A kutya se kívánkozik ilyen ordenáré helyre vásárolni, ettől aztán szemlátomást nem is megy a bolt. Pedig itt is vannak üdítő kivételek, ha pedig az Andrássy útra fordulunk, ott már tucatszám láthatjuk a pozitív példákat, hogyan is illik kinéznie egy kirakatnak egy világörökségi területen.
Márpedig gyakorlatilag a főváros egész hatodik kerülete megkapta a világörökség címet a maga „békebeli” házaival, amelyet a Monarchia legjobb évei – és persze a nagy gründolási láz – szerencsés kölcsönhatása teremtett ide. A 19-20. század fordulóján a Nagykörút és Sugár út (ma Andrássy út) térsége olyan befektetési terület volt, amelyet tudatosan a város új és meghatározó gerincének álmodtak meg. Ennek megfelelően a legjobb szakemberekből álló Fővárosi Közmunkák Tanácsa által kidolgozott egységes koncepció alapján, a legapróbb részletekre kiterjedő szigorú ellenőrzés mellett épülhetett ki. Akkoriban nem a kereskedők döntötték el, hogyan nézzen ki az utca, hanem ebben kompetens és egyben megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, elkötelezett építészek.
Ilyen építészek ma is volnának, sőt testület is lenne, amely a közmunkatanács szerepét betölthetné. Bármennyire is unalmas, hogy mindig a politikusokra mutogatunk, ha valami nem működik, de ebben az ügyben sajnos kénytelenek vagyunk kimondani: a politikai akarat nincs meg hozzá.
De ne szaladjunk előre! Tegyünk egy rövid körúti sétát! Először is lépjünk ki a Westend üzleteinek agydöngető zenekavalkádjából, és állapítsuk meg, hogy ott legalább rend van, műmárvány, műzuhatag és igazi biztonsági őr, no meg autóparkoló. Ez a bevásárlóközpont volt az első nagy szeg a Nagykörút koporsójában. A másodikat a Corvin negyed, a harmadikat a Blahán, a sajtóház helyén megépült bevásárlóközpont verte bele. Ezek világmárkákat képviselő üzleteikkel egyből belőtték a körúti boltok piaci pozícióját. Az alacsonyabb árfekvésen kívül ezek a vevő számára semmilyen érvet nem tudnak felvonultatni maguk mellett. E boltok tehát a gagyit igyekeznek képviselni azoknak az igényeit szolgálva, akik eddig a kínai piacokon vásároltak kartondobozokból. Nyilván ezért van az, hogy a zsibvásárok esztétikai arculatát igyekeznek követni.
Szóval kiforgunk a Westend alagsorából, bele egyenesen az aluljáró török bazárszerű zsibvásárába, ahol szakadt antikvár könyvet lehet venni kétszázé', meg a távol-keleti ruhaipar vámmegkerülés módszerével hazánkba teleportált márkahamis termékeit szakképzetlen eladóktól, akik csak jó esetben „beszélni mágyár”. Jó lenne tudni, ki adja nekik bérbe az aluljárót és milyen feltételekkel, de ezt a szálat egyelőre hagyjuk elvarratlanul...