„Messiásként várják a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáját a magyar Trump-hívők” – ez egy cím a hazánkban állomásozó túloldali sajtóból. Nos, a cím több sebből vérzik, viszont minden benne van a velünk szemben állók végtelen ostobaságából.
Először is: mi nem várunk senkit messiásként, ugyanis a mi Messiásunk már megérkezett 2025 évvel ezelőtt.
Másodszor: mi Donald Trumpban a normalitás visszatérését várjuk és ünnepeljük.
Éppen ezért, most és itt érdemes innen elindulnunk és végiggondolnunk néhány dolgot. Ugyanis volt egyszer egy Amerika és volt egyszer egy Nyugat. És mi abban a hajdanvolt Amerikában és Nyugatban hittünk – az az Amerika és az a Nyugat a miénk. A mi Amerikánkban Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandozik, és – micsoda maradiság! – Tom Beckybe, Becky pedig Tomba szerelmes, és egyikük sem gondolkodik nemváltó műtéten – puszta divatból…A mi Amerikánkban Jack London ül a First and Last Chance nevű kocsmában, és onnan indul Alaszkába, hogy aztán megírja nekünk a Vadon szavát, és az ő szemén keresztül láthassuk az Aranyláz klondike-i emberláncát.
A mi Amerikánkban John Steinbeck egyszerű hősei jártak a Cannery Row kocsmáiba és ócska teniszcipőt ittak záróra előtt, ami úgy készült, hogy a bádogpulton egész nap felgyülemlett löttyöt kiporciózták. A mi Amerikánkban Steinbeck Egerek és emberek című kisregénye iránymutató, és együtt sírtunk Lennie tragédiáján, a világválság tragédiáján, és el sem tudtuk képzelni, hogy lesz idő, amikor ezt a regényt be akarják tiltani, és be is tiltják a cancel culture elmebajának jegyében. Pedig ma már tudjuk: itt van ez az idő. Az idő, amelyben már Margaret Mitchell Elfújta a szél című csodája is betiltásra vár…
A mi Amerikánkban Walt Whitman dalol önmagáról és ünnepli az örök győztes, örökké szabad Amerikát. A mi Amerikánk a nagy világháborús regények Amerikája – a 22-es csapdájának Amerikája, és mily’ meglepő, Yossarian nem genderfluid. A Meztelenek és holtak Amerikája, ahol Iwo Yima homokjában így beszélget két baka:
