Hova tovább? – német luxus szabadidő-autó teszt
Minden eddiginél közelebb jár a német cég ahhoz, hogy házon belüli konkurenciája legyen a rivális márkának.
Minden eddiginél közelebb jár a német cég ahhoz, hogy házon belüli konkurenciája legyen a rivális márkának.
Elsősorban az elnöki konvojt kísérő rendvédelmi testőröknek készítették az Aurus motorkerékpárt, amit a Kalasnyikov gyárt, és lesz belőle katonai és rendőrségi változat is.
Kupa Mihály népszerű ember, szókimondó, politikus, mégsem tudom, igaza volt vagy sem. Azt ugyanis nem mondta, mihez képest magas a benzinár.
A Cosworth DFV hangjából készül a Lotus Evija szuperautó menetzaja.
A tanulmányautókat idéző forma mellett a hanghatások is drámaivá teszik a márka V8-as szuperkupéját.
A feladat nem új, hiszen a L’Aventure régóta vállalja magángyűjtők autóinak részleges vagy teljes felújítását.
Arra nincs esély, hogy Európába jöjjön ez a gépkocsi, ahhoz túl nagy és túl sokat fogyaszt.
Jól csengő név hiányában diszkont áron kelleti magát a dél-koreai csúcsmodell.
A SAIC-VW által gyártott modell 2018-ban debütált, és nemsokára megkapja félidei modellfrissítését.
Végleges a Mitsubishi Motors döntése, miszerint nem mutat be új modelleket az európai piacon.
Alig ismerhettük meg az e-tron GT túraautót, máris a következő villanyautó bemutatásán dolgoznak a németek.
A megszokottnál izgalmasabb formában őrzi a gyártó klasszikus értékeit a megújult autó.
A szimulátornak köszönhetően az eddigieknél sokkal többen próbálhatják ki magukat az autósportban.
Az új képeken már az autó második nagy újdonsága, a 12 col képátlójú központi érintőképernyő is látható.
A kínai Geely Boyue limitált szériájának hangolását a cégcsoporthoz tartozó Lotus mérnökei végezték.
75 évvel ezelőtt alapították meg a robogók ikonikus márkáját, az évfordulóra két limitált járművel készülnek.
Hibrid technológiát ma már tucatnyi márka kínál, a koreai márka mégis a japánok babérjaira tör.
Mire képes az orosz márka legdrágább autója? Most kiderül!
Idén először megosztott lesz a szerepvállalás, hiszen bizonyos futamokon a partner manufaktúra által adott autókat használják.
A tetten ért vizsgabiztosoktól a helyszínen és a kutatások során több millió forint kerül elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.