Benzinár – ki érti ezt? Olcsó vagy, drágaságom?

A benzinár emelkedéséről szóló írás először az Autó-Motor 1991/16-os számában jelent meg.
Fotó: automotor.hu

Kupa Mihály pénzügyminiszter is elégedetlen, hogy emelkedik a benzinár. Szakújságírók társaságában folytatott beszélgetés alkalmával kifejtette, hogy az OKGT (Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt) a lehetségesnél és kívánatosnál „magasabban tartja” az árakat, s mert a benzin a szabadár-kategóriába soroltatott, a kormány befolyása egyszerűen nulla, legfeljebb a vezérigazgató leváltásával operálhat. De kéthetenként ezt mégsem teheti meg – olvasható az automotor.hu visszaemlékező cikkében.

Nem tudom, igazat mondott-e a pénzügyminiszter. Kupa Mihály népszerű ember, szókimondó, politikus, mégsem tudom, igaza volt vagy sem. Azt ugyanis nem mondta, mihez képest drága a benzin. Ha a zsebünkhöz, bérünkhöz viszonyítjuk, kétségkívül iszonyatosan sokba kerül. Ha a világpiaci árarányokhoz, akkor messze nem az. Nézőpont kérdése… (?)

MIHEZ KÉPEST?

Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára, Tuma József szerint az európai országok átlagát vizsgálva messze a magyar benzinár a legkedvezőbb. Csak hát megint az a kérdés, mihez képest. Ha pusztán a feldolgozási és forgalmazási költségeket, az abban foglalt árrést vizsgáljuk, a megállapítás helyénvaló. Ámde ez még nem az az ár, amelyet mi a kútnál fizetünk.

A Gazdasági Kamara írásos nyilatkozata szerint a benzinárak 20-25 százalékkal magasabbak a megengedhető szintnél. De mihez képest? A fizetésekhez képest igen. Az antiinflációs igyekezethez képest igen. Az üzemanyag forgalmazásából, illetve előállításából „élők” fennmaradásához képest – nem.

Itt legyen okos valaki!

NYOLC FORINT VESZTESÉG

Az első számú vádlott az OKGT. A tröszt közigazgatási főosztályának vezetője, de. Dankné Szentgyörgyi Veronika szerint:

– A róka fogta csuka és a fából vaskarika esetével egyszerre példázható az üzemanyag ára körül vita. Az átlagpolgár abban a hitben él, hogy „önköltség típusú” az árrendszerünk, de már jó ideje nem az, és nem is nagyon örülnénk annak, ha az lenne. Több évtizedes tapasztalat mutatja annak a rendszernek a veszélyeit, hogy ne mondjam, csődjét. Ha ugyanis azt az árképzési rendszert alkalmaznánk, a benzin a jelenleginél is többe kerülne.

Az érthetőség kedvéért: azt az árformát nevezzük önköltségi típusúnak, amely a beszerzési ár plusz a hazai előállítási és forgalmazási költségek (plusz adó, járulékok, stb.) összességéből keletkezne.

– Csakhogy ezzel a hazai ipar fejletlenebb szintjéből következő pluszköltségeket is be kellene építenünk az árba. Elvben megtehetnénk, gyakorlatilag ezzel azonban versenyképtelenné válnánk például az osztrák árakhoz képest. Az OKGT éppen ezért olyan etalont kellett keressen, amely valósi piacot vesz alapul, miközben igyekszik versenyképes árakat használni. Tehát kiválasztottuk a mediterrán országok (legfőbb kereskedelmi partnereink) piacát, ezt vesszük alapul az árképzésnél. De ez csak az alap, ezer más befolyásoló tényezővel. Itt van mindjárt a szovjet olaj. Hosszú ideig úgy tűnt, ők is világpiaci áron, ráadásul csökkentett mennyiséget fognak szállítani. Valójában – devizát-minden-áron-alapon – váratlanul jelentős kínálattal léptek fel.

– Ami nagy öröm az autósoknak, hiszen az olcsóbb alapanyag árleszorító hatású a végterméknél, a benzinnél.

– Némileg. Mert igazából a benzin árában a legkisebb hányadot a nyersolaj ára képviseli. Ez idézi elő azt a helyzetet, hogy amikor a nyersolaj ára több dollárral csökken, az üzemanyag árában ez csak filléreket, legfeljebb egy-két forintot jelent. És ilyenkor szitkozódik az autós, látszólag megalapozottan, s kiáltja ki gonosznak, monopolhelyzetével visszaélőnek az OKGT-t.

– Az ár, a magyar ár alakításában azonban ennél döntőbb szempont az, hogy „mennyiért méri a szomszéd” a benzin literét.

– Az osztrák árak megint csak plafont szabnak nekünk. Ennek kellemetlen következményét kétszer is megszenvedtük. Először akkor, amikor áprilisban a kormány döntése alapján öt forinttal nőtt a benzinár, mert ennyi „biztosítási hányadot” építettek bele. És mi nem tudtuk, csak három forinttal emelni, mert ellenkező esetben áraink az ausztriai fölé nőttek volna. S mert a dolog éppen akkor történt, amikor a világpiaci árak felfelé kúsztak, amikor plusz hat forinttal kellett volna növelnünk az árakat, összejött literenként kb. nyolc forint relatív veszteség.

A BENZIN BÉRE

– Ugye, ezt nem mondja komolyan? Hiszen az év elején drámai benzináremelést szenvedtünk el. Ez sem elég?

– Kérem, mi torz árrendszerrel kezdtük az évet, s ez ma is így igaz. Az áremelés nem az OKGT kasszáját gyarapította, hanem a költségvetés hatalmas deficitjét csökkentette. Igen, a 33 forint 20 fillérben megállapított különadóra gondolok. Tehát veszítettünk itt, veszítettünk ott, a magunk hasznára viszont nem tudtunk árat korrigálni, ezt a piac már nem lett volna képes megemészteni. Így is húsz százalékkal csökkent a forgalmunk. S mindeközben mi voltunk – a közvélemény szemében – a gonosz harácsolók. Jó kis veszteséget sikerült összeharácsolnunk a második negyedévre. Az, hogy július elején, amikor a biztosítási díjat „kivették” a benzinárból, csak négy és nem hat forinttal csökkent az ár, csupán az eredeti alaphelyzetet állapította vissza.

– Azt mondja, hogy az április „beépítésnél” két forinttal kevesebbet emeltek, s ezt júliusban csak visszavették. És a literenként „elspórolt” húsz fillérrel mi lett?

– Azt átengedtük a kiskereskedőknek, árrésként. Mert ha a látszat ellene is szól, az ő helyzetük is egyre súlyosabb.

– Nemkülönben a miénk, autósoké!

– Nézze, csúnyán hangzik, de azt, ugye, nem lehet elvárni, hogy a kétségtelenül alacsony béreket az OKGT „korrigálja”. Ez a szörnyű látszat: a polgárok zsebéhez mérten magas az üzemanyag ára, az előállítás és a forgalmazás költségeihez pedig nagyon alacsony. Ezért persze minket szidnak az autósok, holott mi is épphogy talpon tudunk maradni.

A cikk folytatását IDE KATTINTVA olvashatja.