Az MSZP ellen is szervezkedik az LMP?

A magyar politika új pólusát alkotná az LMP a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással összefogva. Az együttműködés nem ígérkezik zökkenőmentesnek.

Tompos Ádám
2012. 08. 08. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyedül a szocialisták

A szocialisták pedig a jelek szerint kacérkodnak ezzel a gondolattal: Lendvai Ildikó a közelmúltban azt írta a Népszabadságban, hogy pártja számára „az együttműködés már nem feltétlen matematikai kényszer az MSZP számára, lehet szabad választás kérdése is”, az egykori pártelnök és frakcióvezető azonban cikkét mégis arra alapozta, hogy kifejtse az úgynevezett demokratikus ellenzéki erők összefogása mellett szóló érveket. Lendvai felvetése rímel Lamperth Mónika korábbi kezdeményezésére, az előválasztásra. A párt közjogi kabinetjének vezetője Tóth Zoltán választási szakértő ötletét vitte a szocialisták választmánya elé. Az eset kapcsán megkérdeztük Tóthot is egy 2013-as, ellenzéki előválasztás esetleges forgatókönyvéről, ekkor a szakértő úgy fogalmazott: lehetségesnek tartja, hogy egy előválasztási kampányban megjelenő, egyfajta baráti tűz akár fel is számolhatja a kisebb ellenzéki pártokat, a legnagyobb – jelen esetben ez az MSZP – pedig megerősödve jöhetnek ki belőle. Ebben az esetleges párharcban az LMP minimalizálhatná a veszteségeit új szövetségeseivel, akik már be is jelentették kiket érnének el: a digitális szakadék túloldalán lévőket, a dühös vidékieket és a demokrata konzervatívokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.