A Rábán már csökkentették a készültséget
Az árhullám levonulása miatt több Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon csökkentették a készültség szintjét.
Az árhullám levonulása miatt több Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon csökkentették a készültség szintjét.
Az önkormányzati választásnak a hatalom helyett az emberekről, a közösségekről és a közös sorsról való döntésről kell szólnia.
Szerinte együttműködésre épülő közlekedési koncepcióra van szükség.

Kétszázmillió forinttal támogatja a kormány és Belügyminisztérium a polgárőr szövetséget.
A főpolgármester egy kényelmes város kialakítását nevezte céljának.
Megrongálták Bús Balázs fideszes polgármesterjelölt plakátját, amelyre „zsidó vagyok” feliratot írtak – közölte a Fidesz–KDNP III. kerületi szervezete szombaton.
Szerinte a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie.
Nemcsak magyarul, hanem az adott kisebbség nyelvén is olvashatók lesznek a szavazólapok.
A TASZ elnöke a Hír TV-nek elismerte: bevett gyakorlat volt, hogy beadványok megjelenéséről egyeztetnek az ombudsmani hivatallal.
Értesülésünk szerint az igazságügyi tárca már dolgozik az új törvényjavaslaton.
Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár szerint kreatív eszközökkel új helyszínek kapcsolhatók be a vendégjárásba.
Akár másfél millió forintot is kereshet Lázár János főtanácsadója.
Hende Csaba szerint a szocialisták szombathelyi polgármesterjelöltje, Ipkovich György méltatlan arra, hogy bármiféle köztisztséget viseljen.
A politikus pártja országjáró önkormányzati választási kampányának rendezvényén mintegy száz ember előtt beszélt.
A magyarországi baloldal továbbra is a hazájára támad Brüsszelben – jelentette ki a házelnök Szentendrén.
Ősszel megkezdődik a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának építése.
Európa eredeti koncepciója továbbra is érvényes, „ránk, magyarokra is” – mondta a tárcavezető.
Már okostelefonon és tableten is elérhető a BKK alkalmazása.
Íme a TASZ programvezetője és az alapjogi biztosi hivatal főosztályvezetője közti egyik levélváltás.
Erről Tarlós István főpolgármester beszélt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az angol sztárcsapatban két igazolás is ott volt a kezdőben.
Átcsoportosítás és elmaradt bérek – bajban a város.
Kéthetes célkörözési akciót indítottak a fővárosi rendőrök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.