Balog: A nemzeti nagyság a józan politika gyümölcse

A polgári összefogás ma is ugyanolyan fontos, mint elődeink idején – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szombaton, az aradi vértanúk napján Budapesten.

A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen beszédében Balog Zoltán az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost méltatta, aki – mint mondta – őszintén hitt egy szebb jövőben, hitte a független magyar nemzet egységének megvalósulását, és a tőle megszokott felelősséggel a megfontolt, ésszerű politikát választotta a nemzeti érdekek érvényesítésében.

– Batthyány Lajos vallotta, hogy a nemzeti nagyság a józan politika és az egység gyümölcse, talpköve pedig az alkotmány – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint az első felelős magyar kormány miniszterelnöke olyan államférfi volt, aki élete utolsó pillanatáig vallotta saját értékeit, nem hagyta, hogy eltérítsék meggyőződésétől.

Aradon is koszorúztak

Az egykori vesztőhelynél rendezett koszorúzással kezdődött el az 1848–49-es szabadságharc 163 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom tábornokának tiszteletére rendezett megemlékezés szombat délelőtt Aradon. Az emlékoszlopnál – amely mellett hagyományőrző honvédek álltak díszsorfalat – elsőként a vértanúk leszármazottai helyezték el az emlékezés virágait. A magyar kormány nevében Füzes Oszkár bukaresti nagykövet, a magyar parlament nevében Ujhelyi István (MSZP), az Országgyűlés alelnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviseletében Kelemen Hunor elnök koszorúzott. Ezt követően számos romániai és magyarországi önkormányzat, politikai és civil szervezet képviselője tisztelgett a mártír tábornokok emléke előtt.

Nem csak az aradi tizenhárom

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október 6-át a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

Az 1848–49-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. A tárgyalások sorrendjét a „bűnösség” foka határozta meg. Elsőként a „főbűnösök”, Olmützben gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perét folytatták le. Batthyányt az olmützi törvényszék kötél általi halálra ítélte, megsértve még a Bécsben hozott szabályt is, amely csak az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett bűncselekményeket rendelte büntetni, Batthyány viszont ekkorra már lemondott a kormányfői posztról. Az ítéletet a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én erősítette meg.

Aradon szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de végül 13 embert végeztek ki, mert Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését börtönre változtatták. A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi felkelés évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok ezt saját hatáskörben „porra és golyóra” változtatta, a hír hallatán Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: „Allez Jäger, éljen a haza!” Magyarország első miniszterelnöke pesti kivégzésének színhelyén 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett, és a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-i ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye volt.

Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon, a többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.

A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie – távollétükben – végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a „hatáskörét túllépő” Haynaut. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbocra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.