Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Túr mentén is a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság – közölte Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője kedden az MTI-vel. A kis folyón a hóolvadás és a csapadék hatására kialakult árhullám hétfőre virradó éjjel ugyan már tetőzött a határszelvényi szakaszon, a tiszai torkolatig viszont még árad a Túr – mondta az igazgató. Hozzátette: a Krasznán, ahol szintén elsőfokú a készenlét, tetőzés közelében van az árhullám Ágerdőmajornál, lejjebb azonban tovább árad a folyó. Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint a Tiszán vonuló árhullám Vásárosnaménynál már tetőzött, elsőfokú készültségi szint közelében.
A beregi kisvárostól Tokajig folytatódik az áradás, árvízvédelmi készültség fenntartására viszont nincs szükség. A Szamos árhulláma ugyancsak tetőzött már Csengernél, egy méterrel megközelítve az elsőfokú készenlét elrendelésének magasságát. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a Tiszán lezárták a gávavencsellői árvízkaput, így az oda torkolló Lónyay-főcsatornát mentesítették a tiszai áradástól, annak visszaduzzasztó hatásától.
A vízügyi szervezet vezetője a szabolcsi belvízhelyzetről elmondta: 13 400 hektáros határrész áll víz alatt, s hat védelmi szakaszon tartanak készültséget. A beregi tájegységben, a Szamos–Kraszna-közben, valamint Felső-Szabolcs mindhárom öblözetében továbbra is másodfokú, míg a Tisza–Szamos-közben elsőfokú a készültség. Az igazgatóság területén 15-ből 13 szivattyútelep gépei működnek, kedden 1,9 millió köbméter belvizet emeltek át a folyókba, kétszer annyit, mint egy nappal korábban.
Szabolcsban másodfokú belvízvédelmi készültséget tart területén a nyírségi és a felső-szabolcsi vízgazdálkodási társulat is, valamint Tiszabercel, Paszab, Ibrány, Kisar és Nagyecsed önkormányzata. Barabáson elsőfokú a készenlét, s a hat településen is szivattyúznak és tisztítják a belvízelvezető csatornákat. Bodnár Gáspár megemlítette: a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban minimális csapadék hullhat a térségben, így a szabolcsi folyók árhulláma nem kap utánpótlást, s javulni fog a belvízhelyzet is.
A belvíz is gondot okoz
Elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el Kölked–Béda és Balatonlelle térségében kedden a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Heid Petra, az igazgatóság sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az intézkedésre a belvízcsatorna magas vízszintje miatt volt szükség. Elmondta: az elsőfokú készültség a főcsatorna ürítését jelenti egy műszakban, ilyenkor a szivattyútelep legfeljebb tizenkét órán keresztül üzemel. Hozzátette, hogy ha ez nem elég, elrendelik a másodfokú készültséget és tovább növelik a szivattyútelep működésének idejét. Nagyobb kárt okozó elöntés nem várható további esőzések esetén sem, így a harmadfokú készültség elrendelésére várhatóan nem lesz szükség.
Harmadfokú a készültség a Zagyván és a Tápión
Változatlanul harmadfokú készültségi szintet tartanak fenn a Zagyván és a Tápión kialakult árhullám miatt a két folyó mentén, kereken 100 kilométeres hosszon, míg a Hortobágy-Berettyó Karcag és Túrkeve közötti szakaszán másodfokú védekezést rendeltek el – közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-Kövizig) védelemvezetője kedden az MTI-vel. Lovas Attila vízügyi igazgató tájékoztatása szerint a Zagyva árhulláma hétfőn éjjel Jászteleknél 543 centiméterrel tetőzött, az apadó vízállás az 500 centiméteres, harmadfokú árvízvédelmi szintet várhatóan szerda délelőtt éri el.
A Tisza középső szakaszán intenzív, napi 100 centimétert meghaladó áradásra kell számítani. A folyó vízállása Szolnoknál kedden 423 centiméter volt, az árhullám tetőzése február végén 595 centiméter körüli értéken várható. A Hármas-Körösön az áradás napi üteme 30-50 centiméter között mozog. A Közép-Tisza vidékén az enyhe időjárás következtében tovább nőtt a belvízzel érintett területek nagysága, emelkedett a befogadó folyók vízállása és a csatornák teltsége.
Jelenleg a tíz belvízvédelmi szakaszból kilencen védekeznek: a kiskörei és a cibakházi szakaszon elsőfokú, a ceglédi, a jászberényi, a jászkiséri, a kunhegyesi, a kisújszállási, a karcagi és a mezőtúri belvízvédelmi szakaszon pedig másodfokú a készültség. Az igazgatóság működési területén csaknem 30 ezer hektárt öntött el a belvíz, ebből a vetés 10 ezer hektárt tesz ki. A belvízvédelmi szakaszokon az elmúlt 24 órában a 35 stabil szivattyútelep és a 4 szállítható szivattyú mintegy 3,3 millió köbméter vizet emelt át a folyókba. Az ár- és a belvíz elleni védelemben az elmúlt 24 órában összesen 275 ember dolgozott, a győri vízügyi igazgatóságtól a már átvezényelt 22 szakemberen kívül hétfőn újabb 10 gépész állt munkába.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.