehéz fába vágom a fejszémet – mondta el Orbán Viktor a CERN adatközpont átadásán.
Az elmúlt hetekben soha nem látott árhullám érte el hazánkat, melyet azonban jól felkészülten vártunk, az összefogás pedig példaértékű volt – mondta a kormányszóvivő.
A tatabányai távhőszolgáltató és a városi családsegítő szolgálat által működtetett adósságkezelési eljárással 36 millió forintot meghaladó összegben csökkent az elmaradás.
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A változásról a BKK az összes jegyellenőrt, bejárati ellenőrzést végző őrt és az elsőajtós felszállási rendben működő járművek vezetőit is tájékoztatta.
Törvényjavaslatot terjeszt csütörtökön a parlament elé az igazságügyi tárca a büntetőeljárások elhúzódásának megakadályozása érdekében.
A kormány megtárgyalta és elfogadta a többségi gyógyszerészi tulajdon elérését segítő patikai hitelprogramról szóló előterjesztést – jelentette be a kormányszóvivő.
Aki nem akar Gyurcsánnyal összefogni, az mondja meg – jelentette ki harcosan –, majd folytatta: szerintem nincs korszakváltás mutyipolitizálással, csak egyenes beszéddel.
Adományokat kér a Demokratikus Koalíció lakossági fórumai résztvevőitől. Ajkán 300 forintos „belépőért” hallgathatók meg Gyurcsányék.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Szombaton lesz a legrövidebb az éjszaka.
"The fight for transparency is far from over," says MEP Kinga Gal, First Vice-Chair of the Patriots for Europe group.
Júliustól még nem kell adatot szolgáltatni a kézi nyugtákról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.