Üzemzavar

Itt valami nincs rendben, legalább nyolc perce megyünk fölfelé – jegyezte meg egy átizzadt inget viselő, borostás férfi. A homloka gyöngyözött, a szemüvege bepárásodott. Több utas az órájára pillantott, bár anélkül is érzékelhető volt, hogy már régen a felszínre kellett volna érniük. Eltelt újabb néhány perc, semmi változás. A mozgólépcsőn álló sor teteje a messzeségben ponttá zsugorodott, majd beleveszett a végtelenbe. Tarkók erdeje. Kezek sora a gumikorláton.
Látja valaki az elejét? – érdeklődött egy öblös orgánum, mire valaki felsikoltott, de mindjárt letorkollták: kár hisztizni, az nem segít! Ne nyúlkáljon, disznó! – sivította egy hang fölülről. Van valakinél fájdalomcsillapító? – kérdezte valaki alulról. – Amikor persze szükség lenne rá, nincs tájékoztatás – jegyezte meg egy izgága férfi. Abban a pillanatban megszólalt a hangszóró, s bejelentette, hogy a kijáratnál ellenőrök dolgoznak, mindenki készítse elő a jegyét, bérletét. – Látják, ez jellemző – hőbörgött valaki –, tíz perce megyünk felfelé, és még van pofájuk a jegyeket kérni! – Öt éve mindennap ugyanitt szállok le, de mindig gond nélkül felértünk – magyarázta egy vidékről bejáró asszony, s közben elővette a telefonját. De akkor már mások is telefonáltak. Magyarázott, gesztikulált az egész sor. Később néhányan imádkoztak, de azokra rászóltak, hogy nyugodtan abbahagyhatják, mert ha így megy tovább, lassan felvonatoznak a mennyországba, és akkor majd személyesen… Erre egy kopasz férfi kiszámította, ha harminc másodpercenként tizenöt métert emelkednek, akkor most nagyjából háromszáz méterrel lehetnek a föld felszíne felett. – Amíg a légkörön belül vagyunk, nincs baj – magyarázta egy lila hajú diáklánynak, aki utálatos arcot vágott, mert azt hitte, hogy a kopasz ki akar vele kezdeni.
Hirtelen mozgolódás támadt, s futótűzként terjedt el a hír, hogy valahol elöl egy várandós fiatalasszonyt visszahívta az édesanyja, aki megpróbált informálódni, de megnyugtatták, hogy a mozgólépcső a megszokott rendben működik, az utasok folyamatosan érkeznek a metróállomásról a felszínre. – Egy árva szavukat se szabad elhinni, az egész ország hazugságra épül – bőgte egy elkeseredett hang valahonnan a mélyből, de lehurrogták, hogy több méltóságot, legalább a halál torkában nem kellene politizálni. Aztán egy integető esernyő jelent meg a levegőben, valaki kétségbeesetten kiabált, hogy már a telefonok sem működnek. És valóban, bármilyen számot tárcsáztak, Liszt szerzeménye, a Mefisztó-keringő hangzott fel a készülékben.
Hová megyünk? Állva fogunk aludni? – záporoztak a kérdések.
Ha ezt tudom, nem veszem be a vízhajtómat – panaszkodott egy idős asszony. Szenvedő arccal ült a lépcsőn, s durva szavakkal illette azt a férfit, aki mindenkin átgázolva felfelé furakodott, közben kiabált: testvéreim, nincs valakinek ennivalója? Néhány pogácsa és szendvics repült felé, de akkor többen szóvá tették, hogy a gyerekekre is kellene gondolni. – Ne hagyjuk, hogy néhány élelmes vadállat felzabálja a tartalékokat! – adta ki a jelszót egy harcias hang. Kicsivel följebb három kamasz arról beszélt, hogy ufók térítették el a mozgólépcsőt, először módosítják a tudatukat, aztán génmanipulált petesejtet ültetnek mindenkibe. Ketten is elájultak, amikor ezt meghallották, ráadásul a hír tovább terjedt, húsz méterrel lejjebb már arról beszéltek, hogy az emberfutószalag végállomása egy fekete lyuk, valahol a Naprendszeren kívül. – Drága mama, ugye látsz engem? – motyogta maga elé egy öregember. – Bűnös vagyok! – zokogta egy hölgy, akinek a szomszédja tollat kunyerált, ugyanis végrendeletet akart írni.
Később összeverődött néhány cigányzenész, szakszerűen hangoltak, aztán rázendítettek: Száz forintnak ötven a fele… Szépen húzták, pattogósan, ahogy a magyar ember szereti. Először csak néhányan énekeltek, aztán egyre többen kapcsolódtak be, a végén már több százan fújták: Nem lehet az ember fából…
Aztán váratlanul rázkódott a lépcső, hullámzás futott végig a sor elején, és az utasok botladozva léptek ki a felszíni állomásra, de ott sem hagyták abba a nótázást. Az egyre dagadó tömeg kicsattanó jókedvvel vonult körbe-körbe az aluljáróban, és ordítva fújta: Egye meg a fészkes fekete fene…