A kimagasló képességeknek jár a köz tisztelete

Az államfő szerint nemcsak az a fontos, hogy minél többen tanuljanak a felsőoktatásban, hanem az is, hogy minél többet. A tökéletesre törekvés nem hiábavaló – mondta köszöntő beszédében Schmitt Pál csütörtökön az ELTE Természettudományi Karának kitüntetéses doktori cím adományozására összehívott ünnepi közgyűlésén.

MNO
2010. 10. 07. 10:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő úgy fogalmazott: a természettudományos tárgyak presztízsét a tehetségek megmutatásával, a nagy eredmények ismertetésével lehet megmutatni. Kiemelte: a kimagasló képességeknek jár a köz tisztelete, sokkal inkább, mint a „percemberkéknek”. Schmitt Pál hangsúlyozta, az államfő a nemzet nevében ráz kezet, a közösség köszönetét fejezi ki a doktoroknak. Mint megjegyezte, manapság sokat hallani a természettudományos tárgyak nehéz sorsáról, és rajta keresztül az oktatás általános problémáiról. Mint mondta, való igaz az, hogy az elmúlt években sok esetben eltolódtak a hangsúlyok, „mintha megcsúszott volna az alap az egész iskolarendszer alatt”.

Véleménye szerint már nem a minél több és szélesebb tudás, csak a jó közérzet számított. Az államfő azonban – mint közölte – hisz abban, hogy a tökéletesre törekvés nem hiábavaló. Megfogalmazása szerint tudomásul kell vennünk, hogy egyre több átlagos vagy átlag alatti képességre egyre kevesebb kibontakoztatott tehetség jut. Schmitt Pál annak a reményének adott hangot, hogy a tehetség újra érték lesz, amit nemcsak elvben tisztel a társadalom, de akár rajong is érte, példaként állítva maga elé.

Az ünnepségen Schmitt Pál – vegyésztanulmányainak elismeréseként – Rokob Tibor Andrásnak átadta a köztársaság címerével ellátott gyűrűt. A fiatal kutató 2006-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kémiai kutatóközpontjában dolgozik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.