– Te, ha most megjelenne a jótündér és hazavinne, mit csinálnál először?

– Lefeküdnék a feleségemmel…

– És utána?

– Levenném a hátizsákom…

És milyen érdekes… Amikor először olvastuk, nem jutott eszünkbe eltöprengeni, vajon az emlegetett feleség esetleg fiú?

A mi Amerikánkban a feketék szörnyű sorsából még dzsessz, gospel és rock and roll virágzott, Armstrong pedig azt énekelte, hogy What a wonderful world, s nem volt BLM, amelynek keretében elállatiasodott feketék letérdepeltetik a fehéreket és a lábukat csókoltatják velük, ahol elállatiasodott feketék ölnek, ahol elállatiasodott feketék fosztogatnak, ám a fosztogatás szót nem szabad kimondani, mert az politikailag nem korrekt…

És persze a mi Amerikánk a Hét mesterlövész Amerikája, Rocky Balboa Amerikája, a Keresztapa trilógia Amerikája, az Apokalipszis most Amerikája, a Száll a kakukk fészkére és a Volt egyszer egy Amerika Amerikája. No és persze a Volt egyszer egy vadnyugaté, Charles Bronson, Henry Fonda és Claudia Cardinale Amerikája.

És hová lett a mi Amerikánk, hová lett a mi Nyugatunk? Meggyalázta, megalázta a woke, a cancel culture, az LMBTQ, a nyitott társadalom gazembersége és a beözönlő migráció – s mindezek most már, együttes erővel elkezdték felzabálni a mi hajdanvolt világunkat. Karl Popper így adja ki az utasítást 1947-ben, a Nyitott társadalom című munkájában: „Bárki, aki a saját nemzetét, népét, politikai közösségét, családját a többiek elé helyezi, akár tudja, akár nem, diktatúrát épít.” Világos beszéd, látjuk is az eredményét.

De Popper előtt jó száz évvel a mi drága Kölcseynk ezt hagyja örökül keresztfiának, Kálmánnak a Parainesisben: „Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Minden, ami szerfeletti sok részre osztatik, önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irántok keblében? Leonidás* csak egy Spártáért, Regulus* csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg.”

Tudom én, ez a XIX. század nyelve, gyönyörű nyelve, Kölcsey nyelve, nem várhatjuk ma el, hogy mindenki megértse. Akkor mondjuk egyszerűbben: „Make Amerika great again!”, „Nekünk Magyarország az első!”. Így fordíthatjuk le Kölcseyt mai nyelvre – így beszél a normalitás, ez a régi, elveszett világunk visszajövetelének ígérete.

S mi ezért várjuk olyan nagyon Donald Trump elnök urat. Nem a Messiást, hanem azt a konzervatív embert, aki visszavezeti a Nyugat leghatalmasabb, legerősebb országát a normalitás, a normális emberi élet útjára.

Isten hozta Elnök úr! Mi önnel vagyunk!