Azt követően, hogy május elejétől – mellőzve olyan jelentéktelen szervek, mint az egyébként vallásos hevülettel emlegetett harmadik köztársaság parlamentje felhatalmazásának kikérését – az immár kisebbségi kormány ugrást hajtott végre a sötétbe, az ország polgárai mintegy kívülállóként nézhetik ezt a szánalmas végjátékot, egy régóta megbukott rendszer örököseinek vergődését, ami kormányzás helyett folyik.
Ma például egy Gyurcsány Ferenccel tartott egyeztetésen döntés születik arról, hogy az egészségügyben mely területek problémái oldhatók meg rendeleti úton, miután hatályon kívül helyezik a pénztártörvényt.
Egyelőre szó sincs arról, hogy leállna a Tisztelt Ház törvényalkotó funkciója (ráadásul Magyarországon törvényeket csak a parlament alkothat), az egy helyben topogás, az ebben a helyzetben alkalmazható technikai megoldások keresgélése viszont érdekes, a történelemből vissza-visszaköszönő példákat vet fel.
Rendeletalkotással már többen is igazgatták ezt az országot, vagy tettek erre kísérletet: a fenti idézet például Gömbös Gyula, a két háború közötti politikai élet egy markáns, máig sokat vitatott alakjának törekvéseit foglalja össze (fent idézett forrásunk a szegedi egyetemi könyvtár internetes segédanyaga).
Korábbi, a jelenleginél erőteljesebb fejlődést és több perspektívát felmutató korszakban is volt példa erre a hatalomtechnikai megoldásra: 1765 után Mária Terézia is rendeleti úton kormányozta az országot, mellőzve az országgyűlés összehívását.
Jóval kevésbé reményteli korszakot is átélt már a magyarság, amikor a rendeleti út a parlamentáris demokrácia teljes kiiktatását jelentette. Így 1956. december 12-e után, amikor a megszállókat kiszolgáló Kádár-rezsim kezdetén feloszlatják a munkástanácsokat, törvényerejű rendeletek sorát hozzák meg, megbénítva a társadalom részvételét a döntéshozatalban. Ilyen hírhedt rendelkezés többek között az 1956. évi 30. törvényerejű rendelet (tvr.) a gyűlések és felvonulások ideiglenes engedélyhez kötéséről (december 12.), vagy a szemérmesen szűkszavúan elkeresztelt 1957. évi 4. tvr. a gyorsított büntetőeljárásról (január 15.), amely lehetővé tette több száz munkásfiatal lemészárlását. A törvényerejű rendeleteket a rezsim később is előszeretettel alkalmazta az egyébként is formális szerepkörre alázott parlament döntéshozatali mechanizmusának megkerülése végett.
Ez a kádárista nomenklatúra persze már nem az a nomenklatúra; vagy legalábbis más szerepkört töltenek be. A jogállamiság kereteiben belüli „rendeleti” kormányzás más hangsúlyt kap, ha a törvények mentén határozza meg saját mozgásterét. Az alkotmányjogász például úgy vélekedik a kialakult helyzetről, hogy „jogállamban is lehet annyi játéktere a kormánynak, hogy a törvényekhez igazodva rendeletekkel kormányozza az országot, ha pedig aggályossá válik ez a gyakorlat, bárki az Alkotmánybírósághoz fordulhat a helyzet orvoslása érdekében”.
Kérdéses, hogy a valós, az ország aktuális problémáival, sikereivel és kihívásaival együtt élő, operatívan cselekvő kormány hiányát meddig helyettesíti ez a topogás, toldozgatás-foldozgatás. Hogy majd lesz valami, addig meg ki kell húzni valahogy. Addig marad a terméketlen várakozás Godot-ra. A becketti műben Vladimir és Estragon közben efféléket mondanak: holnap megint eljövünk. Meg azt is, hogy „holnap felkötjük magunkat”. Valamivel csak el kell tölteni azt a kis időt.
origo.hu
A történelem legsötétebb időszaka sejlik fel Magyar Péter újabb botránya kapcsán
