Még Hornék sem tudták bevenni a várost

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az országos trendekkel szemben az 1990-es években a jobbközép pártok mindegyik választáson diadalmaskodtak Hódmezővásárhelyen.

Kovács András
2012. 08. 29. 3:03


A városban a jelöltek versenyét az első fordulóban a KDNP színeiben induló Rapcsák András nyerte, aki több mint 11 százalékkal előzte meg a szocialista aspiránst.


A második fordulóban jelentősen visszaesett a részvétel, ami a kereszténydemokrata politikusnak kedvezett. Rapcsák végül 48:33 százalékos aránnyal verte meg Ilovai Zoltánt, az MSZP politikusát. Hódmezővásárhely 18 évvel ezelőtt teljes mértékben szembement az országos tendenciákkal azzal, hogy a KDNP sima győzelmet aratott.


Nem volt fordulat

Az 1994-es önkormányzati választást ismételten a polgári pártok nyerték az alföldi városban. A polgármestert ekkor már közvetlenül választották, ahol Rapcsák természetesen ismételten ringbe szállt. A politikus a szavazatok 76,35 százalékával diadalmaskodott, így semmi kétség nem férhetett a jobboldal sikeréhez.

Az 1998-as parlamenti választás előtt nem sok reményük lehetett a szocialistáknak arra, hogy visszavágjanak a korábbi vereségekért. A listás voksolást a Fidesz közel 40 százalékos eredménnyel megnyerte, míg az MSZP csak 22 százalékot szerzett. Jól szerepelt a városban a MIÉP és a Munkáspárt is, mivel több mint hat százalékot értek el.


Az egyéni jelöltek versenye már az első fordulóban eldőlt, mivel Rapcsák több mint 50 százalékot ért el a választókerületben. Hódmezővásárhelyen a politikus 53,65 százalékot kapott, míg az MSZP csupán 13,71 százalékra volt jó. A dél-alföldi városban ekkor sem történt politikai fordulat, és a jobboldal a korábbi választásokkal szemben még simábban győzött.


Jobboldali uralom

Az őszi önkormányzati választás természetesen nem hozott politikai fordulatot a városban. Rapcsák több mint 60 százalékos eredménnyel nyerte meg a polgármester-választást, míg az MSZP jelöltet sem állított. A képviselő-testületben a jobboldali pártok könnyedén megszerezték a többséget, így nem kényszerült különféle koalíciók megkötésére a városvezető.

Az 1990-es években tartott választásokat egyértelműen a jobboldal uralta Hódmezővásárhelyen, míg a baloldal egyszer sem tudott komoly sikert felmutatni. A jobboldalon belül csupán annyi átrendeződés történt, hogy 1990-hez képest az FKgP fokozatosan háttérbe szorult, és a Fidesz erősödött meg a településen. Az MSZP legjobb eredményét 1994-ben érte el, de akkor sem mutathattak föl egyharmados támogatottságot.

Folytatjuk...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.