Kerek húsz esztendeje, éppen 1988. október 2-án került sor a Jurta Színházban a Fidesz alakuló kongresszusának első fordulójára. A gyűlés résztvevői meggyőződésüket fejezték ki, hogy a szervezet növekedni és gyarapodni fog. Nihil novi sub sole: a baloldali sajtó élénken s lehetőleg minden alkalmat kihasználva támadta a Fideszt. Erről az eseményről például Gubcsi Lajos a Magyar Ifjúságban, annak kapcsán, hogy a Fidesznek még nem volt programja, azt írta: „ezek szerint majd bármerre alakíthatják (a programot), elegendő annyit mondaniuk, hogy mindez alulról szerveződik, és így demokratikus”. Így aggódott a Kommunista Ifjúsági Szövetség hivatalos lapja a demokrácia érvényesüléséért. A pártsajtó kettős mércéjére jellemző az 1988. április 8-án a Magyar Hírlapban megjelent kommentár is: a lap szerint a Fidesz „törvényellenes”.
„Végre valami történt”: nemzeti tömegmédia hiányában gépelt lapokon, halvány betűs másolópapírokon kézről kézre járva az e szavakkal kezdődő, rövid tájékoztatóban adta hírül 1988 tavaszán az új szervezet saját megalakulását. A papírdarabokat aláírva az egyre táguló ismeretségi-baráti körből sokan azonnal beléptek a szövetség tagjai közé. Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban alakította meg 1988. március 30-án 37 egyetemi és főiskolai hallgató a Fiatal Demokraták Szövetségét. Az alapítók a következő napon nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be a független ifjúsági szervezet megalapítását (a hírt persze nem közölték a párt uralta hazai média termékei.) Egy héttel később a rendőrség figyelmeztette a Fidesz öt alapítóját – köztük Orbán Viktort és Kövér Lászlót –, hogy „tevékenységük illegális szervezet létrehozására irányul”. Azzal is megfenyegették a Fidesz vezetőit, hogy amit csinálnak, államellenes szervezkedés. Ennek a büntetési tétele akkor tíz évtől életfogytig terjedt.
Április végén a Corvin moziban a Fidesz 400 fős nagygyűlést tartott, amelyen már számos helyi Fidesz-csoport deklarálta megalakulását. A résztvevők ekkor döntöttek az őszi kongresszusról. A Fidesz két részletben – októberben és novemberben – megtartott gyűlésén elfogadták a szervezet politikai programnyilatkozatát és alapszabályát, létrehozták az operatív testületeket, valamint megválasztották a Fidesz ideiglenes választmányát. A kongresszus a Fidesz tiszteletbeli tagjává választotta Rácz Sándort, az 1956-os magyar forradalom Nagy-budapesti Központi Munkástanácsának elnökét. A Fidesz októberben petíciót nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben követelte, hogy március 15., az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója legyen ismét nemzeti ünnep, a forradalom és szabadságharc leverésének napja, október 6. pedig nemzeti gyásznap. (Az állampárti parlament az első követelést végül az év végén megszavazta.)
Az MDF éve
Az 1988-as év kétségtelenül az 1987 végén Lakiteleken alakult MDF megerősödésének időszaka. A lakiteleki alapítók társadalmi párbeszédet sürgetve, a magyar társadalom mély válságára hivatkozva hozzák létre a Magyar Demokrata Fórumot, mely 1988 folyamán alakul mozgalommá. 1988 januárja és májusa között négy alkalommal gyűlnek össze a Jurta Színházban. Az első tanácskozás témája a demokrácia, a parlamentarizmus kérdésköre, a következő két (márciusi) összejövetelen a határon túli magyarság egyre nehezebbé váló helyzetéről tartanak eszmecserét. Június 27-én az MDF szervezésében, a romániai falurombolás ellen tiltakozva sor kerülhetett 1956 óta az első, nagyméretű, hivatalosan is engedélyezett tüntetésre a Hősök terén. A későbbi tömegpárt 1988. szeptember 3-án már széles nyilvánosság előtt hagyja jóvá 400 fő jelenlétében alapítólevelét és első alapszabályát, megválasztva a magát kínosan nem pártnak nevező mozgalom első elnökségét. 1988 novemberében, tehát rövid két hónappal a megalakulása után az MDF már több mint 6000 tagot és csaknem 400 helyi szervezetet számlál. Az év folyamán hallunk először az Új Márciusi Frontról; jelentkezik a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, majd év végén maga a Független Kisgazdapárt is.
