Ez a barátság százmilliárdokat ér az országnak + Videó

A kohéziós pénzeket tekintve teljesen azonos Lengyelország és Magyarország álláspontja – hangzott el Bronislaw Komorowski és Schmitt Pál államfői találkozóján a Sándor-palotában.

2012. 03. 22. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Parányi késéssel, 12.28-kor érkezett a budavári Sándor-palotába kétnapos elnöki munkalátogatásra Bronislaw Komorowski, Lengyelország államfője. Az ünnepélyes fogadás után Schmitt Pál államfő és felesége nyolcszemközt beszélgetett a lengyel köztársasági elnökkel és feleségével, Anna Komorowskával, majd az elnökök plenáris tárgyalásra vonultak félre, mintegy fél órára. Késéssel, fél kettőkor álltak a sajtó elé.

– Ez a hatodik alkalom, hogy megrendezzük a magyar–lengyel barátság napját, ami konkrétan március 23-ához kapcsolódik. Tavaly én látogattam Poznanba, ez alkalommal megtiszteltetés számomra, hogy az elnököt és feleségét Magyarországon üdvözölhetem – fogalmazott a Sándor-palota emeleti termében Schmitt Pál. Elnök kollégájával megállapították, hogy a visegrádi együttműködésnek nincs alternatívája, „mind elkötelezettek vagyunk annak folytatására”. Elhangzott, hogy a nézeteik azonosak a balkáni bővítés és a kelet-európai partnerség kérdésében is.

Schmitt leszögezte, a V4-eknek minden lehetőségük megvan, hogy érdekeiket közösen képviseljék az EU-ban és a NATO-ban is. Hozzátette, „együtt kell fellépnünk az uniós források hatékony felhasználása, illetve megmaradása érdekében”. Komorowski részletes tájékoztatást adott Schmittnek arról, hogyan készülnek a chicagói NATO-csúcsra, s egy másik témát érintve az is szóba került, hogy „mindketten érintettek vagyunk a közös energiabiztonságban és -sokszínűségben”.

A megbeszélésen jó érzéssel nyugtázták, hogy „fontos kereskedelmi partnerei vagyunk egymásnak”, a számok tekintetében ez azt jelenti: mára az összesített fogalom meghaladja az évi 6 milliárd eurót. Schmitt Pál végül a barátság napjára utalva aláhúzta, „minden fórumot meg kell ragadni, ahol ez a barátság láthatóvá tehető”.


– Szeretnék azon örömömnek és megelégedettségemnek hangot adni, hogy együtt ünnepelhetjük meg a hagyományos magyar–lengyel barátságot – vette át a szót Bronislaw Komorowski. Ennek a barátságnak az alapja szerinte nagyon emberi és érzelmes; megmutatja a két nép jellemét. A két elnök közti együttműködés is pont az érzelmekből, önkormányzati kezdeményezésre fakadt – tette hozzá.

Nagyon helyénvalónak és örömtelinek nevezte, hogy „ilyen hagyományokra épül a mi barátságunk”, ezt húzza alá a számtalan program a két nap során – ezek közül a csepeli eseményt emelte ki, ott annak idején a Lengyelország védelmét szolgáló töltényeket gyártották.

– Képeseknek kell lennünk a modern együttműködésre is, ezért is beszélgettünk elnök úrral a chicagói csúcsról, ez a jövő perspektívájáról fog szólni. Nagyon örülök annak, hogy a visegrádi országok közös állásponttal mennek el erre a találkozóra – mondta még Komorowski, hozzátéve, hogy szintén beszéltek EU-s feladataikról, amelyek közé tartozik, hogy megfelelő döntéseket kell kieszközölni az agráriumba áramló és a kohéziós források tekintetében is. „E tekintetben a két országnak teljesen azonos az álláspontja” – emelte ki Komorowski.

A kereskedelmi kapcsolatokról ő is szólt: 2 százalékkal sikerült növelni a 2011-es számot az előző évihez képest, de ebben további mélyítési lehetőségeket lát. „Már előre örülök a jövő évi lengyel–magyar barátság napi rendezvénynek, aminek Katowice ad otthont” – zárta szavait Komorowski.

A lengyel állam feje délután fél 4-kor emléktáblát avat Csepel polgármesteri hivatalának épületében, majd delegációjával a budai Bem térre hajtat, ahol részt vesz a Lengyel–Magyar Barátság Napja programsorozat ünnepségén. Ezt követően a Terror Házában tesz látogatást, és a hazánkban élő lengyel kisebbséggel találkozik. Feleségével és a magyar elnöki pár társaságában este 8-kor költi el vacsoráját ismét a Sándor-palotában, pénteken pedig ópusztaszeri és szegedi események következnek.

Mint az MNO korábban, a Magyar Külügyi Intézet szakértőjével készített interjújában megírta, a magyar és a lengyel államfő egy 2007-es szejm- és magyar parlamenti döntés értelmében minden esztendőben március 23-án, „váltásban” látogatja a történelmi barátság jegyében a másik országot. Egy héttel ezelőtt, a március 15-i Békemeneten lengyelek ezrei jelezték szolidaritásukat a magyar kormánnyal és Orbán Viktorral – erről is kérdezte a HírTV nemrégiben a lengyel nagykövetet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.