Hamu

Ma reggel tolvaj szarka képében a vállamra ült a friss, tavaszi kedvem, éppen ezért örömömben siralmasan szomorú mesét mondok nektek a szegény emberről, a három fiáról és a zsúptetőről.

Vagy volt, vagy nem volt, egy falu valahol Magyarországon, de olyan kicsike, hogy még vegyesboltja sem volt, és még a gólya se vert ott fészket, mert a magasból észre se vette ezt a semmi kis falut. Olyan szegény emberek laktak ott, hogy akadt, akinek még szomszédja se volt! Na, itt éldegélt az özvegy Csöbönbükk a három fiával. Mindennap pirkadatkor keltek, mert várt rájuk a hat sovány hízó, a két bánatos tehénke, a számtalan lesántult baromfi, a kapálni való agyagos föld kint a határban, aztán még fát lopni is eljártak, egyszóval annyi tennivaló nyomta a vállukat, hogy még a gazdag embernek is elég lett volna elvégezni. Gondolhatjátok, estére mindig úgy elfáradtak, hogy a csizmát se rúgták le a lábukról, a kalapot se vették le, de még a priccses nadrágjukból se bújtak ki, hanem étlen-szomjan rázuhantak a dikóra, és mobiltelefonnal álmodtak. A horkolásuk az utcára is kihallatszott, a kutyák egész éjszaka keservesen vonyítottak félelmükben.

Egy napon azt mondta Csöbönbükk, hogy nem jól megyen ez így, mert aki dolgozik, annak enni is kell, de nem valami csipás maradékot, hanem vastag, főtt ételt, máskülönben úgy elszáll az ereje, mint a kéményfüst. Mindjárt úgy határozott, hogy a legkisebb fia, Batykó, aki amúgy a legdolgosabb volt közöttük, mindennap maradjon otthon főzni. Úgy is lett. Másnap Batykó begyújtott a tűzhelybe, kitekerte a legvéznább tyúk nyakát, és nekilátott paprikást főzni. Kevergette, kóstolgatta, közben kiült az eresz alá botot faragni. Ahogy ott ül a fal mellé állított dücskőn és faragja a botot, megszólal felette a zsúptető:

– Egyik tehén a másikat nyalja, ha érted, mire akarok célozni, édes komám. Engem meg senki nem szeret, eső áztat, szél borzol, a madarak pedig a fejemre pottyantanak. Hát, igazság ez?

Szegény Batykó ijedtében eldobta a botot és beszaladt a házba. Este, amikor a többiek a csirkepaprikást nyakalták, szólni akart nekik a zsúptetőről, de aztán meggondolta magát, félt, hogy kinevetik. Másnap húsos káposztát főzött. Amikor már szépen rotyogott a fazék, fogta a nádsípját és kiült a ház elé muzsikálni. Ahogy fújja nagy vidáman, megint megszólalt a zsúptető:

– Édes komám, ma hajnalban a kéményemre szállt a bagoly, és ezt mondta: a szükségesekben egység, a kétségekben szabadság, mindenben pedig szeretet. Kérlek, magyarázd meg, mit jelent ez!

Több se kellett Batykónak, eszeveszetten inalt be a házba, és magára zárta az ajtót. Kocogtak a fogai, úgy rázta a félelem hidege. Csak akkor merészkedett ki, amikor az apja és a testvérei este hazaértek. Nem kérdeztek azok semmit, csak maguk elé húzták a húsos káposztát, faltak, mint a farkas, aztán másztak is dikóra aludni, de bár ne tették volna!

Batykónak nem volt kedve vacsorálni. Bámult bele a kihűlt káposztás fazékba, közben hallgatta a pokoli horkolást. Talán már éjfél is elmúlt, amikor csizmát húzott, feltette a kalapját, gondolta, ránéz a jószágra. Szépen sütött a hold, viaszos fényben fürdött az udvar, még az itatóvályúban is úgy csillogott a víz, mintha ezüstpénzzel lenne teledobálva. Körbejárta Batykó a házat, benézett az istállóba, hallgatta a baromfi motozását, a lovak horkantását, a disznók álmos fújtatását, aztán hátrakerült a gyümölcsösbe, azt is körbejárta. Amikor visszatért a ház elé, és hátratolta a kalapját, hogy szokása szerint megbámulja a csillagos eget, ismét megszólalt a zsúptető.

– Minden ember aljas, hazug, elkárhozik, de én téged megmentelek. Hadd halljam, szeretnél cserélni velem, édes gazdám?
Hanem Batykó most nem szaladt el. Dehogy szaladt! Ott volt már a zsebébe készítve a gyufa. Gyorsan meggyújtott egy szálat és feldobta a zsúptetőre. Amikor meglátta az első pisla kis lángocskát, az udvar végébe ballagott, leült a felfordított moslékos vödörre, onnan nézte a tüzet, amely nőttön-nőtt, vidáman ropogott, kacagva táncolt, még az égbolton is vörös árnyparipák vágtattak. Hajnalra az egész ház porig égett. Egyetlen vasszög maradt belőle, a hamuból kapartam ki. Aki szépen kéri, annak szívesen megmutatom.