Hit, gyülekezet, SZDSZ
Nem az egyetlen, a kommunista diktatúrával szemben alternatívát felmutató újabb szervezet a Fidesz 1988-ban. Május 1-jén, a nemzetközi munkásosztály ünnepén – részben a diktatúrát balról, maoista-neomarxista kritikai látószögből támadó értelmiségiekből – megalakul a Szabad Kezdeményezések Hálózata (SZKH). Többen közülük ÁVH-sok gyermekei, így Pető Iván (1988–1989 fordulóján az egyik szerzője és szerkesztője a szabad demokraták első, A rendszerváltás programja néven ismertté vált pártprogramjának). Pető Iván apja Pető László ÁVH-s tiszt, akinek fotója megtekinthető a Terror Háza Múzeumban. Pető utólag az Országgyűlés honlapján elérhető életrajzában apja életútjáról diszkréten csak azt említi, hogy raktárosként ment nyugdíjba. A szintén alapító tag Bauer Tamás (a párt megalakulásától annak egyik gazdasági szakértője, 1988-tól az országos tanács tagja, 1995-től a párt ügyvivője) is megfeledkezik édesapja, Bauer Miklós múltjának ismertetéséről, pedig igen sokan emlegetik máig a körömletépő ÁVH-st, akinek haláláról sem igen szándékozott Bauer a Magyar Nemzetnek nyilatkozni. (Bauer Miklós részt vett az ÁVH-sok által agyonvert Ries István szociáldemokrata politikus, volt igazságügy-miniszter erőszakos kihallgatásában. A szociáldemokraták, hogy, hogy nem, nem rúghattak labdába a „rendszerváltás” után sem – a szerk.) Az alapítók közül Haraszti Miklós egyetemista korában felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mivel Mao kínai kommunista vezető tanait követte. Demszky Gábort 1972-ben egy maoista tüntetés miatt zárták ki az egyetemről.
A pártot megalapító okiratot a Hági sörözőben május 1-jén kétszázan írták alá, s megválasztották a szervezet 50 tagú ideiglenes koordinációs tanácsát. 1988. november 13-án a Jurta Színházban a hálózat 1100 tagja folytatott vitát arról, hogy vajon párttá alakuljon-e a szervezet. 998-an az átalakulás mellett tették le a voksukat, létrehozva a Szabad Demokraták Szövetségét. A résztvevők tekintélyes hányada a Hit Gyülekezetének is tagja. A gyűlés elfogadta a párt elvi nyilatkozatát és megválasztotta a kilenc ügyvivőt. A következő év tavaszán az 1989. március 23-án megalakult Ellenzéki Kerekasztal tagjaként a párt részt vett a rendszerváltozást előkészítő, az átmenet sarkalatos törvényjavaslatairól folytatott háromoldalú nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon.
Az SZDSZ a rendszerváltás második legerősebb pártjaként érdekes karriert futott be. „Ha Solt Ottilia élne, köpne ránk. Ha Szabó Miki élne, köpne ránk. Szalai Pali már korábban is elhúzott tőlünk. Pedig ők voltak a legbátrabbak. De hol van Juhász Pali, hol van Havas Gábor, hol van Iványi Gábor? S mi lett barátunkból, Demszky Gáborból? S hogy kerülhetett Mécs Imre egy másik párt soraiba? A helyzet elkeserítő, az ünneplés formális. Egykori önmagunkra emlékezhetünk, de a mai SZDSZ egy zsaroló kis csoport lett” – írta az alapítók egy csoportja 2007 novemberében.
Magyar szocialista „munkások”
A magát Magyar Szocialista Munkáspártnak nevező, a párt elitjét tekintve túlnyomórészt a magyar szabadságharc leverése vagy elárulása, a megszálló Szovjetunió feltétlen kiszolgálása kapcsán kompromittálódott értelmiségiekből álló törvénytelen szervezet képezi ekkor az ország mindenható hatalmi elitjét. Miközben a hetven éve a kapitalizmus válságáról és megszűnéséről harsogó szovjet rendszer s vele együtt a megszállott országok a teljes gazdasági-politikai összeomlás szélén állnak, a hazugságokért szomszédba soha nem menő Kádár János a televízióban (1988. március 17.) egy vele készített beszélgetés során a magyar nyelvtan elemi szabályait felrúgó pártállami bikkfanyelven, a Kárpát-medence egyetlen tájegységén sem honos, általa is csak 1956 után használt „tájszólásban” így fogalmaz: „énszerintem Magyarországon semmiféle értelemben nincs válság. Nagy és nehéz problémáink nekünk vannak. Nehéz, nagy feladatok, amelyeket meg kell oldanunk következetes, tartós munkával. Nem öt perc alatt megoldható feladataink vannak, és hát bizonyos változás a munkában, a kérdések megoldásában, az maga is hoz problémákat magával”. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén Kádár elveszti hatalmát, a feltörekvő Grósz Károly és köre kihagyja a Politikai Bizottságból, és nem választják meg a párt főtitkárává sem, ehelyett az igazi hatalom nélküli pártelnöki tisztséget kapja meg. Az MSZMP-ben úgynevezett reformkörök jönnek létre; az első, a Csongrád Megyei Reformkör Szegeden alakul meg 1988. november 29-én. Grósz Károly a kör megalakulását – a decemberben Szegeden tartott megyei pártértekezleten – frakciózásnak minősíti, s ez késlelteti a kör tevékenységének a megkezdését, a következő ülésre így 1989. február 7-én kerül sor. Azt, hogy mennyire idegen az 1989-ben kikiáltásra kerülő köztársaság legitimációs alapja az 1956-os forradalomban, az 1989 óta a gazdasági-politikai folyamatokban döntő szerepet játszó balos elittől, jól példázza Horn Gyula hozzászólása az MSZMP Központi Bizottságának 1989. február 10-i zárt ülésén: „Nem szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel. És ezért kapták a kitüntetést vagy az elismerést. Arról nem is beszélek, hogy az 1956-os dolog egy óriási gesztus az ellenzéknek, mert mint a nemzet lelkiismerete léphetnek fel 1956 kapcsán. Ez nekünk nem jó".
Amit nem lehet feledNI
A bolsevik logikával operáló állampártot váratlanul éri Nagy Imre hirtelen feltámadó kultusza az év folyamán. Az egyre hangosabb, a mártírhalált halt, akkor még ismeretlen helyen nyugvó miniszterelnökkel kapcsolatos rehabilitációs igénnyel egyidejűleg lépnek fel Budapesten a Történelmi Igazságtétel Bizottság megalakulásával, s az emigrációban, elsősorban Párizsban és Amerikában. A kampány emberi jogi egyezményekre és hasonlókra való hivatkozással először vetette fel a nyilvánosság előtt azt a – tulajdonképpen megválaszolhatatlan – kérdést, hogy az 1956-os forradalom kivégzett áldozatai miért nincsenek rendesen eltemetve. (Nagy Gáspár híres, Nagy Imre monogramját – NI – sorvégenként idéző, betiltott verse már évekkel korábban, 1984 októberében hangot ad e dilemmának.) Egy éven belül, a magyar történelem egyik legmegrendítőbb napján, 1989. június 16-án a mártírhalált halt miniszterelnök újratemetése a kommunista diktatúra végét jelenti.
