Felavatták a „magyarság őrállójának” hegyvidéki szobrát

Felavatták Márton Áron egykori erdélyi katolikus püspök szobrát csütörtökön Budapest XII. kerületében, a nevét viselő téren.• Viharos tengeren, morális ellenszélben hajózik az oktatás

MNO
2010. 11. 25. 14:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy a püspök az emberi jogok melletti, a végsőkig való kiállás és az egyház iránti hűség szimbóluma, a „magyarság őrállója”. Úgy fogalmazott: amikor a két ellentétes jelű, de egygyökerű diktatúra semmibe vette az emberi jogokat, akkor Márton Áron kiállt az üldözöttek mellett; ezt tette 1944-ben, és ezért volt erkölcsi alapja arra, hogy kiálljon az üldözöttek mellett 1945 után. Hozzátette: az egyház- és nemzetüldöző rendszer mára a „történelem szemétdombján” van, míg az az által üldözöttek ott vannak a magyar nemzet „panteonjában”, vagy az egyház boldogjai és szentjei között. Kitért arra, hogy Márton Áron boldoggá avatása folyamatban van.

Semjén kiemelte: Márton Áron életművének tanulsága, hogy a kereszténység és a nemzet nem egymással szemben álló, hanem egymást erősítő valóság. Ha Szent István nem a kereszténységet választja, akkor ugyanúgy eltűnünk a történelemből, mint a hunok, az avarok, a besenyők. Márton Áron ott, a keleti végeken is tudta, hogy akkor van magyar megmaradás, ha hűségesek vagyunk a Szent István-i örökséghez – hangoztatta a miniszterelnök-helyettes.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy a hegyvidéki közterületek olyan személyiségek nevét viseljék, akik kiálltak a kirekesztés és a diktatúrák ellen, önfeláldozásukkal és kitartásukkal pedig például szolgálhatnak mindnyájunk számára. Ilyen volt Apor Vilmos, Kálló esperes, Nagy Jenő, Tartsay Vilmos és Mindszenty József is – mondta a fideszes politikus.

A csíkszentdomokosi születésű Márton Áront (1896–1980) 1938-ban szentelték püspökké, azt megelőzően a kolozsvári Szent Mihály-plébániát is vezette. A II. világháború idején a templom szószékéről állást foglalt a zsidók deportálása ellen. A kommunista rendszer éveiben a romániai magyarság jogaiért és az egyházat elnyomó politika ellen küzdött. Emiatt meghurcolták és börtönbe zárták, 1957 és 1967 között házi őrizetben volt egykori püspöki székhelyén, Gyulafehérváron. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 84. évében hunyt el. Temetési szertartását Lékai László bíboros, a magyar katolikus egyház akkori feje vezette. A csütörtökön felavatott szobor alkotója Kontur András kerületi szobrászművész, aki 2002-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.