„Bevitték, mert várakozott”: emlékezők az Andrássy út 60-nál

Egy ismerősünket bevitték ide az épületbe: művezető volt, és nem lépett be a pártba. Másnap belépett – meséli az egyik emlékező, egy idős hölgy az Andrássy út 60-as számú épület előtt. A kommunizmus áldozatainak emléknapja előestéjén számos emlékező jött el, hogy gyertyát gyújtson a nyilas, majd a kommunista terror egyik székházául szolgáló épület falánál.

Figyelje meg, a kivégzettek nagy része fizikai munkás – mutat a falra egy idősebb úr, aki Nagy Imre képét keresgéli a kivégzettek között. A mára emlékhelyként működő épület, a Terror Háza Múzeum faláról megdöbbentően fiatal arcok néznek vissza a járókelőkre.

Akadnak fiatalabbak is: végigböngészik a feliratokat, fényképezik a rengeteg mécsest, gyertyát. Külön felirat emlékeztet nemzetiszín szalagon a Kossuth téren lemészárolt tüntetőkre. Sokan fényképeznek, egy turistának valaki angolul elmeséli, hogy mi volt itt. „Jail”, börtön – nézi meghökkent arccal egy fiatal nő a polgári jómódról árulkodó épületet.

Csak az a szomorú, hogy akik ezeket verték, most nagy emberek – jegyzi meg a kivégzettek képeire mutatva az egyik emlékező, aki elmeséli: egy ismerősüket azért vitték be az Andrássy úti épületbe, mert egy lányra várva rendszeresen megállt a ház előtt. Sokan böngészik az épület sarkánál elhelyezett elektronikus keresőt is, a forradalomban elesett vagy a megtorlások idején kivégzett ismerősüket keresve.

A fényképeket böngészők között sokan vannak évente visszajáró emlékezők is; az egyik kivégzett katona ismerősei, akik a 20 évesen mártírhalált halt Ács Lajos nevét már a 301-es parcellában is megtalálták, csak találgatni tudják, mi lehetett a megtorló hatalom ürügye a legsúlyosabb ítéletre. Elmondják: több rokonuk is börtönbe került a forradalom után, majd évekig nem kaptak állást. Egész életüket elkísérték az átélt szenvedések. Megjegyzik: „Az egy dolog, hogy még élnek, azok, akik mindezt okozták, de hogy tovább nyomorítják a lelkünket, s a zsebünket is: nos, ennek kéne véget vetni.”