Vízlépcsőd
A továbbra is illegitim, senki által meg nem választott Országgyűlés 1988 októberében elfogadja a társasági törvényt, amellyel lehetővé válik, hogy magánszemélyek is alapítsanak részvénytársaságot vagy kft.-t legfeljebb 500 alkalmazottal. A testület Marjai Józsefet, a Minisztertanács elnökhelyettesét, kereskedelmi minisztert felmenti tisztségeiből, egyúttal titkos szavazással országos listán képviselővé választja Grósz Károlyt, Huszár Istvánt, Márton Jánost, Nagy Sándort és Németh Miklóst. 1988. október 6–7-én, az Országgyűlés ülésszakán Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter úgy tájékoztatja a parlamentet, hogy a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszert az eredeti terveknek megfelelően – tehát a nagymarosi vízlépcsővel együtt – meg kell építeni. A képviselők nyilvánosan, felállással szavaztak és elfogadták a miniszteri előterjesztést. A döntés komoly társadalmi ellenállásba ütközött: 1988. október 30-án a Budapesti Műszaki Egyetem előtti parkolóban, a Duna-parton gyűlést tart több környezetvédő csoport, követelve a Duna védelmét, a nagymarosi építkezések leállítását és a vízlépcső tárgyában népszavazás kiírását. Este fáklyás felvonulást tartanak, a több ezer résztvevő a Margit hídról a budai rakparton, majd a Lánchídon át vonul a Március 15. térre.
Más utakon
Már ekkor feltűnő, mennyivel markánsabb és nemzetibb úton indult el a lengyel rendszerváltás. Egy példa: 1988. október 16-án Gdanskban több száz főnyi, túlnyomórészt fiatalokból álló tüntető csoport a Szent Brigitta-templomtól indulva, a Szolidaritás zászlaja alatt rendszerellenes jelszavakat skandálva a város központjába vonult, ahol kövekkel és palackokkal támadtak a rendőrökre, barikádokat emeltek és gyújtogattak. Egy nappal később, október 17-én folytatódott Józef Pilsudski marsall rehabilitációja. A lengyel közvélemény által a függetlenség atyjaként tisztelt marsall nevét 1945 után törölték a hivatalos szótárból, de a népfront, a Nemzeti Újjászületés Hazafias Mozgalma (PRON) katowicei tanácsa szobor állítását javasolta emlékére.
A velünk kulturális azonosságot mutató, később visegrádi országokként is emlegetett térségben, az akkor még Csehszlovákiaként ismert államban szintén az utolsókat rúgja a sztálinista államberendezkedés. 1988. október 28-án az állampárt hírügynöksége, a CTK hírül adja: a csehszlovák köztársaság megalakulásának 70. évfordulóján a prágai Vencel téren és az Óváros téren mintegy kétezer ember, „köztük bűnöző elemek” megzavarták az ünnepi hangulatot, a szocialistaellenes provokáció kezdeményezői a jelen lévő fiatalok egy részét is befolyásolták. Mivel a tüntetők nem reagáltak a hatóságok felszólítására – szólt a közlemény –, a rendőrség határozott fellépésével véget vetett a tiltott akciónak, s 87 személyt őrizetbe vett. A CTK szerint „a szocializmus belső ellenségei és a deklasszált elemek” akciójukra már régóta készültek külföldi szocialistaellenes és emigránsközpontok támogatásával, s a megmozdulást a nyugati sajtó propagálta.
(MTI, Magyar Nemzet, wikipedia, szdsz.hu., fidesz.hu, parlament.hu, Élet és Irodalom, História, Beszélő)
origo.hu
Szijjártó Péter: A háborúpártiak végső támadást indítottak az új realitás ellen
