– Mi az üzenete a krisztusi áldozathozatalnak a ma embere számára?
– Ami igazán értékessé teszi az embert és az emberi kapcsolatokat, a társadalmat, az, amire az előbb utaltam: kétezer éve előttünk áll a szeretetről, az áldozatról, a megbocsátásról szóló isteni üzenet. Az Ószövetségben még odáig akarta elvezetni az embereket az Isten, hogy legyünk igazságosak. Csakhogy az igazságosság nem elég. Pusztán ezt az elvet követve „dekázunk", és például bosszút állunk, mert az is igazságos végső soron. Ezért jött aztán Jézus, aki azt mondta az embernek: ez így nem elég, adj többet. Arra tanított, hogy többet adjunk, mint ami jár: szeresd azt is, aki téged bánt, hozz áldozatot a másik emberért. Ezt nem volt elég szóban elmondani, ő gyakorolta és extrém módon be is mutatta tanításait. Élete végső soron fájdalmas fordulatot vett, éppúgy mint sokaké: igazságtalanul bántak vele, sőt, kivégezték.
Ebben a helyzetben egyrészt ő nem lázadt fel, nem alkudozott; nem tagadta meg az Istent, tudott kegyelmet adni a jobbján megfeszített latornak, tudott az ellenségeiért imádkozni. Ily módon kellett, hogy megmutassa, mi az igazi érték. Ezt az értéket akkor tudjuk átadni az emberi társadalomnak, ha mi is követjük őt családi, közösségi életünkben. Azt kéri, többre vállalkozzunk, mint ami „igazságos": szeressünk.
A szeretet azt jelenti, hogy többet adok a másiknak, mint ami neki jár. A másikat támogatom, a másik érdekét helyezem a magamé elébe. Ezt az utat szentesítette az Isten azzal, hogy Jézus feltámadott. Ha Jézus története a halállal, a véres és tragikus elmúlással fejeződött volna be, itt lenne kitéve a pont, akkor nem tudnánk semmit. De mivel tudjuk azt, hogy feltámadt, ebből tudjuk azt is, hogy neki volt igaza, hogy ez az út a helyes. Ez az út, amit a Teremtő az embernek ajánlott.
Nem a vérre meg a keresztre kell a hangsúlyt fektetni, hanem a szeretet határtalanságára. Isten kinézi az emberből azt, hogy az ember felül tudja múlni önmagát: fel tudja adni saját érdekeit, jogait a másik érdekében, a másik jogának előmozdítása érdekében. Jézus azt mondta: gyertek, és csináljátok utánam.
– A diákokkal való mindennapi találkozások során hogy látja, az új generációk számára mennyiben „jön át" Krisztus tanítása? Amikor az Újszövetségről tanulnak, mely kérdések keltik fel leginkább a tanítványai érdeklődését?
– Hallgatóink az átlagnál talán egy kicsit pozitívabb mintát képviselnek. Természetesen ők is teljes mértékben a környezetük hatása alatt vannak, nem tudnak hátat fordítani az ordító reklámoknak, nem tudják kivonni magukat a környezet hatása alól. Ez mind a beszédmódjukban, mind magatartásuk, életmódjuk, érdeklődésük tekintetében igaz. Mindezek ellenére az ember úgy látja, hogy közöttük arányában több van olyan, aki fogékony Krisztus tanításaira. Tudniillik, amit Jézus tett, az azért mégiscsak hősiesség. Na most, a fiatalok szeretnek nagy dolgot tenni. Van, aki anyagiakban, vagy hasonlókban akar nagy eredményeket elérni, de a mi hallgatóink között ott vannak csöndben, jelen vannak azok, akik szemmel láthatóan isszák azokat a gondolatokat, amelyek Jézus cselekedeteiből, tanításaiból következnek. Az embernek megvan tehát a hite, reménye arra, hogy mindez valóban beépül ezeknek a fiataloknak a gondolkodásába, magatartásába, s azután ez alakítja az életüket. Azt, hogy mindez tényleg életük meghatározó része lesz-e, nem igazán tudjuk lemérni, hiszen tanárként nem vagyunk feltétlenül szoros és személyes kapcsolatban velük. Másrészt az ember az elvetett magot nem látja azonnal kikelni, talán majd csak évek múltán. De a ránk irányuló szemekből, a feltett kérdésekből arra lehet következtetni, hogy sokan választják majd ezt az utat. Nincs olyan elhangzott szó, ami ne lenne hatással a hallgatókra: bízom abban, hogy az én beszédem is fog rájuk hatni, életüket alakítani.
