- Miniszterelnök úr, egy karácsonyi beszélgetés nyilván az ünneppel kezdődik. 2012-ben mit jelent az ön számára a karácsony? Van-e egyáltalán ebből a szempontból különbség az évek között, vagy az ünnep tartalma mindig ugyanaz?
- A karácsonyban az a felemelő, hogy mindig ugyanaz. Nemcsak az ünnepi vacsora, az ajándékok, a díszek, a fa, hanem a lényeg, az üzenet is mindig ugyanaz. Örök. Ma este nem számít, milyen éved volt, elrontottad-e, ha bajban vagy, mélyre kerültél is, szenteste megértheted, hogy van, mindig van remény. Csak rajtad áll, elfogadod-e.
- Eltelt egy újabb év, s úgy tűnik, hogy a kormány és a kétharmad továbbra is nagy tempót diktál. De vajon bírja-e ezt a sebességet, s ha igen, meddig, Magyarország és a magyar társadalom?
- Ha az ember egy táncparkett közepén találja magát, és megkérdezik, hogy honnan indult és hová tart, akkor legegyszerűbb, ha először is rámutat a kályhára, ahonnan indulva a táncrend szerint az első lépéseket megtette. 2010-ben Magyarország végzetesen le volt gyengülve. Éppen olyan rossz helyzetben volt, mint Görögország, ráadásul a közügyek szervezésével megbízott állam szétcsúszott, működésképtelen és döntésképtelen volt, a társadalom minden bizalmát elveszítette az addig kormányzó pártokban, és történt mindez akkor, amikor az egész nyugati civilizáció napról napra lépéshátrányba került az erősödő világgazdasági és világhatalmi versenyben. A mi célunk az volt, hogy a gyenge Magyarország helyett erőset építsünk.
Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. Szólt arról is, hogy jövőre már gazdasági növekedésben lehet reménykedni, és jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet.
Először a rohanó lovakat kellett visszarántani a szakadék széléről, meg kellett fordítani a szekeret, és kitartó, lépésről lépésre haladó munkával hozzá kellett kezdeni az ország megerősítéséhez. Ma Magyarország - és most, hogy kimondom, még én is meglepődöm – valójában erős ország. Jobban állja a válság viharait, mint sok, nálunk szerencsésebb múltú és erősebb gazdasági hátterű ország. Kiszámíthatóbb és szilárdabb az ország mindennapi élete és politikai vezetése, és a legtöbb hibát, amit megörököltünk, sikerült kijavítani. Persze a hibák kijavítása nem lehet életcél, és az ország sem érzi, nem is érezheti egyetlen céljának a hibák kijavítását. De két év erre elég.
Jó, ha tudjuk, ha csak annyit mondunk valakinek, a te jövőd az, hogy sikerül a múltban elkövetett hibáidat kijavítani, aligha érezné vonzó perspektívának. Magyarország is így van ezzel: hiába tudja, hogy mélyről indult, veszélyhelyzetből indult, és rengeteg hibát kellett kijavítania, mégis többet, biztosítékot szeretne látni arra nézve, hogy a jövő naposabb, simább és biztatóbb lesz, mint a jelen. Ez a távlat csak lassan nyílik meg az ország előtt. Ahhoz, hogy elindulhassunk, előbb fel kell állnunk. 2013-at és 2014-et várom olyan éveknek, amikor az emberek azt mondhatják a saját életük tapasztalatai alapján is, hogy igen, megérte Magyarország mélyreható átalakítása.
- Az eredményektől függetlenül a változások tempója önmagában is frusztráló lehet egy társadalom számára.
- Mindenki becsüli az állandóságot, és értéknek tekinti azt, ami régóta változatlan. És valóban, az emberi életben, ha boldogok akarunk lenni, meg kell találnunk az arányokat a bevált értékek megőrzése és az új értékekre való nyitottság között. Mindenkinek magában is és az egész társadalomnak is. Tudatában voltunk ennek, hiszen kereszténydemokrata politikai közösség vagyunk, amely értékeli az állandóságot, az örök értékeket, a világ felszínes változása mögött megbúvó, sosem változó lényeget. Ugyanakkor azt is meg kellett értenie a politikai közösségünknek, hogy a kétharmadot nem lottón nyertük, nem pusztán szerencsénk volt, nem csak valahogy úgy alakultak az események, és végképp nem egyszerűen a választási matematika a magyarázata annak, hogy kétharmadot kaptunk.
Mélyebb oka is volt. A materialisták nem szeretnek a politikának erről a dimenziójáról beszélni, sőt szerintük ilyen nincs is. Csak számok vannak, technika, képviselők, többség, kisebbség. Én azonban hiszek abban, hogy van történelmi felhatalmazás, van történelmi feladat, és van küldetés. A magyar választójogi rendszerben, ha valaki végigszámolja, szinte lehetetlen volt, hogy kétharmados többség alakuljon ki. Ám ha mégis létrejön, akkor az embernek el kell döntenie, hogy mit gondoljon felőle: kétharmada van, akár kényelmesen és nyugodtan élheti a következő négy évet, vagy pedig megérti, és a felhatalmazással együtt elfogadja a rá bízott feladatot is. Európa történelmi változáson, egy valódi gazdasági rendszerváltozáson megy át, és erre Magyarországnak is válaszolnia kell, olyan mértékig és mélységig kell átalakítania és megújítania önmagát, amely csak kétharmaddal lehetséges. Ezt a küldetést, kihívást és feladatot a parlamenti többség, a kormány és személy szerint én is elfogadtuk.
A teljes interjút a Magyar Nemzet december 24-i számában olvashatja.
