Erre lehet szüksége a világnak

Mire volt jó a Genfest? Buli volt? Üzenet az ENSZ-nek? Hogyan nézett ki a budapesti fesztivál koreai, afganisztáni, kameruni vagy éppen az érdektelen ember szemével?

A legjobb módszer a „harcba” hívásra a példamutatás: a szombati Aréna-program gerincét tanúságtételek adták, de volt sok-sok zene és tánc. Egy Plinio nevű brazil srác azt mesélte el, hogy munkája közben épp kinézett az ablakon, amikor meglátott egy epilepsziás rohamot kapott embert. Lerohant hozzá, ekkor derült ki, hogy ez már a negyedik roham aznap, gyógyszerre ugyanis nincs pénze. Plinio felment a pénztárcájáért, és gyorsan kiváltották valamennyi gyógyszert. Soha nem felejti el azt a boldog tekintetet, amit akkor látott a beteg szemében. Egy chilei, Ricardo nevű fiatal azt mesélte el, hogy „Mohamed megy a hegyhez” alapon kitalálta négy barátjával, hogy együtt fognak lakni a hajléktalanokkal, hárman állandóan, ketten váltásban. A kalandból az lett, hogy az egyik hajléktalant megkéselve találták egyik este, a kórházban viszont alig akarták kezelni. A vége az lett, hogy otthoni ápolásra szorult, amit Ricardóék otthonában meg is kapott. Amikor jobban lett, megcsináltatta a fogait is, és – mint a fiú mondta – odaadta a barátságát, gyakran látogatja őket.

A rendezvényen gyakorlatilag mindenki a saját nyelvén hallhatta a tanúságtételeket a kiváló szervezés és az önzetlen tolmácsolásnak köszönhetően. És itt jön az MNO „személyes” sztorija is. A lehető legtöbb eseményre próbáltunk leszervezni olasz tolmácsot, hogy bármikor bárkivel szóba elegyedhessünk a találkozó nyelvén. Több alkalommal is adódott, hogy kifogytunk az olasztudorokból, de ekkor mindig szembejött az utcán, az interneten egy-egy ismerős, barát, aki önzetlenül és szívesen segítette a megértést, ennek is köszönhető, hogy videó-összeállításunkban annyi értékes mondat jut el az olvasókhoz. A „klerikális zsargon” Gondviselésnek hívja ezt.

Egyet hátra lépve, felocsúdva a délelőtt hallgatottakból ugrottunk neki az esti felvonulásnak, s megfogalmaztuk a kérdést: ami látható, érzékelhető volt az Arénában, és délután az utcán, valóban már az egység jelei, vagy egy nagyszabású, komoly lelki töltettel is bíró buli. Talán éppen ez az a kérdés, amire Maria Voce úgy válaszolt: ezt később fogjuk megtudni. Mindenesetre egészen rendkívüli volt látni svájci protestáns egyházi elöljárót, görög-katolikus püspököt, hitetlent, felnőtt megtérőt egy mélyen katolikus gyökerű szervezet rendezvényén, ami nem a katolikusok integrálóképessége miatt fontos, hanem a különböző meggyőződésű emberek egyirányú akaratának megtapasztalása miatt.

Amikor erről az egészről vadidegenek érdeklődtek egy budai poharazónál, azt lehetett gondolni, majd a rövid raport hallatán jól lehurrogják az egészet, hogy menjenek be a templomba, és csinálják ott. Ehelyett meglepő érdeklődés és kíváncsiság vonszolta ki belőlük az újabb és újabb kérdéseket. Ha másért nem, az „ébresztő” miatt már tökéletesen érdemes volt tizenkétezer bulizó fiatalnak fesztivált rendezni.


A vasárnapi mise sajnos párhuzamosan zajlott a Pázmány egyetem Veres Pálné utcai „kirendeltségén” rendezett vallásközi találkozóval, de a szentmisén is képviseltették magukat a legkülönbözőbb világvallások, felekezetek, csoportok hívei, vezetői. Erdő Péter azért – magától idézve – a vasárnapi szentmisén is „jézusiasította” a legjárhatóbb igaz ösvényt, igaz, ahogyan megtapsolták a „házigazda” egyház vezetőjének szentbeszédét, az az egységes világ magasztos célja, egymás jó szándékának elfogadása szempontjából valóban biztató irány.