Ez a nap Jerzy Popieluszko magyar befogadásának az ünnepe – jelentette ki Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója kedd este Molnár Imre „Az igazság szabaddá tesz – Jerzy Popieluszko élete és halála” című könyve bemutatóján. A könyvbemutató alkalmából Julius Janus pápai nuncius méltatta Jerzy Popieluszko boldoggá avatásának egyházi jelentőségét. A boldoggá avatott papnak a Szolidaritás időszakában a munkásság körében kifejtett tevékenységéről Seweryn Jaworski, a Szolidaritás mazówiai szervezetének vezetője számolt be. Pákh Tibor Jerzy Popieluszko példájának a magyarokra való kihatását elemezte, s természetesen Molnár Imre, a varsói magyar nagykövetség munkatársa is elmondta gondolatait. Az est házigazdájának szerepét Zombori István történész, szerkesztő töltötte be.
Simon M. Veronika alkotását, (a kép szerepel a kötet címlapján is – a szerk.) melyet a felsőlajosi (Lajosmizse) Árpád-házi Szent László-templom hívei részére készített a Munkácsy-érdemérmes festőművész, az eseményen leplezte le Bús Balázs, Óbuda polgármestere, a Fidesz parlamenti képviselője és Bajcsy Lajos törökőri plébános. A Popieluszko atyát ábrázoló festményt a templom oltáránál helyezik majd el vasárnap, amikor a templomot felszenteli Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek.
Korábban Esterházy Jánosról jelentek meg Molnár Imrének könyvei, most Jerzy Popieluszko életét dolgozta fel. Véletlen-e, vagy szándékos a választás? – tettük fel neki a kérdés, melyre válaszolva elmondta: számos párhuzam lelhető föl a két személyiség élettörténete között.
Mindkettőjük 12 évig szolgált: Popieluszko ennyi ideig volt pap, Esterházy 12 évig politikus. Mindkét, mártírhalált halt személyiségnek felajánlották a könnyebb utat: elmehetnek, elszökhetnek; ám mindketten a nehezebb utat, a szenvedést választották, tudatosan. Az elvek emberei voltak. Mindketten ugyanazzal ajkukon haltak meg a hóhérok kezei között, amivel pályájukat elkezdték. A párhuzamok a végtelenben találkoznak: közös lelki értékeink összefűznek bennünket valahol – így a történész, aki hozzátette: mindegy, hol és mikor élünk, ha ugyanazokat az ügyeket tudjuk képviselni, ugyanazt az emberiséget szolgáljuk.
Popieluszko atya esetében éppen az lepett meg engem, hogy egy törékeny alkatú „falusi suttyó” volt, aki pusztán azért, mert a hite, a hűsége és a szeretete rendkívül nagy volt, fölül tudott emelkedni a korszakon, s az egész világrenden. Megmenthették volna az életét, de nem volt, aki szót emeljen érte, ahogy Esterházy Jánosért sem – folytatta Molnár.
Az emberiség mindig késve reagál a közötte élő emberekre, fejtette ki kérdésünkre válaszolva Molnár. „Utólagos lelkiismeret-nyugtatás is, hogy azt mondjuk, soha nem felejtjük el őt. De az ő esetében többről van szó” – tette hozzá a nemrég boldoggá avatott személyiségről. „Hiteles tanúk által leírt, megtapasztalt jelenségekről beszélhetünk: kézzelfoghatóan változott meg a környezetében élő emberek élete, volt ateistákból lettek egyik pillanatról a másikra hívők vagy változtatták meg az életüket, gyógyultak fel súlyos betegségekből.”
„Az ég és a föld összeér személyében. Ha egy középkori emberrel történik, azt mondjuk, legenda – de most itt volt, itt van karnyújtásnyira. Míg életéről írtam, nem találtam benne sok rendkívüli dolgot a bátorságán és azon kívül, ahogy fölvállalta azokat az értékeket, amikért küzdött. A rendkívüli benne az, hogy az egyszerű élet elhalt, ám mint egy mag, százszoros termést hoz a szemünk előtt.”
