Miért lett ordenáré a Nagykörút? + Képgaléria + Videó

A nagykörúti üzletportálok katasztrofálisan néznek ki. Ennek okaira voltunk kíváncsiak. Megtudtuk: mindenki hibás.

Menjünk is a felszínre. Az első látvány, ami elénk tárul, a Nyugati pályaudvar részben Gustave Eiffel irodája által tervezett gyönyörű indóháza, amely a maga acélszerkezetével egy magas esztétikai igénnyel megépített és a korát megelőző építészeti megoldás. Nos, ez az igényesség már akkor csorbát szenvedett, amikor annak idején az egyik szárnyát a tulajdonos átadta a McDonald's-nak, de az egészségtelen amcsi kajával bizniszelő cég legalább még igyekezett tekintettel lenni az indóház homlokzatára. Aztán beindulhatott a MÁV-os ingatlan-bérbeadási biznisz, mert mit látunk ma, ha a homlokzatra nézünk? Egy diszkó idegesítően villódzó neonreklámját, egy kisközért és egy hamburgeres mérhetetlenül primitív portáját, valamint a műemléképület falára feltételezhetően engedély nélkül kihelyezett három légkondicionálót. Vannak ott sárga, narancssárga, zöld, piros-fehér feliratok és szendvicsfotók, tekintet nélkül a műemlék épület színvilágára, esztétikájára, építészeti eszközrendszerére.

---- Oldal címe ----
Erről az általunk megkérdezett Bojár Iván volt városképi főtanácsos azt a meglátását fogalmazta meg, hogy kisebb-nagyobb mutyik következménye az, hogy a fővárosi pályaudvarok mindegyikén tobzódik a bazár. Itt nem egy tervszerű ingatlanhasznosításról van szó, hanem egyetlen döntő érdek jelenik meg: az utolsó telefonfülkét is kiadni valami zokniárusnak. De hogy kik állnak emögött, nem tudni. Mindenesetre a zsibvásár aztán odavonzza a bűnözést, a prostitúciót is. Európa más nagyvárosaiban is hasonló folyamatot figyeltek meg a városvezetők, de aztán Berlinben, Londonban vettek egy nagy levegőt, és egyetlen lendülettel felszámolták az összes vasútra települő bazárt.

De ballagjunk tovább a körúton! Tipikus, hogy a légkondicionálók dobozait gátlástalanul kihelyezik az utcafrontra, legtöbbször berakják a félköríves záródású ablaknyílások alá. Aligha valószínű, hogy épeszű építéshatósági hivatalnok erre engedélyt adott volna. Mint ahogy arra sem adhatott, hogy az épület architektúráját tökéletesen figyelmen kívül hagyó módon gyártsanak portálokat a homlokzatra, hogy a mértéktelen mennyiségben kirakott feliratok ordenáré harsányságáról már ne is szóljunk. Külön értekezést lehetne írni a kapuzatokról, amelyekre úgy rakódtak rá a belső udvarok üzleteinek hirdetőtáblái, mint guanó a tihanyi stégre. A minden rendezettséget, formai koncepciót nélkülözve tobzódó feliratok körbeveszik nem csak a féloszlopokat, de felkúsznak egészen az emeletig is, sőt ha ez kevés, táblácskák formájában mint vírus, terjednek tovább a járdán is. Ugyanezt teszik az üzletből az utcára kibuggyanó ruhafogasok is. Podmaniczky Frigyes alighanem zokogna, ha ezt látná.

Vajon mit mond minderre a VI. kerület főépítésze, Bene Attila, aki egyébként formatervező, színdinamikai szakmérnök is, tehát aligha tetszik neki a körút mai képe. Feltételezésünk beigazolódott, amikor elmondta, hogy számára fizikai fájdalom látni, ami ma itt portálügyben folyik.

– Ez a lepusztítás a szocializmus évtizedeiben kezdődött, amikor a régi portálokat egymás után bontották le, és gátlástalanul olyanokra cserélték, amelyek nem illeszkednek az épülethez. Ez egy örökség, és azóta sok helyütt csak a felirat cserélődött le. A tábla- és feliratrengeteget illetően szerintem az a mögöttes mozgatórugó, hogy a kereskedők tévesen azt gondolják, hogy a minél nagyobb és feltűnőbb portál, a több és egyre harsogóbb reklámfelület több vevőt vonz. Márpedig ennek épp az ellenkezője az igaz, hiszen az ember vizuális befogadóképessége korlátozott. Aki egy homlokzaton harminc-negyven reklámtáblát lát, annak már a legüvöltőbb felirat sem hordoz semmiféle tartalmat. A kevesebb sokkal több lenne, már csak marketingszempontból is.
– Már bocsánat, de Ön a főépítész. Kinek a dolga lenne a városkép védelme, ha nem az Öné?
– Főépítészként nincs lehetőségem direkt módon sem tiltani, sem engedni. Az építési hatóságoknak lenne módjuk befolyásolni mindezt, ugyanis világörökségi területen minden tábla és portál építésiengedély-köteles. Az építési hatósági eljárásban az ügyfélnek el kell fogadnia az építészeti tervtanács döntését és becsatolnia a tervéhez. Építési engedélyezési tervet pedig eleve csak építésztervező készíthet.
– A profi tervező eleve egyfajta garanciát jelent elvileg, de akkor ez miért nem jó megoldás?
– Egyrészt korántsem minden tervező profi, másrészt életszerűtlenek a jogszabályaink. Míg valaki szabályosan engedélyt szerez, eltelik 70-80 nap, plusz a jogerőre emelkedésig további 60 nap, és a folyamat belekerül a vállalkozónak 100-400 ezer forintjába. A költség és a hivatali vegzatúra nincs arányban a lebukás veszélyével és következményével, ezért inkább nem jelentenek be semmit, megcsináltatják többnyire dilettáns módon, barkácsmódszerekkel. Az emberek tudatosan választják a jogkerülő utat, mert ez a racionális.
– Mi a szankció lebukás esetén?
– Eljárást indítunk, aminek bontatás lehet a vége. Ám amíg megszületik a végrehajtható ítélet a bontásról, addig az engedély nélküli objektum a helyén maradhat. Ez akár évekbe is telik, és a végrehajtás költségeit az önkormányzatnak kell megelőlegeznie, ha a tilosban járó nem tesz eleget a döntésnek. Ezt utóbb művészet behajtani egy olyan vállalkozón, akinek első dolga ilyenkor megszüntetni a céget, hogy aztán újrainduljon más néven. Ezért van az, hogy az építéshatóság szinte ellenérdekelt abban, hogy energiát fektessen az utcakép védelmébe. Minden érintett fél ellenérdekelt, a főépítész ilyen körülmények között egyedül dacol a szembeszéllel.
– Mi lenne a megoldás?
– Kormány-, esetleg miniszteri rendeletben máshogy, jobban kellene szabályozni a kérdést. Ehhez valódi szándék kellene, de legfőképpen annak a felismerése, hogy ami ma van építésszabályozási vonalon, az meglehet jog-, de biztosan nem életszerű az ilyen ügyekben. Tehát mindenekelőtt a döntéshozói fejekben lenne szükség változásra.

---- Oldal címe ----

A már idézett Bojár Iván osztja Bene Attila véleményét:
– Városarculati tanácsnokként korábban próbáltam összehozni egy főépítészekből álló stratégiai tanácsot annak érdekében, hogy egységes fővárosi szabályozási koncepciókat alakítsanak ki. Egyes kerületek homlokzati kérdésekben például előremutató és részletgazdag szabályozásokat dolgoztak ki, melyeket meg lehetett volna osztani a többiekkel. Az érintett kerületek közös alapelveket határozhattak volna meg a házak homlokzatfestésével, színvilágával kapcsolatban éppúgy, mint abban a kérdésben, hogy például a portálok tulajdonosainak miként kell eljárniuk a falfirkákkal kapcsolatban, milyenek legyenek az újságos bódék, hogy mi kerülhet ki az erkélyekre, hol lehet díszkivilágítás, hol nem, és így tovább. Milliónyi apró kérdésben lehetett volna egységes álláspontot kialakítani, hogy létrejöhessen egy egységes városképi arculat.
– Ez miért nem működött?
A főépítészek lelkesen fogadták, de a kerületek és a főváros között együttműködésre lett volna hozzá szükség. A főépítészek egyikének sem volt politikai felhatalmazása semmire. Világossá vált: ma nincs politikai igény arra, hogy ezt a problémát kezeljük.
– És a jelenlegi szabályozás? Elvileg a portálok építésiengedély-kötelesek...
Csakhogy legtöbbször ezek egyben korrupciós terek is. Megvan a módja az engedély megszerzésének anélkül is, hogy a boltosok végigjárják az irreálisan hosszú engedélyeztetési utat. Ilyen a mai közélet. Nem elhivatott emberekre van bízva a dolog. Ezért nézünk így ki.