A körülményekhez képest sikeres évet zárt a Ford Magyarországon
A személyautó piacon a Ford harmadik lett, a könnyű haszonjárműveknél toronymagasan – 32 százalékos részesedéssel – piacvezető – olvasható az Autó-Motor cikkében.
A 2020-as esztendőben az új személy- és kishaszongépjármű eladások főként a COVID-19 vírus elterjedése után kialakult helyzet miatt 18,5 százalékkal estek vissza Magyarországon, és épphogy túlszárnyalták a 150 ezres összdarabszámot, amely még a 2018-as összpiaci darabszámot is alulmúlja közel 9300 darab gépjárművel. A tavalyi sikeres év iparági eredményekhez a Ford márkakereskedői főleg a haszongépjárművek iránt tapasztalt kimagasló keresletnek köszönhetően 18782 darab gépkocsi értékesítésével járultak hozzá, amely 12,52 százalékos piaci részesedést jelent.
A személyautó szegmensben a Ford a harmadik helyen zárt 11741 darab regisztrált személyautóval és 9,1 százalékos piaci részesedéssel a szegmensben köszönhetően annak, hogy a 2020 elején bejelentett hibrid stratégia keretében 14 új hibrid modellt mutattak be Magyarországon. 2020-ban debütált a vadonatúj Puma EcoBoost Hybrid 125 lóerős és 155 lóerős változata mellett a vadonatúj Kuga PHEV és dízel MHEV változata.
Tavasztól a Fiesta és a közkedvelt Focus is elérhető 1.0 EcoBoost MHEV változatban. A hazai prémium SUV piacra augusztusban megérkező, ízig-vérig amerikai, 7 üléses Explorer Plug in Hybrid pedig a prémium terepjárók között kínál környezettudatos, zöld rendszámos alternatívát. Részben a Nagycsaládos 7 üléses programnak is köszönhetően az általános piaci visszaesés ellenére az M-Mikrobusz a B-, és a C-egyterű szegmensben növekedés volt tapasztalható. A Mikrobusz szegmensben 4163 Ford Transit Custom, Tourneo Custom kisbusz talált gazdára.
A Ford a kishaszonjármű szegmensben 7041 eladott kishaszongépjárművel alig 558 darabbal maradt el a tavalyi teljesítményétől, és lett piacvezető, amely a kishaszonjármű piac 32 százalékát jelenti, tehát elmondható, hogy tavaly közel minden harmadik újonnan forgalomba helyezett haszonjármű Ford volt. 2020-ban a Ford a pick-up szegmensben ismét domináns első helyett szerzett 2520 darabbal, közel 50 százalékos piaci részesedéssel.