A boldog (nem mindig) békeidőkben 55 perccel egy Sopron–Pécs vagy egy Pécs–Sopron női kosárlabda bajnoki mérkőzés előtt nem sok szabad hely akadt a soproni vagy a pécsi sportcsarnokban. Olyan is megesett, hogy a drukkerek egymást ölték a jegyekért, hogy több száz kilométerről utaztak el a sportág kedvelői e két csapat összecsapásaira. Persze, a boldog békeidőkben sikk volt ennek a két együttesnek a meccseire járni. Mára minden megváltozott. Pedig szerdán este sok feltétel adott lett volna egy újabb fergeteges hangulatú összecsapáshoz. Az idei bajnokság két eddig veretlen csapata találkozott egymással. A Sopron Basket a bajnok címvédő. A Pécs elképesztő őszt tudhat maga mögött, mert nem csak az NB I-ben, de az Európa Kupában is veretlen maradt. Az egykori soproni Varga Alíz ma már a pécsiek színeiben tűnt fel a bemelegítéskor. Lehetne még sorolni az érdekességeket, de itt megállunk, mert a jelek szerint ez már nem az antivilág. Azaz 55 perccel a feldobás előtt tíz néző ült a Novomatic Aréna leláóin.

Fotó: CEMAL YURTTAAY / ANADOLU
A Sopron Basket új világa
Amikor idén kora tavasszal kiderült, hogy a klubot 30 éven át sikeresen vezető, többek között Euroligát és Ronchetti Kupát is nyerő ügyvezető, Török Zoltán átadja a stafétát, mindenki sejtette, hogy új világ kezdődik a lila-fehér együttesnél. A 2024-25-ös bajnoki kiírást megnyerte a Sopron a DVTK elleni klasszikus, ötmeccses döntősorozatban. Török Zoltán helyét pedig a két most fellépő klub (Sopron, Pécs) egykori ikonja, Fegyverneky Zsófia vette át.
Török Zoltán pedig tudta, hogy innentől kezdve hova ül le, ha meccsre jön. A lelátóra, a B-szektor negyedik sorába.
Ahol régen, ügyvezetősége előtt szurkolt a Sopronnak.
Pécsett eljött az idő, hogy visszahozzanak valamit a régi idők baranyai varázsából. Bár az egykori sikerek letéteményese, Rátgéber László ezúttal nem utazott el Sopronba. Rátgéber amúgy is régen befejezte az edzői munkát, ő a pécsi kosárakadémia működésére koncentrál. A vendégek kispadján az a Zseljko Djokics ült, aki ezt megelőzően a Szekszárd edzője volt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!