– Ön a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnöke is: mennyiben látja sikeresnek, hogy ezt az esztendőt a Biblia évévé nyilvánították?
– Teljes mértékben, mondhatni várakozáson felül sikeresnek látom ezt a kezdeményezést. Előrebocsátanám, hogy a Biblia évét nem „kifelé" szánjuk, hanem magunknak. Mint amikor egy család megünnepli saját évfordulóit, ünnepeit, értékeit, ugyanúgy a keresztény és keresztyén egyházak is együtt örvendenek: de jó, hogy van Szentírásunk. Hangsúlyozzák, látják az értékét, megköszönik Istennek. Megnyílnak egymás előtt is, elmondják, hogy ki mennyit gazdagodott belőle. A Biblia éve, én úgy látom, éppen ebben a rácsodálkozásban sikeres, jóllehet a Szentírás mindig ott van a hívők kezében, hallgatják a szövegét templomainkban. Örülünk és ezt az örömet közösségben éljük át. Sikeres ötlet volt például a Szentírás megáldása: mindenki „elhúzott" a templomba, vitte magával a saját kis szentírását. A hívek az oltárra teszik, a plébánosok megáldják, és ez boldoggá teszi a hívőket. Sok plébános arról számolt be nekünk, hogy híveiket örömmel tölti el, ha behozhatják és megáldva vihetik haza a szent könyvet.
– A Biblia jelentősége köztudottan hangsúlyosabb a protestáns egyházaknál, mint a katolikus egyházban. Felfogható-e az Írás e közös, több keresztény és keresztyén egyház együttműködésével megszervezett közös tisztelete az ökumenizmus felé történő elmozdulásnak?
– Természetesen. Teljes összhangban rendezik a közös programokat a keresztény és keresztyén egyházak, semmiféle súrlódás nem volt tapasztalható. Voltam olyan kisvárosban, ahová a protestánsok hozták el az általuk készített Biblia-kiállítást, a katolikusok pedig összegyűjtötték a faluból a családi szentírásokat, és azokat is kiállították. Akik hajlanak a közeledésre, azok számára ez az év valóban nagy öröm és baráti kézfogás: nem igyekszünk elhalászni egymástól a híveket, hanem egymásra nézünk szeretettel. Nem múlnak el nyomtalanul az ilyen rendezvények. Ez az egymás iránti tisztelet, a jó kapcsolatok megszilárdulásának, növekedésének alkalma.
– Nem a legbőkezűbb a kormány mostanság az állam felekezetek iskolái felé. Oktatóként hogyan értékelné az egyházi oktatási intézmények helyzetét?
– Ha lehet mondani, még az eddiginél is nehezebb, problémásabb az egyházi oktatás helyzete. Sok helyen a pedagógusok és az egyházi vezetés lelkesedése pótolja a hiányosságokat. Meg kell vallanunk, még mindig attól szenvedünk, hogy igazán sok elkötelezett, keresztény szemléletű pedagógus nem született az elmúlt ötven évben Magyarországon. Nagyon sokan vannak, akik azt mondják: rendben, szívesen csinálom veletek, eljön tanítani egy egyházi gimnáziumba. De a többség nem apáca, nem lelkipásztor. Különböző a színvonal is. Nehéz lenne megmondani, hogy az egyes pedagógusok között, akik az egyház által átvett oktatási intézményekben tanítanak, mennyi az elkötelezett, vallásos szemléletű. Bízzunk benne, hogy lesznek egyre többen. Akik most ilyen elkötelezettséggel tanítanak, fontos értékeket képviselnek. Némi vigaszt nyújt, hogy ma már nincs az a rendszer, melynek keretében minket annak idején butítottak az iskolában, szembefordítottak a szüleinkkel, a szülői házzal, a hitünkkel. Most, ebben a környezetben, ilyen előzmények után ha egy tanári közösségben akad jó, hívő pedagógus, az gyerekek nemzedékeibe jó hatással viheti be ezeket a keresztény értékeket. A katolikus iskolák fontos otthonai, helyei ennek. Hiszünk abban, hogy ha nem is tudunk versenyre kelni a tömegekkel, a világias oktatással, ahol még etikát sem oktatnak, nemhogy hittanoktatásban részesülhetne mindenki, a mi iskoláinkban azért jobb a helyzet. Az ott tanuló gyerekek legalább hallanak arról, hogy a keresztény értékek az ember életét nemesebbé, szebbé, értékesebbé teszik.
origo.hu
A történelem legsötétebb időszaka sejlik fel Magyar Péter újabb botránya kapcsán
