Ezt észre kell vennie Brüsszelnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Uniónak látnia kell azt a trendet, ami a GDP-arányos államháztartási hiány alakulásánál zajlik – mondta el a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV-ben.

PR
2013. 05. 15. 20:50

A beruházások esetleges leállítása kapcsán azt mondta: a javaslatcsomagnak ez a második köre szerinte nem fog megvalósulni, a 93 milliárdnak elegendő biztosítéknak kell lennie, hogy három százalék alatt maradjon a GDP-arányos államháztartási hiány.

A trafikpályázatok kapcsán a politikus úgy fogalmazott: az egy ellenzéki gumicsont, és elmondta, hogy az utólagos pályázati lehetőségekkel azok is újabb esélyt kapnak, akik korábban trafiktulajdonosok voltak, de nem nyertek a kiíráson. A trafikok kapcsán a cél, hogy kevesebb helyen lehessen hozzájutni a dohányhoz, ez is a dohányzás visszaszorítását szolgálja.

A Hír Televíziónak a BudaCash Brókerház vezető elemzője, Tóth Gergely elmondta, jelentős pozitív meglepetést hoztak a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvánosságra hozott adatok. Az elemző úgy véli, Magyarország ezzel túljutott a mélyponton, és az adatok ahhoz is hozzásegíthetnek, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól.

A vártnál jobb első negyedévi magyar GDP-adatsor nyomán több londoni közgazdász utalt 2013-ra szóló magyar GDP-előrejelzései javításának lehetőségére, sőt van olyan ház, amelyik máris az általa eddig várt recesszióról növekedésre módosította az év egészére vonatkozó prognózisát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.