Ha ezt az összetevőt találja egy édességben vagy italban, inkább ne vegye meg

A CBD, azaz a kannabidiol élelmiszerként való fogyasztásának biztonságossága továbbra sem igazolt, ezért csak rendkívül alacsony napi bevitel elfogadható belőle – közölte Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet (DKI) stratégiai igazgatója. Mint a szakember hangsúlyozta, egyelőre nincs arról elég információ, hogy a CBD miként hat hosszú távon a májra, a hormonrendszerre vagy az idegrendszerre, és milyen kockázatot jelenthet a reprodukcióra.

Forrás: Drogkutató Intézet2025. 10. 05. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt években a CBD, vagyis a kannabidiol robbanásszerűen elterjedt Európában: olajokban, kapszulákban, italokban és édességekben is megtalálható – hívta fel a figyelmet Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet (DKI) stratégiai igazgatója. Mint rámutatott, sokan természetes nyugtatóként, alvást segítőként vagy fájdalomcsillapítóként használják, miközben a piac több milliárd eurósra nőtt.

 

Semmi nem igazolja, hogy a CBD biztonsággal fogyasztható

Most azonban az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szeptember 9-én közzétett új jelentése alapjaiban rengetheti meg a CBD-ipart. A hatóság ugyanis arra figyelmeztet: 

a kannabidiol élelmiszerként való fogyasztásának biztonságossága továbbra sem igazolt, és csak rendkívül alacsony napi bevitelt tart elfogadhatónak.

Az EFSA 2021 óta vizsgálja a CBD élelmiszerként történő felhasználását. Az elmúlt években ugyan sok új kutatás látott napvilágot, de a hatóság mostani értékelése szerint ezek nem oszlatták el a legfontosabb kétségeket. A tanulmányok többsége rövid távú, kis mintaszámú, ráadásul eltérő CBD-formákat használtak, ami nehezíti az összehasonlítást. 

Illusztráció (Fotó: Jens Schlueter)

 

Továbbra sem világos, hogyan hat a CBD hosszú távon a májra, a hormonrendszerre vagy az idegrendszerre, és milyen kockázatot jelenthet a reprodukcióra. 

Az EFSA a jelenlegi bizonytalanságok mellett egy ideiglenes, úgynevezett provisionális határértéket vezetett be. Ez 0,0275 mg/kg testtömeg/nap, ami egy 70 kilogrammos felnőtt esetében körülbelül 2 milligramm CBD-t jelent naponta. Ez a mennyiség rendkívül alacsony, tekintve, hogy a legtöbb forgalomban lévő CBD-olaj adagonként 10–30 milligrammot tartalmaz. Magyarán: egyetlen csepp bármelyik készítményből már többszörösen túllépheti a javasolt napi limitet. A hatóság külön hangsúlyozza, hogy bizonyos fogyasztói csoportokra vonatkozóan nincs semmilyen biztonsági adat. Ide tartoznak a 25 év alatti fiatalok, a terhes és szoptató nők, valamint azok, akik rendszeresen szednek gyógyszereket. Ez utóbbiaknál 

komoly gondot jelenthet a CBD és a gyógyszerek közötti kölcsönhatás: a kannabidiol ugyanis befolyásolhatja a májban zajló lebontási folyamatokat, ezáltal más szerek hatását is módosíthatja.

 

Tiltás nincs, de erősen a fékre tapostak

Az EFSA nem tiltotta be a CBD-t, de állásfoglalása lényegében szigorúan behúzza a féket. A napi 2 mg-os limit gyakorlatilag kizárná a jelenleg forgalmazott termékek többségét, és arra kényszerítené a gyártókat, hogy vagy jelentősen csökkentsék a dózisokat, vagy új, átfogó kutatásokkal támasszák alá a készítmények biztonságosságát. Az iparág számára komoly kihívást jelent, hogy olyan tudományos bizonyítékokat mutasson be, amelyek meggyőzik a hatóságokat a CBD ártalmatlanságáról. Az EFSA egyúttal nyilvános konzultációt is indított, amely 2025. október 14-ig tart. Ez lehetőséget ad a tudományos közösségnek, iparági szereplőknek és civil szervezeteknek, hogy észrevételeiket, kutatási eredményeiket megosszák. A folyamat kimenetele döntően befolyásolhatja, hogy a CBD jövője élelmiszerként mennyire marad életképes Európában – közölte a DKI stratégiai igazgatója.

Téglásy Kristóf hozzátette, hogy az EFSA szeptemberi jelentése világos üzenetet közvetít: 

a CBD népszerűsége ellenére tudományosan továbbra sem tekinthető biztonságosnak élelmiszernek, illetve élelmiszer-kiegészítőnek ahogy jelenleg hazánkban is forgalmazzák.

Az ideiglenesen javasolt 2 mg-os napi limit szigorú korlátot jelent, különösen a jelenlegi piaci kínálat fényében. Amíg nincs több megbízható kutatás, a fogyasztóknak az óvatosság a legjobb tanács, az iparágnak pedig az, hogy komolyan vegye a tudományos bizonyítás felelősségét.

Borítókép: Kannabiszolaj (Fotó: Freepik)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.